A boldogság titka

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.
Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába.
Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.

Történet a szeretetről

Egy nap, egy szegény kisfiú ment a piacra, Hátha ráakad valami szép és hasznos dologra. S habár nem volt neki mivel fizetni, Elment azért szétnézni.

S ahogy megérkezett, A szeme csak úgy kikerekedett. - Ennyi minden egy helyen, - És most mind végig nézhetem.

De a nézelődés közben megéhezett, Így hát enni valót keresett. Meglátta a szép frissen sült kenyeret, S gondolkodóba esett: - Vajon mennyi lehet?

Az ápolónő odakísérte a fáradt, aggódó katonát az ágyhoz.

– Itt van a fia – mondta az idős embernek, ám szavait többször is meg kellett ismételnie, mielőtt a beteg kinyitotta a szemét. Erős nyugtatókat kapott a szívroham okozta fájdalmakra, ezért csak homályosan látta az ifjú egyenruhást, ahogy az oxigénpalack mellett áll. Az idős páciens kinyújtotta felé erőtlen kezét, a tengerészgyalogos pedig a szeretet és a bátorítás jeleként megszorította erős ujjaival.

Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül?

Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni.

Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magisztrátus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ő egyszer megvarr: volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen árjegyzékkel, és János gazda mégis – mégis – nem tudott zöldágra jutni, ahogy németül mondják, sőt nemnéha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le.

MIT TETTÉL VELEM, URAM?

Nincs gyermekem, pedig nagyon szerettem volna. Sokszor próbálkoztam. A kilencedik kísérletezéskor már erősen reménykedtem. A hetedik hónapban voltam. A hét hónapot megélt magzat már meg szokott maradni. Még tíz nap hiányzott! Rosszul lettem, kórházba kerültem. Imádkoztam, ostromoltam az eget – hiába. Világra jött, öt percig élt, csuklott és meghalt. Számomra összedőlt a világ. Az egyik ápolónő mit sem törődve a politikai rendeletekkel, megkeresztelte: Ákos lett a neve.

Galambos bácsi nagyon beteg volt. Tudta ezt ő is, és magában le is számolt az élettel. A felesége mégis végtelen gondossággal ápolta.

- Nem kell ez már - mondogatta az öreg, - úgyis elmegyek nemsokára.

Egy kisfiú odatérdelt a templomi betlehemhez és tágra nyílt, ragyogó szemmel mosolygott a Kisjézusra, aki visszamosolygott rá. Ekkor a kisfiú szívrepesve ezt mondta:

– Jézuska én mindenemet neked ajándékozom, a kisvasutat, a sakkot és még az új biciklimet is!

A Kisjézus azonban mosolyogva ezt válaszolta neki, kedves hangján:

– Én mást kérek tőled!

A fiúcska csodálkozva így válaszolt:

– Mást? Bármit kérhetsz tőlem!

– Az első, amit kérek tőled, a legutolsó házi feladatod.

Egy idős ember súlyosan megbetegedett.

A plébánosa elment hozzá, hogy meglátogassa otthonában.
A szobába lépve szeme egy üres széken akadt meg,
amely szokatlanul állt ott a beteg ágya mellett.
Meg is kérdezte a beteget, mire kell neki az az üres szék.

A beteg elmosolyodott, majd gyenge hangon válaszolt:
- Azt szoktam képzelni, hogy Jézus ül a széken.
Vele beszélgettem most is, mielőtt ön bejött hozzám...
Hosszú éveken át nehézségeim voltak az imádsággal.

Élt vala Trajánusz császár idejében egy ifju, ki növendéke vala a rétorok iskolájának. De katonának álla, hogy a kereszténységet ő is irtaná.
Történék pedig hogy egy napon álruhába öltözék az az ifjú és kiméne az erdőbe, a hegyek közé, hogy megtalálná a helyet, ahol a keresztények embervért isznak és emberhúst esznek, miként a hír rólok beszéle.
Kiméne tehát és talála lábaknak nyomait, s juta azokon egy mély barlangba.
Elrejtőzködik pedig ottan és elaluvék.

Réges-régen, távoli vidéken, sűrű erdővel borított domb tetején állt három fa. Ahogy a szél borzolgatta leveleiket, maguk közt álmaikról, reményeikről suttogtak.
   Az egyik fa így szólt: "Ha majd egyszer kivágnak, kincsesláda szeretnék lenni! Minden oldalamat gyönyörű faragásokkal díszítik, és sok ezüstöt, aranyat, drágaköveket tarthatok majd!" A második fa így folytatta: "Én hajó leszek. Hatalmas tengereket fogok bejárni! Az én fedélzetemen mindenki biztonságban érezheti magát, királyokat és királynőket szállítok majd.