Napi evangélium

Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida!

Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.

Mt 11,20-24

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Jézus feddő szavakat intéz a mai evangéliumban a közöny városaihoz. Korozain, Betszaida és Kafarnaum olyan helyek, ahol Jézus korábban tanított, gyógyított, csodákat tett, de mégsem változott meg az ott élők szíve. Jézus nem haraggal, hanem szomorúsággal szól hozzájuk, mert a bűnbánat, a megtérés elmaradt. Még a csodák sem mozdították meg mindenki szívét.

Önvizsgálatra hív minket ez a rész. Hányszor kapunk Istentől kegyelmi segítséget, lelki javakat, de nem vesszük komolyan? Hányszor szólít meg minket Isten, de mi nem válaszolunk, nem változunk. A kegyelem érkezik, de ha nem válik bennünk cselekvéssé, megtéréssé, akkor valójában veszélyes közöny uralja lelkünket. A legnagyobb veszély az a fajta hitetlenség, amely már semmin sem tud csodálkozni.

Jézus figyelmeztet, felelősségérzetünket akarja felébreszteni. Ne legyünk farizeusok! Ne higgyük azt, hogy tökéletesek vagyunk! Ne gondoljuk azt, hogy nincs szükségünk megtérésre!

Egy ember, aki őszintén megtér, környezetére is hatással van. Ma Jézus nem a múlt városaira mutat, hanem a saját „belső városainkra”: a szívem Korozainjára, ahol Isten szava elhangzik, de nem születik válasz; a lelkem Kafarnaumjára, ahol Jézus jelen van ugyan, de a változás késik. Itt az idő végre komolyan venni a felszólítást. Jézus várja megtérésünket, bűnbánatunkat.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hányszor szólítottál már, és én csak hallgattam, de nem indultam el. Köszönöm, hogy újra szólsz, és nem fáradsz bele, hogy megérintsd a szívemet. Add, hogy ne váljak érzéketlenné kegyelmedre! Bánom, hogy sokszor csak szemléltem csodáidat, de nem engedtem, hogy bennem is változást hozzanak. Tisztítsd meg szívemet, és adj élő hitet! Ne engedd, hogy a közöny gyökeret verjen bennem! Adj szívembe őszinte, szeretetből fakadó bűnbánatot!

Válasz

I appreciate blogs that respect the reader's time, and this one does exactly that because it is clear you put real effort into making this accessible. I will definitely return for more updates like this. 성인용품 https://toybest.clickn.co.kr/

Válasz

Napi evangélium

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.

Mt 10,34 – 11,1

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Jézus szavai ebben az evangéliumi részben első hallásra zavarba ejtők. Hol van az a Jézus, aki a béke fejedelme, aki azt mondja: „Békességet hagyok rátok”? Most pedig azt állítja: „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot.” Kijelentése azonban nem hadüzenet. A szavai nem erőszakról, nem háborúról szólnak, hanem a megkülönböztetés és döntés fontosságáról.

Jézus követése nem jelent mindig látható békét. Néha éppen az Istenhez való hűség hoz konfliktust a családban, egy baráti körben, a társadalmi közegben. Az igazság, a szeretet, a vallásos élet olykor elválaszt, mert elkülöníti egymástól a régi és az új életet, az önzést és a szolgálatot, a bűnt és a kegyelmet, szétválasztja a sötétséget és a világosságot.

Jézus nem azt mondja, hogy ne szeressük a szeretteinket, hanem azt, hogy az Isten iránti szeretet legyen az alap, amelyből minden más szeretet táplálkozik. Ha Istent tesszük az első helyre, akkor lesz minden más szeretetünk is tisztább, szabadabb, önzetlenebb.

Mi vagy ki áll az első helyen az életemben? Hűséges vagyok-e hitemhez, ami lehet, hogy megsebzi a kapcsolataimat, de megerősíti közösségemet Krisztussal?

A tanítvány útja nem mindig békés, de mindig Krisztus felé vezet.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nem tetszetős szavakat, hanem mindig igazat mondasz. Nehéz hallani, hogy kardot hozol, de mégis értem jössz el így: hogy világossá tedd az utat, hogy megkülönböztessem a lényegeset a mulandótól. Add, hogy merjek hozzád igazodni, még ha emiatt félreértenek, vagy konfliktusba kerülök! Te vagy szívem békéje, lelkem nyugalma, és ha rád építek, nem ingok meg. Segíts úgy szeretni a családomat, a barátaimat, hogy közben téged szeresselek leginkább, s a tőled tanult szeretet legyen a mintája, hogy milyen szeretettel fordulok embertársaim felé!

Válasz

Napi evangélium

Íme, kiment a magvető vetni.

Abban az időben:

Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!”

Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz hozzájuk példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek adatott meg, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy még több legyen neki; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:

Hallván hallotok, és mégsem értetek,

nézvén néztek, de mégsem láttok;

megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:

Fülükkel restül hallanak,

szemüket behunyják,

hogy a szemükkel ne lássanak,

fülükkel ne halljanak,

és a szívükkel ne értsenek,

s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.

De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok, – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.

Hallgassátok meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az, ami az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosai, a harmadik harmincszorosat.”

Mt 13,1-23

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A mag nem változik – a talaj igen

A magvető példázata talán az egyik legismertebb Jézus tanításai közül, és éppen ezért sokszor elsiklunk a mélysége fölött. Pedig, ha igazán elgondolkodunk rajta, észrevesszük: ez a történet nem a magról szól, hanem a talajról. A mag Isten igéje – ugyanaz mindenki számára. De a föld, ahová hull, nagyon is változatos. Ez a föld a mi lelkünk.

Van, hogy az ember szíve kemény, mint az út széle, a szó lepattan róla. Máskor lelkes, de sekély, s ezért a mag nem ereszt gyökeret. Van, hogy minden jóindulat ellenére túl sok benne a tövis: a gond, a félelem, az anyagiak hajszolása. És néha – igen, néha – a szív jó földdé válik. Hogyan történik ez? Nem egyik napról a másikra, és sosem fájdalom nélkül.

Válasz

Egy ismerős tanár mesélte, hogy sokáig azt hitte, Isten szava hatással van rá, mert rendszeresen olvasta a szentírást. Mégsem változott meg benne semmi igazán. Aztán hirtelen nagy veszteség érte, elveszítette a férjét, akivel huszonöt évig élt együtt. Összezuhant, teljesen értelmetlennek, üresnek tartotta az életét. A bibliája hetekig porosodott. Aztán egy nap, eszébe jutott egy szöveg: „Az én szavam nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat” (Iz 55,11).

Nem értette, miért éppen ez jutott eszébe, de másnap újra elővette a bibliát és csendben olvasni kezdte az evangéliumot. És ekkor történt valami. A mondat, amit olvasott, beléhasított. Felébresztette gondolatait. Felkavarta lelkét. Vigasztalást adott neki a fájdalomban. És azóta minden reggel ott nyitja ki a szentírást, ott folytatja, ahol előző nap abbahagyta. A fájdalom megmunkálta a földet. A szenvedés nem pusztán megtörte, hanem megnyitotta a szívét. És itt nem az a lényeg, hogy melyik igehelyre, melyik mondatra talált rá, hanem az, hogy Isten szava bármikor szíven találhat minket, ha jó a talaj.

Ez a különbség a terméketlen és a termő talaj között: a befogadókészség. Nem a tudás számít, nem az előélet, nem a vallásos neveltetés, hanem az, hogy hagyom-e, hogy Isten szava behatoljon az életem mélyére. Mert a mag mindig életet hordoz. Sokszor félünk a belső fájdalmak érintésétől. Pedig éppen ez az a tér, ahol Isten dolgozik, jó földdé alakítja szívünket.

A példázat egy másik üzenetére is érdemes odafigyelnünk. Jézus egy belső drámát is megoszt velünk, az igehirdető fájdalmát, aki szól, de nem mindig hallgatják meg. A magvető elindul, hinti a magot, de sok mag elvész. A madarak felkapkodják, a kövek között kiszáradnak, a tövisek elfojtják. És mégis: a magvető nem áll meg, mert abban reménykedik, hogy ami jó földbe hull, az harminc-, hatvan-, százszoros termést hoz.

A példabeszéd tehát nemcsak a hallgatóról szól, hanem a hirdetőről is. A szülőről, aki próbálja hitre nevelni a gyermekeit. A papról, aki minden vasárnap prédikál. A hitoktatóról, aki újra és újra elmagyarázza tanítványainak a bibliai történeteket. A barátról, aki próbál bátorítani egy nehéz, kilátástalan helyzetben.

Sokan vagyunk, akik vetünk, hintjük a magot, szóval, példával, imával, és közben olykor kétségbeesünk: van ennek értelme? Meghallja valaki? Észreveszi valaki? Jézus válasza bátorító: igen, sok elvész, de ami jó földbe esik, abból Isten bő termést fakaszt.

A mi feladatunk a vetés, a növekedés Isten dolga. A gyümölcs nem mindig látszik azonnal. Sőt, lehet, hogy nem is a mi életünkben. Isten ideje nem a mi óránk szerint jár. A mag, amit ma mondunk, lehet, hogy tíz év múlva hajt ki vagy később.

Jézus példabeszéde bátorítás minden igehirdetőnek, tanítónak, nevelőnek és szülőnek: Ne fásulj el! Ne várj azonnali eredményt! Ne félj a kudarctól! A te feladatod a hűség. A szó, amit kimondasz, a tett, amit szeretetből teszel, nem vész el. A többit bízd Istenre!

© Horváth István Sándor

Válasz