Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”

Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Jn 20,19-31

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Egy fiatal pap mesélte, hogy plébániáján a templomba gyakran betért a szentmisére egy hajléktalan férfi. Csendes volt, sosem beszélgetett másokkal, csak hátul megállt. A mise végén általában sietve távozott. Egyik nap az atya odament hozzá és megkérdezte, hogy tud-e neki valamiben segíteni. A férfi lehajtott fejjel csak ennyit mondott: „Nem tudom, hogy Isten megbocsát-e nekem valaha.” Aztán elkezdtek beszélgetni. A férfi nemcsak fedél nélkül volt, hanem évek óta nem gyónt, és úgy érezte, számára már nincs új lehetőség. Aznap azonban mégis elvégezte szentgyónását. Az atya ezt mondta az esetről: „Ezen a napon találkoztam a feltámadt Krisztussal, akinek a sebei még mindig gyógyítanak, napjainkban is adnak egy második esélyt.” Ez a rövid történet szép példája annak, amikor a megbocsátás által valaki visszatalál Istenhez. Mert az irgalom nem elmélet, hanem egy második, egy új esély.

Az evangélium szerint az apostolok bezárkóztak. Azt hitték, Mesterük halálával minden véget ért. Reményeik szertefoszlottak, féltek, hogy rájuk is ugyanaz a sors vár, mint Jézusra. A sötétség, a félelem, a bezártság állapota ez, és ebbe lép be Jézus. Nem az ajtón keresztül, hanem titokzatos, feltámadott valóságában, mégis ugyanazzal a szeretettel, amelyet három éven át tapasztaltak tőle. Az első szava ez: „Békesség nektek.” Nincs szemrehányás vagy számonkérés. Nem hozza elő az árulást és tagadást. Hanem békét hoz, lelki megnyugvást.

Az isteni irgalmasság ebben a pillanatban tehát abban mutatkozik meg, hogy Isten nem haragszik, hanem szeret. Nem a hibáinkra koncentrál, hanem arra, hogy újra elindulhassunk. A bezártságunkra nem ítélettel, hanem jelenlétével válaszol. Nem azt mondja: „miért félsz?”, hanem: „itt vagyok.” És ez a jelenlét, a feltámadt Krisztus jelenléte gyógyít, megnyugtat, újjáalkot, békét teremt és küldetést ad. A Szentlélek a bűnök megbocsátásával együtt azt üzeni, hogy ez a békesség nemcsak a tiétek, hanem tovább kell adnotok.

Az irgalom nem passzív együttérzés, hanem aktív szeretet. A feltámadt Krisztus újra misszióba küldi tanítványait, mégpedig a megbocsátás, a kiengesztelődés, az újrakezdés szolgálatával, és ez már az egész Egyház küldetése minden korban. Az Egyház akkor hűséges Krisztushoz, ha a bűnöst nem elűzi, hanem hazavárja. Ha a sebet nem takargatja, hanem bekötözi, gyógyítja.

Ebbe a küldetésbe kapcsolódik bele Tamás apostol is, aki hiányzott, és nem akar hinni társainak. Őszinte kétely ez, amit Jézus is megért, elfogad. De ez a kételkedés seb, amit Jézus be akar gyógyítani, ezért újra eljön. Tamás is kap egy második esélyt, külön neki mutatja meg Jézus a kereszten szerzett sebeit. Mintha azt mondaná: „Nézd, Tamás, a sebek megmaradtak, de már nem fájnak. Életet hoztak, nem halált. A szeretet nyomai ezek. Most, amikor látod az én sebeimet, gyógyuljanak meg a te sebeid!”
folyt.....

Válasz

Jézus és Tamás találkozásában születik meg az evangélium egyik legszebb vallomása: „Én Uram, én Istenem!” Ez az irgalom gyümölcse: mély, személyes hit, amely nem tökéletes bizonyosságon, hanem a szeretet és a megbocsátás által átszakított szíven alapul.

A mi utunk is gyakran hasonlít Tamáséhoz. Hiányzunk a fontos pillanatokban, kimaradunk a lényeges eseményekből, késünk a felismeréssel, kételkedünk. De Jézus értünk is visszajön, nekünk is ad egy második, egy új esélyt. Nem szégyenít meg minket, hanem hozzánk fordul. Nekünk is megmutatja sebeit, mégpedig a megbocsátásban, a szentgyónásban.

Egy fiatal fiú éveken át haragban élt az apjával. Egy komoly veszekedés után eltávolodtak egymástól, és évekig nem beszéltek. A fiú közben felnőtt, saját családja lett, de a szívében ott maradt a seb. Egy napon megtudta, hogy az apja haldoklik. Hosszas vívódás után úgy döntött, elmegy hozzá a kórházba. Az apja gyenge volt, alig tudott beszélni. A fiú csak ennyit mondott neki: „Bocsáss meg.” Az apja könnyei voltak a válasz. Már nem volt szükség több szóra. A megbocsátás kimondatlanul is megtörtént. Amikor a fiú kilépett a kórteremből, úgy érezte, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívéről.

