Napi evangélium

Egy próféta sem kedves a maga hazájában.

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.

Lk 4,24-30

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A tegnapi, vasárnapi evangéliumban arról olvastunk, hogy a szamariai asszony számára egyetlen találkozás elég volt elfogadni Jézus tanítását, a mai részben pedig azzal szembesülünk, hogy amikor a saját népének tagjaihoz szól, olyanokhoz, akiknek a körében felnevelkedett, de elutasítják őt. A názáreti zsinagógában elhangzó szavai – „egy próféta sem kedves a maga hazájában” – valójában nem panaszkodás, hanem szembesítés: a jelenlévők azért nem ismerik fel a valódi származását, mert azt gondolják, hogy jól ismerik őt.

A názáretiek talán csodára vágytak, hiszen már hallottak arról, hogy más helyeken milyen csodák történtek. De Jézus nem akar megfelelni elvárásaiknak. Ehelyett ószövetségi esetekre emlékezteti őket, amelyek azt igazolják, hogy Isten olykor a választott népen kívüliekkel – a szidóni özvegyasszonnyal, a szír hadvezérrel – tett jót. Isten kegyelme nem zárható be keretek közé. Az irgalom mindig szabadabb, mint az emberi elképzelések.

Jézus szavaira a tömeg haragra gerjed. Az imént még csodálkoztak Jézus szavain, most már meg akarják ölni. A kút melletti beszélgetés megnyitotta egy ember szívét, a zsinagógában elhangzó tanítás hallatán azonban gyorsan magasodik az elutasítás fala.

Felismerem-e Jézust, amikor megszólít ismeretlenekben? Van-e bennem alázat elfogadni, hogy Isten ott is jelen van, ahol nem keresném?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Ments meg az előítéletek vakságától! Ne engedd, hogy szokásaim miatt elutasítsalak téged, amikor újra és újra megszólítasz! Adj nyitott szívet, hogy felismerjem jelenléted azokban, akik nem a „megszokott” módon hordozzák a te arcodat! Bocsásd meg, ha elvárásokkal, feltételekkel közelítek hozzád és nem a bizalom útján! Taníts meg arra, hogy felismerjem szavadat azoknak a beszédében is, akiknek a hangja nem cseng ismerősen számomra! Segíts, hogy olyan legyek, mint a kútnál az igazságra szomjazó asszony!

Válasz

Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:

„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki

Válasz

Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.

Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Lk 15,1-3.11-32

Válasz

elmélkedés

A tékozló fiú példázata Jézus egyik legszebb tanítása az emberi bűnről és a megbocsátó, irgalmas Istenről. A fiatalabb fiú elmegy otthonról, mert szabadságot akar, függetlenséget, új, önálló életet. De az élet, amelyet maga választ, hamar üressé válik. Talán nem is azzal hibázott, hogy elment, hanem hogy elutasította a szeretetet.

A bűn mindig ígér valamit: kényelmesebb életet, csodálatos élményeket, korlátok nélküli szabadságot. De végül megkötöz, kimerít és elszakít attól, ami boldoggá tesz. A fiú a mélyponton eljut a belső ébredésig: „Felkelek, atyámhoz megyek…” Ez a mondat a megtérés pillanata. Itt még nincs biztosíték a megbocsátásra, de már van remény, és ez elég ahhoz, hogy elinduljon. Ez Isten kegyelmének hatása.

Az atya viselkedése meglepő: nem kér számon, nem emlékeztet a hibákra, nem tart kioktató beszédet. Fia elé fut, átöleli őt, és ünnepséget rendez örömében az egész család számára. Isten soha nem azt nézi, hogy mit rontottunk el, hanem azt, hogy újra hozzá akarunk tartozni. Az Atya nem akar mást, mint hogy újra közösségben éljünk vele, s ennek érdekében kész bármikor megbocsátani.

De a történet nem ér véget itt, mert megérkezik a másik fiú, aki soha nem hagyta el családját, de most mégis kívülállóvá teszi magát ebben az új helyzetben. Igazságtalannak látja az atya irgalmát. Mintha az idősebb fiú ezt mondaná: „Neki minden jár. Nekem semmi?”

