Napi evangélium

Mi közünk hozzád, Isten Fia?

Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett. A kanászok elfutottak, bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.

Mt 8,28-34

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A Gadara környékén élő megszállottak jelenete kissé zavarba ejtő. Az evangélium két emberről szól, akik démonok uralma alatt állnak, ugyanakkor megismerhetjük egy egész vidék lakosságának lelkületét is, akik inkább a megszokott nyugalmat választják, mintsem a szabadító Jézust. A történet középpontjában nem a megszállottság borzalma áll, hanem az, hogy az emberek kérik Jézust: távozzék vidékükről.

A két megszállott Jézus közeledtére kiabál: „Mi közünk hozzád, Isten Fia?” Mintha maga a sötétség szólna belőlük, felismerve a világosság közeledtét. Jézus egyetlen szóval kiűzi a démonokat, de ennek ára van: a disznók pusztulása. A város lakói ekkor döntéshelyzetbe kerülnek és azt választják, hogy Jézus távozzon.

Ez az evangélium fájdalmas tükör. Vannak pillanatok, amikor szembe kell néznünk azzal, hogy mi is inkább a kényelmes megszokást választjuk, mint az életünket megváltoztató Krisztust. Jézus jelenléte mindig döntés elé állít, nem lehet közömbösen viszonyulni hozzá. A szent jelenléte leleplezi a sötétséget, és ez gyakran kényelmetlen.

A megszállottak felszabadulnak, de a többiek nem örülnek – félnek, és inkább visszatérnének a jól ismert rendhez.

Vajon hajlandók vagyunk-e engedni, hogy Jézus gyökeresen átalakítsa az életünket, még akkor is, ha ez fájdalmas és veszteséggel jár?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Néha félek attól, hogy valóban beengedjelek az életembe. A te világosságod fényt vet lelkem sötét zugaira, és ez megriaszt. Kérlek, ne engedd, hogy elutasítsalak! Ne engedd, hogy a saját kényelmem fontosabb legyen, mint a te szabadításod! Uram, tisztíts meg, gyógyíts meg, és újítsd meg bennem az Isten országát! Segíts, hogy ne a veszteségtől tartsak, hanem örüljek annak, amit adni akarsz!

Válasz

Napi evangélium

Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?

Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és fölkeltették: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!” Jézus így szólt hozzájuk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”

Mt 8,23-27

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Jézus hajóra száll a tanítványokkal, s miközben alszik, hirtelen vihar támad. A tanítványok megrettennek, felkeltik Jézust, aki egyetlen szavával lecsendesíti a vihart. A jelenet drámai ereje abban áll, hogy a külső vihar lecsillapítása előtt Jézus előbb a belső viharra mutat rá: „Mit féltek, kicsinyhitűek?”

A tanítványok halászemberek voltak, akik ismerték a Genezáreti-tó hirtelen kitörő viharait. De most olyan félelem keríti hatalmába őket, amely már nemcsak a testi biztonságról szól, hanem arról, hogy elveszítik életük irányítását, s világuk széthullani látszik. Ebben a helyzetben annak ellenére is félnek, hogy ott van velük Jézus. Miért? Mert még nem igazán ismerik a Mestert és hatalmát.

A vihar mindig alkalom arra, hogy felismerjük: nem mi irányítunk. Isten gyakran engedi meg a nehézségeket, hogy megmutassa önmagát. A tanítványok kiáltása – „ments meg minket!” – egy őszinte, mélyről jövő kérés, amit talán mindannyian mondtunk már, amikor összecsaptak fejünk felett a hullámok, amikor minden, amit biztosnak hittünk, megrendült.

A történet nem ígéri, hogy nem lesznek viharok, de biztosít arról, hogy Jézus velünk van a hajóban. És ha ő velünk van, akkor nincs olyan vihar, amely vesztünket okozhatná. Lehet, hogy úgy tűnik, alszik, de amikor eljön az idő, megszólal, és nemcsak a tenger, hanem a lelkünk is megnyugszik. Minden vihar, minden nehézség, amit túlélünk Krisztussal, egy újabb lépés a bizalom útján.

© Horváth István Sándor

Válasz

Napi evangélium

Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.

