Napi evangélium

Hányszor kell megbocsátanom?

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!

A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.

A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.

Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.

Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”

Mt 18,21-35

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a názáretiek által elutasított Jézus arra emlékeztetett minket, hogy Isten kegyelme gyakran ott munkálkodik, ahol a legkevésbé várnánk. Ma ezt az isteni kegyelmet egy másik, talán még nehezebb formában ismerhetjük fel: a megbocsátásban. Péter apostol kérdése – „Hányszor kell megbocsátanom?” – mélyen emberi. Mintha a szeretetnek és a megbocsátásnak létezne valamilyen határa, és a szívünk csak bizonyos számú sebet tudna elviselni.

Jézus válasza szerint azonban a megbocsátásnak nincs felső határa: „nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” Ez a kifejezés nem egy nagy számot jelez, hanem egy új gondolkodásmódot: a megbocsátás a Krisztust követő ember életformája. A példabeszéd nem a pénzről szól, hanem arról a mérhetetlen irgalomról, amit Isten felénk gyakorol, és amire minket is meghív.

Az első szolgának óriási tartozása volt, mégis elengedték neki. Aztán ő egy sokkal kisebb adósság megfizetését követeli erőszakkal szolgatársától. Mennyire eltorzítja az irgalmat az, aki csak kapni akar, de adni már nem hajlandó! Aztán jön a következmény, a büntetés, ami az irgalmatlan szív igazi tragédiája: még azt is elveszíti, amit kapott.

A nagyböjt a kiengesztelődés ideje. El tudjuk-e engedni azokat a tartozásokat, amelyeket másokkal szemben számontartunk? A kútnál Jézus megmutatta, hogy milyen az igazi irgalom. Ma azt kéri, hogy hozzá hasonlóan mi is legyünk irgalmasok, bocsássunk meg embertársainknak.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Irgalmas Jézus! Taníts meg arra a megbocsátásra, amely nem méricskél, nem felemlegeti a múlt sérelmeit, nem támaszt feltételeket. Néha úgy érzem, jogom van a haraghoz, a nehezteléshez, de te arra hívsz, hogy legyek irgalmas, ahogyan az Atya is az. Segíts, hogy ne csak elvárjam, hogy mások megbocsássák hibáimat, hanem én is kész legyek másoknak megbocsátani! Tisztítsd meg szívemet minden rejtett keserűségtől, minden görcsös követeléstől! Te minden adósságomat elengedted és kereszthaláloddal megváltottál. Hadd éljek annak tudatában, hogy az üdvösségre a te megbocsátó szeretetednek köszönhetően juthatok el!

Válasz

Napi evangélium

Egy próféta sem kedves a maga hazájában.

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.

Lk 4,24-30

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A tegnapi, vasárnapi evangéliumban arról olvastunk, hogy a szamariai asszony számára egyetlen találkozás elég volt elfogadni Jézus tanítását, a mai részben pedig azzal szembesülünk, hogy amikor a saját népének tagjaihoz szól, olyanokhoz, akiknek a körében felnevelkedett, de elutasítják őt. A názáreti zsinagógában elhangzó szavai – „egy próféta sem kedves a maga hazájában” – valójában nem panaszkodás, hanem szembesítés: a jelenlévők azért nem ismerik fel a valódi származását, mert azt gondolják, hogy jól ismerik őt.

A názáretiek talán csodára vágytak, hiszen már hallottak arról, hogy más helyeken milyen csodák történtek. De Jézus nem akar megfelelni elvárásaiknak. Ehelyett ószövetségi esetekre emlékezteti őket, amelyek azt igazolják, hogy Isten olykor a választott népen kívüliekkel – a szidóni özvegyasszonnyal, a szír hadvezérrel – tett jót. Isten kegyelme nem zárható be keretek közé. Az irgalom mindig szabadabb, mint az emberi elképzelések.

Jézus szavaira a tömeg haragra gerjed. Az imént még csodálkoztak Jézus szavain, most már meg akarják ölni. A kút melletti beszélgetés megnyitotta egy ember szívét, a zsinagógában elhangzó tanítás hallatán azonban gyorsan magasodik az elutasítás fala.

Felismerem-e Jézust, amikor megszólít ismeretlenekben? Van-e bennem alázat elfogadni, hogy Isten ott is jelen van, ahol nem keresném?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Ments meg az előítéletek vakságától! Ne engedd, hogy szokásaim miatt elutasítsalak téged, amikor újra és újra megszólítasz! Adj nyitott szívet, hogy felismerjem jelenléted azokban, akik nem a „megszokott” módon hordozzák a te arcodat! Bocsásd meg, ha elvárásokkal, feltételekkel közelítek hozzád és nem a bizalom útján! Taníts meg arra, hogy felismerjem szavadat azoknak a beszédében is, akiknek a hangja nem cseng ismerősen számomra! Segíts, hogy olyan legyek, mint a kútnál az igazságra szomjazó asszony!

Válasz

Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:

„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki

Válasz

Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.

Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Lk 15,1-3.11-32

Válasz

elmélkedés

A tékozló fiú példázata Jézus egyik legszebb tanítása az emberi bűnről és a megbocsátó, irgalmas Istenről. A fiatalabb fiú elmegy otthonról, mert szabadságot akar, függetlenséget, új, önálló életet. De az élet, amelyet maga választ, hamar üressé válik. Talán nem is azzal hibázott, hogy elment, hanem hogy elutasította a szeretetet.

A bűn mindig ígér valamit: kényelmesebb életet, csodálatos élményeket, korlátok nélküli szabadságot. De végül megkötöz, kimerít és elszakít attól, ami boldoggá tesz. A fiú a mélyponton eljut a belső ébredésig: „Felkelek, atyámhoz megyek…” Ez a mondat a megtérés pillanata. Itt még nincs biztosíték a megbocsátásra, de már van remény, és ez elég ahhoz, hogy elinduljon. Ez Isten kegyelmének hatása.

Az atya viselkedése meglepő: nem kér számon, nem emlékeztet a hibákra, nem tart kioktató beszédet. Fia elé fut, átöleli őt, és ünnepséget rendez örömében az egész család számára. Isten soha nem azt nézi, hogy mit rontottunk el, hanem azt, hogy újra hozzá akarunk tartozni. Az Atya nem akar mást, mint hogy újra közösségben éljünk vele, s ennek érdekében kész bármikor megbocsátani.

De a történet nem ér véget itt, mert megérkezik a másik fiú, aki soha nem hagyta el családját, de most mégis kívülállóvá teszi magát ebben az új helyzetben. Igazságtalannak látja az atya irgalmát. Mintha az idősebb fiú ezt mondaná: „Neki minden jár. Nekem semmi?”

A példabeszéd befejezetlen, az atyai ház ajtaja nyitva marad. Nem tudjuk meg, hogy végül bemegy-e az idősebb fiú.

Én belépnék-e az ő helyében?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Irgalmas Atyám! Köszönöm, hogy akkor is keresel, amikor én elfordulok tőled. Köszönöm, hogy mindig vársz rám, akkor is, amikor tévúton járok. Köszönöm, hogy a szívembe írtad a visszatérés lehetőségét, és soha nem zárod be előttem az ajtót. Add, hogy sose féljek beismerni hibáimat, mert tudom, hogy irgalmad nagyobb, mint az én bűnöm! Alakíts engem türelmes, befogadó és irgalmas szívű emberré! Add, hogy őszintén örüljek annak, hogy mások is új életet kapnak irgalmadnak köszönhetően! Atyám, taníts úgy szeretni, ahogy te szeretsz engem: feltétel nélkül, örömmel

Válasz