A példabeszéd befejezetlen, az atyai ház ajtaja nyitva marad. Nem tudjuk meg, hogy végül bemegy-e az idősebb fiú.

Én belépnék-e az ő helyében?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Irgalmas Atyám! Köszönöm, hogy akkor is keresel, amikor én elfordulok tőled. Köszönöm, hogy mindig vársz rám, akkor is, amikor tévúton járok. Köszönöm, hogy a szívembe írtad a visszatérés lehetőségét, és soha nem zárod be előttem az ajtót. Add, hogy sose féljek beismerni hibáimat, mert tudom, hogy irgalmad nagyobb, mint az én bűnöm! Alakíts engem türelmes, befogadó és irgalmas szívű emberré! Add, hogy őszintén örüljek annak, hogy mások is új életet kapnak irgalmadnak köszönhetően! Atyám, taníts úgy szeretni, ahogy te szeretsz engem: feltétel nélkül, örömmel

Válasz

Napi evangélium

A fiamat csak megbecsülik!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”

Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.

Mt 21,33-43.45-46

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A mai evangéliumi történet nem csupán Izrael népének múltját idézi fel, hanem rólunk is szól. Isten mindnyájunknak ajándékozott egy „szőlőskertet”, az életet, a kapcsolatainkat, a küldetésünket. Mindent megadott, amire szükségünk van. Hogyan bánunk ezzel a tőle kapott életünkkel?

A szőlőmunkások tragédiája nem a téves gondolkodásukban, hanem teljes szereptévesztésükben rejlik. Nem akarnak elszámolni, nem ismerik el, hogy az, amit művelnek, valójában nem az övék. Nem akarják tudomásul venni, hogy ők bérlők és nem örökösök. A kapzsiság, az önzés és a birtoklási vágy vezeti őket, végül pedig még a gazda fiát is megölik, amivel Jézus már a rá váró sorsra utal. A példázat rávilágít Isten végtelen türelmére is, aki nem azonnal büntet, hanem időt ad az embernek a változásra. De meddig lehet visszaélni a ő türelmével?

Életemmel, tetteimmel, időmmel és képességeimmel vajon Isten országát építem vagy önző módon saját hasznomra akarom fordítani a rám bízott szőlőt? Elfogadom-e, hogy amit kaptam, az ajándék, amit felelősséggel kell visszaadnom?

Minden, amit Isten rám bízott, a hivatásom, a kapcsolataim, a hitem egy nagyobb terv, Isten rám vonatkozó tervének része. Isten megváltó és üdvözítő terve akkor valósul meg bennem, ha elfogadom, hogy Jézus az örökös, az Atya Fia.

© Horváth István Sándor

Válasz

elmélkedés

A mai evangéliumi történet nem csupán Izrael népének múltját idézi fel, hanem rólunk is szól. Isten mindnyájunknak ajándékozott egy „szőlőskertet”, az életet, a kapcsolatainkat, a küldetésünket. Mindent megadott, amire szükségünk van. Hogyan bánunk ezzel a tőle kapott életünkkel?

A szőlőmunkások tragédiája nem a téves gondolkodásukban, hanem teljes szereptévesztésükben rejlik. Nem akarnak elszámolni, nem ismerik el, hogy az, amit művelnek, valójában nem az övék. Nem akarják tudomásul venni, hogy ők bérlők és nem örökösök. A kapzsiság, az önzés és a birtoklási vágy vezeti őket, végül pedig még a gazda fiát is megölik, amivel Jézus már a rá váró sorsra utal. A példázat rávilágít Isten végtelen türelmére is, aki nem azonnal büntet, hanem időt ad az embernek a változásra. De meddig lehet visszaélni a ő türelmével?

Életemmel, tetteimmel, időmmel és képességeimmel vajon Isten országát építem vagy önző módon saját hasznomra akarom fordítani a rám bízott szőlőt? Elfogadom-e, hogy amit kaptam, az ajándék, amit felelősséggel kell visszaadnom?

Minden, amit Isten rám bízott, a hivatásom, a kapcsolataim, a hitem egy nagyobb terv, Isten rám vonatkozó tervének része. Isten megváltó és üdvözítő terve akkor valósul meg bennem, ha elfogadom, hogy Jézus az örökös, az Atya Fia.

© Horváth István Sándor

Válasz