Abban az időben, amikor Jézus vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”

Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”

Mt 16,13-19

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Két út, egy cél

Észak-Olaszországban, Civate falu mellett, egy zarándokösvény végén található az ősi Szent Péter-templom, amely a XI. században épült, és különleges helye az imádságnak és az elmélkedésnek. Nem a település közepén található, hanem egy hegy oldalában, ahová csak gyalog, egy erdei ösvényen lehet eljutni, így már az odavezető út is belső útként, lelki zarándoklatként hat.

Ez a kis templom nem a hatalom vagy az uralkodás épülete, hanem a hűség és a lelki magasságra törekvés temploma, méltó Szent Péterhez, aki – bár gyarló ember volt – engedte, hogy Krisztus vezesse felfelé. A templom belső díszítése egyszerre letisztult és gazdag. A szentély feletti kép különösen figyelemre méltó: Krisztust trónon ábrázolja, mellette Péter és Pál apostollal, akik a mennyei dicsőség tanúi. Péter már nem saját gyengeségeiben él, hanem Krisztus arcát tükrözi vissza. A hit nem lefelé húz, hanem felfelé emel, akkor is, ha a lélek fáradt, az út köves, és a szív még nem biztos a válaszban. A templom elhelyezkedése, egyszerűsége és elvonultsága olyan belső, csendes helyre hív, ahol Péter apostol példája új megvilágításba kerül: a gyengeségeinken keresztül vezet az út a sziklává válásig. És ez nemcsak Péter története, hanem a miénk is. Ez a kis Szent Péter-templom egy hegyi zarándokhely, ahol a magasság és az alázat, a szépség és szilárdság egyszerre vannak jelen.

Válasz

A mai ünnep evangéliumának középpontjában egy kérdés áll: „Kinek tartotok engem?” Ez a kérdés, ami egykor Fülöp Cezáreájának környékén elhangzott, azóta is minden hívő szívéhez szól szerte a világon. Nem elég tudni, hogy mások mit gondolnak Jézusról, hanem személyes választ kíván mindannyiunk részéről. A tanítványi élet nem utazás egy tömegközlekedési eszközön, hanem egyéni küzdelem

Péter apostol válasza az Egyház hitvallása: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Ezt nem emberi tudásból, hanem az Atya kinyilatkoztatásából tudja. Az Egyház nem emberi képességekre, hanem Istentől kapott hitre épül.

Péter és Pál személyisége eltérő. Péter a halász, az egyszerű, sokszor botladozó tanítvány, aki háromszor tagadta meg Mesterét, de sírva megbánta. Pál a tanult, művelt farizeus, aki a keresztények üldözőjéből lett az evangélium bátor hirdetője. Két életút, amelyek egymással párhuzamosan haladnak, mégis egy pontban találkoznak: Jézus Krisztusban.

Péter az Egyház egységének, Pál a misszió és a gondolkodó hitnek a képviselője. Egyikük sem volt tökéletes, de talán éppen ezért hitelesek. Nem hibátlan szentek, hanem megtért emberek, akik Isten kegyelméből lettek apostolokká.

Ma is szükség van Péterekre, akik vállalják az egység szolgálatát, és Pálokra, akik mernek új utakat, új módszereket, új lehetőségeket keresni az evangélium továbbadásában. A világ nem változott sokat: ma is vannak bálványok, ideológiák, közöny és üldöztetés. De Jézus kérdése ugyanúgy felhangzik: „Kinek mondasz engem?”

Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe nem két bibliai hős emlékezete, hanem meghívás a tanúságtételre. A keresztény ember nemcsak Jézust követi, hanem vele együtt építi az Egyházat is, mégpedig azzal, hogy vállaljuk a közösség terheit, küzdelmeit és örömeit. Az Egyház nem tökéletes, de Krisztus testeként él. Péter és Pál példája arra tanít, hogy a kegyelem képes bárkiből új embert formálni. Belőlem is.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy Egyházadat nem tökéletes emberekre, hanem élő hitre építetted. Köszönjük Péter bátorságát, aki botlásaiban is hűséges maradt hozzád, és Pál tüzes lelkületét, aki mindenét neked adta. Taníts minket is ilyen hűségre! Adj erőt, hogy megvalljunk téged minden helyzetben! Tölts el minket a Szentlélekkel, aki őket vezette, hogy mi is a te világosságod és örömhíred hordozói legyünk a világban!

Válasz

Napi evangélium

Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja. S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.

Mt 10,37-42

100_4037.JPG

Válasz