Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét.

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.

Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”

Lk 1,67-79

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Zakariás imája, amit a mai evangéliumban olvasunk, folytatja Mária Magnificat-ját, hálaadó énekét.

„Meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból” – mondja Zakariás. Jézus eljövetelét nem valami földi fényként, hanem új hajnalként, mennyei világosságként írja le. Ez a fény nem csupán világít, hanem gyógyít is, Isten irgalmát közvetíti, az emberek szívébe békét hoz.

Ki vagyok én ebben a történetben? Én vagyok az, aki a bűnök sötétségében ül és a megváltásra vár. Az én lépteimet akarja Isten a béke útjára vezetni.

A várakozás ideje tehát nem tétlen, hanem szívemet formáló, életemet átalakító idő. A némaságban, az elcsendesedésben érlelődik meg bennem is az isteni szó, hogy egy napon új szó szülessen ajkamon, a hála, a hit, a bizalom szava.

Zakariás jövendölése nemcsak Jánosról szól, hanem az én sorsomról is. A prófécia szerint Isten nem felejtett el minket, és nem feledte ígéreteit. Jézusban, a felkelő Napban, új nap virrad, amely a megváltás fényét hozza az emberiség számára. Ez a fény ma is látható, megtapasztalható: a szentségekben, az isteni Igében, a megbocsátásban, amelyben részesülünk Istentől és amelyet mi is gyakorlunk embertársaink felé.

Vajon mit mondanék, ha hosszú hallgatás után újra megszólalhatnék? Mi lenne az első szavam Istenhez? Zakariás hálát mondott. Talán nekem is ez lenne az első és legigazabb szó. Talán az egyetlen, amivel beléphetek az ünnep ajtaján.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Istenem! Köszönöm, hogy meglátogatsz engem is, ahogy meglátogattad népedet az idők teljességében. Köszönöm, hogy nem hagysz magamra, hanem világosságot gyújtasz életem sötétségébe. Szüntesd meg bennem a zajt, a kételyt, a félelmet, mindazt, ami eltávolít tőled! Segíts, hogy a közelgő ünnepen ne csak ajándékokat, hanem téged magadat fogadjalak szívembe! Vezess a béke és az irgalom útján! Tisztítsd meg szívemet, hogy bennem is ragyogjon Krisztusnak, a világ Világosságának fénye! Adj bátorságot ahhoz, hogy életemmel tanúságot tegyek arról: te vagy az, aki szabadítást, megváltást és új kezdetet hozol minden ember számára!

Válasz

Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”

Lk 1,57-66

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A karácsony előtti napok evangéliumi szakaszai már elővételezik a megváltás titkát és a megváltott ember örömét. Keresztelő János születése Isten hűségének és az ő emberi sorsokat átformáló kegyelmének egyértelmű jele. Erzsébet öröme túlmutat a személyes boldogságon, magába foglalja a szűkebb család, a tágabb rokonság, egy nép, azaz a választott nép, továbbá az egész emberiség örömét, mindenkiét, aki megérzi, megtapasztalja Isten felé hajló irgalmát.

János születésével nemcsak egy gyermek érkezik a világra, hanem beteljesedik az isteni ígéret, új korszak kezdete közeleg. Zakariás némasága intő jel volt. Most, amikor beteljesedik az angyal által hozott üzenet, boldog édesapaként újra megszólalhat. Ahogy megoldódik Zakariás nyelve, úgy nekünk is karácsonyhoz közeledve lehetőségünk nyílik újra megszólalni: hálát adni, dicsőíteni és magasztalni Istent a megváltás ajándékáért.

„Mi lesz ebből a gyermekből?” – kérdezik a jelenlévő rokonok, és kérdésükben több van, mint puszta kíváncsiság. Csodálkozásuk mögött ott a felismerés: valami különleges történt, amit nem lehet csupán emberi szempontból megérteni. A természet rendje megfordulni látszik: egy idős, meddőnek tartott asszony gyermeket szül. Az új élet, a csodás születés új küldetés, új korszak, új remény kezdetét hirdeti.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Istenem, életem Ura! Köszönöm, hogy nem felejted el ígéreteidet. Te irgalmas vagy és a legváratlanabb helyzetekben is beteljesíted, amit ígértél. Köszönöm, hogy a csend után újra megszólalhatok, a hála, a hit, és a bizalom szavával fordulhatok feléd. Uram, ahogy Zakariás is megtapasztalta kegyelmedet, úgy én is vágyom arra, hogy új szívet adj nekem, olyat, amely együtt örül másokkal. Segíts, hogy engedelmes legyek, és bátran kimondjam azt, amit te írtál szívembe, te adsz ajkamra! Add, hogy egész életem téged dicsőítsen és legyen tanúságtétel arról, hogy te irgalmas vagy minden emberhez!

Válasz

napi evangélium
Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába.

Lk 1,46-56

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Advent utolsó napjai nem a várakozás megszűnését, hanem annak beteljesedését jelentik. Mária hálaadó énekét, a Magnificat-ot olvassuk a mai evangéliumban. Nem csupán személyes hálaadás ez Isten Anyja részéről egyedülálló hivatásáért, hanem az egész emberiség nevében mondott köszönet a megváltás művéért. Ez a dicsőítő ének, ez az Istent magasztaló imádság nem az események utólagos megértéséből fakad, hanem abból a meggyőződésből, amely már most jellemzi Jézus édesanyját. Mária még nem látja a Gyermeket, akit szíve alatt hordoz, de már most örül, hogy hamarosan világra hozhatja a Megváltót. A Magnificat egy olyan világképet tár elénk, amelyben az alázatos a nagy, az éhező a gazdag, az irgalom az igazi erő. Mi ezt sokszor talán másként gondoljuk. Mária szemével nézve a világ fordítva működik, mint ahogy megszoktuk, de valójában ez az igazi rend, Isten ilyennek alkotta meg a világot.

Az ünnep előtti napokban megkérdezzük: Mi miben bízunk? Kiben reménykedünk? Mire figyel a szívünk? A Magnificat arra hív, hogy ne a látható eredményekben, ne a hatalomban vagy gazdagságban keressük életünk célját, hanem az alázatban és az Istenhez való hűségben.

A Magnificat egy hitvallás, Isten Anyjának csodálatos hitvallása arról, hogy az alázat útja nem vereség, hanem Isten győzelmének kezdete.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Istenem, irgalmas mennyei Atyám! Oly’ sokszor érzem magam kicsinek, esendőnek, de te rám nézel, és azt mondod, hogy fontos vagyok számodra. Te nem hagysz el, amikor elbizonytalanodom vagy eltávolodok tőled bűneim miatt. Megváltásod ajándék, amit nem tudok kiérdemelni, csak elfogadni hálával, nyitott szívvel. Köszönöm, hogy Fiadban, Jézusban közénk jöttél, és vállaltad az emberi sorsot. Köszönöm, hogy felemelsz, amikor a mélybe húz a világ, és megajándékozol a reménnyel, ami túlmutat minden mulandón. Istenem, legyen egész életem neked szóló hálaének!

Válasz

napi evangélium

Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”

Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:

Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,

és az Emmánuel nevet adják neki,

ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.

Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Mt 1,18-24

100_4037.JPG

Válasz