Szent András apostolt ünnepeljük ma. Meghívásáról kétféle hagyomány is fennmaradt: a ma olvasott az, amikor Jézus maga hívja meg Szent Péterrel együtt halászat közben. Szent János evangéliuma szerint pedig András Keresztelő Szent János tanítványi köréhez tartozott, és miután a Keresztelő rámutatott Jézusra, az Isten Bárányára, András követte a Mestert, azután pedig testvérét, Pétert is elvitte hozzá.

Vajon miért ilyen veszélyes kereszténynek lenni? Miért a kereszténység a legüldözöttebb vallás a földön? A hívő ember egyik legfontosabb tulajdonsága az állhatatosság, ami az eredeti szövegben hüponomé, a latin fordításban pedig patientia.

Mennyire szeretünk gyönyörködni emberi teljesítményeinkben! Pár évtized alatt annyira átalakítottuk és meghódítottuk a világot, hogy az emberiség teljesen bele tud merülni saját teljesítménye varázsába. Jézus azonban visszarángat bennünket, hogy a realitások talaján álljunk: a földi dolgok végesek, ráadásul nem csak az égiek, a természet, hanem magunk fogjuk okozni saját vesztünket, amikor „nemzet nemzet ellen támad”.

A mindennapos dolgok között sokszor elfelejtünk rácsodálkozni, észrevenni a csodát, a különlegeset. Ma erre tanít bennünket Jézus. Mindennapos dolgot szemlél, így veszi észre a szegény asszony két fillérjét és az ő áldozatát. Szemléljük ma mi is a mai hétfőnket, az új hét kezdetét, ami a megszokott kerékvágásba állít bennünket, és próbáljuk felismerni benne a csodát.

Krisztus Király vasárnapján búcsúzunk az elmúlt egyházi évtől. Újra hálával és kéréssel jövünk Isten elé. Nehéz lehet a szívünk, mert bizonytalanság és sokféle kérdés él bennünk ezekben a napokban, amikor annyi nehézség van a világban.

Jó dolog, ha merünk kérdezni, ha vannak kérdéseink, ha jobban meg akarunk érteni dolgokat, embereket. Előfordulhat azonban, hogy a kérdéseink már nem előre visznek bennünket, hanem inkább csak kifogások keresésének, kötekedésnek hatnak. A szadduceusok mai kérdése is valami ilyen: kötekedés.

Indiában 14 ezer keresztény iskola van, de az iskolákban nincs hitoktatás.

Sokszor hangzik el: „Nem kell nekem templomba mennem azért, hogy imádkozni tudjak.” Avilai Szent Teréz is vigasztalja egyik nővértársát, aki nem tud annyi időt tölteni a kápolnában, amennyit szeretne: „a fazekak között is ott van az Isten”. A szüntelen imádság parancsa szükségessé is teszi, hogy a templomon kívül is imádkozzunk, de a kettő kiegészíti egymást.

Jézus megrendül ma, könnyekre fakad. A szerzetesi hagyományban fontos szerepe volt a sírásnak: „a könnyek adománya”. Isten adománya, ha tudunk még érzékenyek lenni a világ megrendítő eseményeire, az emberek szenvedésére. Meg kell rendülnünk Isten irántunk tanúsított szeretete miatt.

Isteni erény a remény, de van hiú remény is. A mai példabeszéd várakozói önmagukra vakok. Ezért mondja el Jézus ezt a kemény példabeszédet: hátha sikerül megvilágosítani őket, kimozdítani őket a hiú reményből. Krisztus érkezése bennünket is számadásra késztet: nincsenek kivételezettek, a körhöz tartozók.

Zakeus látni akar, Jézus pedig lát a mai evangéliumi részben. És Jézus tekintete Zakeust is látóvá teszi. „A kígyó látást ígért az embernek, s meg is tartotta az ígéretét. (...) A látás eredményeként tudni kezdte, mi a jó és mi a gonosz – ennyiben Istenhez hasonlított –, ugyanakkor (…) ennyiben a legtávolabb került Istentől.

A koldus fizikai vaksága nem párosult lelki vaksággal. Felismerte Jézusban a Megváltót, és igazán megvalósult az életében Szent Pál apostol tanítása: „a hit hallásból ered”. A Makkabeusok korának jó néhány embere pedig lelki vaksággal küzdött, és észre sem vette.

Nagyon komoly kijelentés és parancs ez: „Szüntelenül kell imádkoznunk, és nem szabad belefáradnunk.” Még komolyabbá teszi a szakaszt lezáró mondat: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön.” Jól mutatja ez, hogy Istennel való imádságos kapcsolatunk állandó próbatétel: a hitünkre kérdez rá újból és újból.

Mit jelenthet elveszíteni az életünket? A szerzetesi hagyományban a mindenről való lemondásban jelenik meg ez: lemondani a vagyonról, a testi kapcsolatról, a saját akaratról. Rendalapítónk, Szent Benedek, fokozatosan vonul ki a világból, fokozatosan töri meg testi vágyait és hagyja el saját akaratát, hogy végül Isten legyen minden mindenben.