Az Isteni irgalmasság vasárnapján gondoljunk arra, hogy az irgalmasság Isten egyik legfontosabb tulajdonsága. A világ nem az igazságosság, hanem az irgalom révén fog megújulni. Egyházunk, közösségeink, családjaink akkor tükrözik Krisztust, ha irgalomból élnek. Ha nem falakat építünk, hanem ajtókat nyitunk. Ha nem bezárkózunk félelmeink miatt, hanem a Szentlélek erejével újra és újra elindulunk, hogy hirdessük az isteni irgalmasságot és magunk is megbocsássunk.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Irgalmas Jézus! Te nem félelmet keltve lépsz be az életembe, hanem békét hozol. Te nem elutasítod kételyeimet, hanem megérted szívem sebzettségét. Köszönöm, hogy újra és újra eljössz értem, akkor is, amikor bezárkózom. Köszönöm, hogy sebeid nem vádolnak, hanem gyógyítanak. Taníts meg engem is az irgalmasság lelkületére! Add, hogy másokban ne a hibát, hanem a lehetőséget lássam! Add, hogy ne ítéljek el senkit, hanem meg tudjak bocsátani mindenkinek! Szentlelked által légy bennem a békesség, a megértés és a kiengesztelődés forrása!

Válasz

Napi evangélium

Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”

Mk 16,9-15

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A feltámadt Krisztus újra és újra megjelenik, de felismerni csak a szív figyelmével lehet. Ezt erősíti meg Márk evangélista rövid összefoglalása Jézus jelenéseiről a mai evangéliumban.

Még nehéz elhinni, hogy nem a halálé az utolsó szó, a sír nem zár le mindent. A tanítványainak megjelenő Jézus nem haragszik, nem vádol, hanem hív: nyissátok meg a szíveteket, fogadjátok be az örömhírt, és vigyétek tovább. A feltámadás nem maradhat személyes élmény, mert aki valóban találkozik a Feltámadottal, az küldetést kap: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Ez a parancs azoknak szól, akik átengedték magukat a Jézussal való találkozás örömének. Aki ugyanis megtapasztalja a fény diadalát a sötétség felett, az nem hallgathat róla.

Talán mi sem mindig hiszünk elsőre. Talán vannak napok, amikor kételkedünk, elbizonytalanodunk. Jézus olyanokat keres, akik hajlandók elindulni a tanúságtétel útján, még ha remegő térdekkel is. Olyanokat, akik a saját történetük sebei között is el tudják mondani: „Láttuk az Urat!”

Jézus minket is megszólít, nekünk is megjelenik az igében, az Eucharisztiában, az imádság csendjében, a felebarátban. Most tőlem kéri, hogy legyek a húsvéti örömhír hordozója. Nem az a kérdés, hogy méltó vagyok-e erre, hanem az, hogy elindulok-e örömmel.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, sokszor én is kételkedem. Nem mindig könnyű elhinni, hogy valóban élsz, hogy a te világosságod erősebb, mint a halál árnyéka. De te újra eljössz és újra megszólítasz. Köszönöm, hogy nem ítélsz el, hanem küldetést adsz. Ahogyan az apostolokban bíztál a hitetlenségük ellenére is, ugyanúgy bennem is bízol. Add, hogy ne zárjam magamba a húsvét örömét. Tégy engem tanúságtevővé, hogy életemmel, szavaimmal és tetteimmel is hirdessem: Te feltámadtál és velünk vagy mindennap a világ végezetéig

Válasz

Péter így szólt: Elmegyek halászni.

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.

Jn 21,1-14

Válasz

elmélkedés

A feltámadt Krisztus újra és újra megjelenik, de felismerni csak a szív figyelmével lehet. A Tibériás-tónál történt megjelenés is ezt szemlélteti, ahogyan arról a mai evangéliumban olvasunk. Az apostolok Péter kezdeményezésére halászni indulnak, visszatérnek ahhoz a munkához, amit korábban tettek. Talán a bizonytalanság, talán az értetlenség indítja őket erre. Bár Jézus feltámadt, még nem tudják, hogyan éljék tovább az életüket ebben az új valóságban. Mi is hányszor térünk vissza korábbi életünkhöz. A feltámadás örömhíre lassan, fokozatosan nyílik meg bennünk.

Az éjszakai munka sikertelen. Ismerős ez a kudarc, ennyire hiábavaló az emberi erőfeszítés, amikor Jézus nélkül próbáljuk megoldani a dolgokat. A hajnal derengésében azonban valaki ott áll a parton. Nem ismerik fel azonnal, hogy Mesterük az, de ő megszólítja őket, és iránymutatást ad. Ennek köszönhetően csoda történik, a háló megtelik halakkal. A jelenet egyszerre emlékeztet a korábbi halászatokra, s mégis valami többről van szó. Ez már nem csupán a bőséges halfogás története, hanem az új élet jele. A hétköznapi munkában, az újrakezdésben a feltámadt Úr vezeti őket, ő az eddig az ismeretlennek gondolt személy a parton. János ismeri fel őt elsőként, majd pedig Péter nagy lendülettel ugrik a vízbe, hogy minél hamarabb találkozzon Jézussal. Ez a sietség, ez a vágyakozás jellemezzen minket is! Krisztus nem várja el, hogy mindig mindent értsünk, de azt igen, hogy elinduljunk felé, amikor felismerjük.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Sokszor visszatérek a régi utakra, a megszokott biztonságba. Néha nem tudom, hogyan újíthatnám meg veled való kapcsolatomat. Te újra és újra megállsz a parton, és vársz rám. Köszönöm, hogy a kudarcok éjszakája után a hajnal fényében újra megmutatod magad. Add, hogy felismerjelek mindennapjaimban, a munkámban, a csendben, a szentírás szavában, az emberek között! Szükségem van arra, hogy újra halljam a hangodat, amely irányt mutat számomra. Köszönöm, hogy kenyereddel, az Oltáriszentséggel táplálsz.

Válasz