„Isten országa nem jön el szembetűnő módon.” Titok és misztérium. Nem tud mit kezdeni ezzel a mai világ. Ma mindenről információt adunk és várunk el, ezzel akarjuk kiszámíthatóvá és problémamentessé tenni a világot, s így válunk mi magunk is kiszámíthatóvá és problémamentessé a világ számára.

Legrégebbről fennmaradt életrajzát Dunfermline-i Turgot (Theoderich) bencés szerzetes, Margit gyóntatója írta.

A királylány 1047. június 10-én született Magyarországon, Réka várában, a Baranya megyei Mecseknádasd mellett, ahova atyja, Edvárd az angol trónt bitorló Kanut elől menekült.

Kétféle memóriáról beszélnek manapság: rövid és hosszú távú. A számítógépek rövid távú memóriája csak addig működik, amíg ki nem kapcsoljuk a gépet. Mindig új és új információk vannak benne, attól függően, hogy mivel foglalkozunk, milyen programokat futtatunk.

A mai evangéliumi szakasz üzenete napjaink világában szinte értelmezhetetlen. „Haszontalan” – akkor nincs is értelme az egésznek; „szolga” – a mai szabad és önmegvalósító világban? A kötelességről már nem is beszélve! Elavult üzenet?

Vigasztaló Jézus realitása: „lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő”. A botrányok okozóinak viszont kemény büntetést helyez kilátásba. Mindannyiunkat figyelmeztet: „Vigyázzatok magatokra!” Érdemes felidézni Szent Pál apostol gondolatait is: „Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12) A napi lelkiismeret-vizsgálat, a gyakori gyónás segít, hogy éber maradjon a lelkiismeretünk.

Az egyházi év vége felé tartunk, és Jézus egyre inkább az utolsó ítéletre irányítja a figyelmünket. A keresztény ember úgy éli meg a mindennapokat, hogy közben már a horizontot szemléli, úgy cselekszik, és azért is vigyáz a cselekedeteire, mert tudja: a jövőjét alakítja, a földit és a túlvilágit is.

Szent Márton püspök a magyar bencések védőszentje, ezért különösen kedves nekünk, magyar bencéseknek. Ráadásul Szent Benedek atyánk anyamonostorunk, az itáliai Monte Cassino templomát is az ő tiszteletére építette. Halála előtt mondta: „non recuso laborem”, azaz: „nem vonakodom a munkától”.

Az evangélium talán egyik legtalányosabb példabeszéde a mai. A hűtlen intéző nagyon is reálisan gondolkodik: magáról is, a világról is. Ami zavarba ejt bennünket, az a gazdag úr viselkedése, aki megdicséri a hűtlen intézőt az okosságáért. Ez a gazdag úr sok más példabeszédben is zavarba ejtően viselkedik: ugyanannyit ad a munkát későn kezdőnek, visszafogadja a tékozló fiút, és mindenkit meghív a menyegzőre.

Róma püspökének székhelye a lateráni bazilika. A templom szentelésekor krizmával kenik meg a falakat, hogy a Szentlélek ereje nyilvánvalóvá legyen. Sok hatalmas és lenyűgöző épületet emeltek a világtörténelem során, de a templomok tűnnek a legmaradandóbbnak.

A kereszt, a szenvedés titok és misztérium. Évszázadok óta keressük rá a magyarázatot, és mivel mindig titok marad előttünk, inkább igyekszünk kerülni. Mennyit szemléljük a kereszten függő Krisztust, aki szeretetből tehetetlenül szenved értünk!

Kifogások. Ismerős kifogások. Keressük a boldogságot, és nem hiszünk Isten szavának, aki boldogságot ígér, ha elfogadjuk meghívását. Szabadok akartunk lenni a parancsoktól, elfordultunk Istentől, de nem éppen úgy alakult az életünk, ahogyan szerettük volna.

Manapság gyanús dolog az önzetlenség. Gyanús, ha valaki nem a pillanatnyi érdekeire gondol. Ki tervez manapság az örök élettel, az utolsó ítélettel? Az igazak a zsidó hagyományban kiemelt szerepet kapnak. Az ő érdemeikért tartja fenn Isten a világot.

A mai szentmise első könyörgése Isten kegyelmére irányítja figyelmünket, ami segít bennünket abban, hogy méltóképpen szolgáljunk Istennek. Nem szabad elfelejtenünk, amit a régi katekizmusban elsőnek tanultunk meg: „Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre.” Isten kegyelme számunkra, hogy ismerhetjük, egyre jobban megismerhetjük őt.

Borromeo Károly a milánói hercegséghez tartozó lombardiai Arona grófjának fiaként született 1538. október 2-án. Édesanyját, Medici Margitot, aki IV. Piusz pápa húga volt, már csecsemőkorában elvesztette. Mostohaanyja, Tassea dal Verme klerikusnak adta a fiút, hogy legyen, aki elfoglalja a családnak fenntartott egyházi javadalmakat.

Hol van a helyem a világban? A helyünk keresése nem más, mint önmagunk keresése. Ki vagyok igazából? Leginkább másokhoz viszonyítjuk magunkat: van, akit lenézünk, van, akit irigylünk, és keressük, mi lehet benne az, amiért lenézhetjük. Válogatunk, méricskélünk.