Napi evangélium

Hiszel-e az Emberfiában?

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.

A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.

Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.

Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.

Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A látás és a hit útja

Nagyböjt 4. vasárnapján az Egyház nem a bűntudatunkat akarja növelni, hanem a bűnbánatunkat, hogy a hitetlenség sötétségéből a hit világosságára vezessen minket. Ezért olvassuk az evangéliumban a vakon született ember történetét, amely nemcsak csodaelbeszélés, hanem egy lelki fejlődés útja is. A történet lépésről lépésre tanít arra, mit jelent Jézusban hinni, mégpedig nem elmondás alapján, hanem személyes tapasztalatból. A lelki látás nem egy pillanat alatt születik meg bennünk, hanem beszélgetések, felismerések, küzdelmek és döntések során formálódik.

A történet elején egy ember áll, aki vakon született. Betegsége nem valakinek a hibájából fakadt, nem is büntetés, hanem kiindulópont, egy állapot. A tanítványok logikája még a múlt bűnei és az ok-okozat világában mozog, de Jézus mást mond: ez az ember a világosság felragyogásának hordozója. Vaksága lehetőség, hogy Isten műve láthatóvá váljon benne az emberek számára. Minden élethelyzet, minden gyengeség, minden korlátozottság lehetőséget ad az elindulásra Jézus világossága felé. folyt.....

Válasz

A vak ember nem kér csodát, még csak meg sem szólal a történet kezdetén. Jézus a kezdeményező, ő kezd el cselekedni, s mozdulatai változást eredményeznek. Aztán elküldi a férfit a Siloe tavához megmosakodni. Ez a mozzanat lényeges: nem azonnali gyógyulás történik, hanem egy aprónak számító cselekedetet, ugyanakkor engedelmességet kér. A látás mindig együtt jár azzal, hogy engedelmeskedünk Isten szavának, még akkor is, ha furcsának tartjuk vagy nem értjük.

A férfi látni kezd, de ezzel nem ér véget a történet, épp ellenkezőleg, most kezdődik igazán. A körülötte lévők, a vallási vezetők, a szülei mind zavarba jönnek. Képtelenek elhinni, hogy ez a változás megtörtént. És itt már fordulnak a szerepek, a „hitetlenség vaksága” itt válik nyilvánvalóvá: nem az nem lát, akinek születése óta rossz a szeme, hanem aki nem akar szembenézni a valósággal, aki még a saját szemének sem akar hinni. A farizeusok a régi gondolkodásmód foglyai, „Isten nem tehet ilyet szombaton” mondják, azaz nem Istennek köszönhető a gyógyulás. A szülők a félelem miatt nem vállalják a tanúságtételt. Mindenki mást lát, mást értelmez, de egyedül az, aki eddig nem látott, kezd el igazán „látni”, hinni.

A férfi fokozatosan jut el a teljes hithez. Először csak egy embert lát Jézusban: „az az ember, akit Jézusnak hívnak”, aztán prófétának nevezi. Később már Isten küldöttének tartja, s végül, amikor Jézus újra találkozik vele, eljut az igazi felismerésre: „Hiszek, Uram” – mondja és leborul előtte. A látás útja a hit útja. Csak akkor értjük meg, hogy ki is Jézus valójában, ha megengedjük, hogy megérintsen minket és megvalljuk, hogy vakok vagyunk. A nagyböjti idő célja nem az, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy lássunk, tisztábban, őszintébben, világosabban.

Mitől vagyunk vakok? Mi akadályozza, hogy világosan lássuk Isten jelenlétét és munkáját magunkban? Hogyan kellene engedelmeskednünk, milyen irányba kellene elindulnunk, hol tudunk megtisztulni? Látni tanulni és hinni mindig kockázatos, de Jézus vezet minket. Ő a világ világossága, s mi néha mégis hunyorgunk, nem értjük őt, visszariadunk a fénytől. Ő türelmes, újra és újra megszólít minket, és várja, hogy kimondjuk: „Hiszek, Uram.”

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága. Megvallom, hogy sokszor vagyok lelkileg vak, mert nem látom világosan, mit akarsz tőlem, nem értem szavaidat és félek elindulni. Add, hogy ne rejtőzzek el, amikor gyógyító szándékkal hozzám közeledsz! Taníts meg látni a szívemmel, ne csak a szememmel! Tisztítsd meg a gondolataimat, hogy ne a félelmeim, hanem a hitem irányítson! Köszönöm, hogy nem hagysz magamra, amikor mások elfordulnak tőlem. Hiszek benned, Uram, gyógyíts meg, és vezess világosságod által a hit útján az üdvösségre!

Válasz

Két ember fölment a templomba imádkozni.

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”

Lk 18,9-14

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A mai példabeszéd, amely talán nem is egy kitalált történet, hanem egy megtörtént esetet mond el, két embert állít elénk: a farizeust és a vámost. Az egyik dicsekszik az erényeivel, a másik alig meri felemelni a tekintetét. A farizeus vallási cselekedeteit sorolva, büszkén áll Isten elé, a vámos a bűneit mondja, s alázattal kéri Isten irgalmát. A farizeus önelégülten távozik, a vámos megigazultan megy haza. Mert Isten nem a teljesítményt, hanem a szívet nézi. A farizeus önmagát állította imájának a középpontjába, ha szavait egyáltalán imának nevezhetjük, a vámos viszont valóban Istenhez fordult, akitől bűnei bocsánatát várta és erőt életének megújításához.

A nagyböjtben elkerülhetetlen a kérdés számunkra: Melyik vagyok? Melyik lelkület áll hozzám közelebb? Néha „kifogástalan” vagyok, máskor összetört. A baj nem az, ha erkölcsileg döntéseket hozok, hanem ha azokkal kérkedem. Ugyanakkor nincs szükség arra, hogy senkinek érezzük magunkat, de az már gond, ha Isten kegyelme nélkül akarom megállni a helyem.

A kútnál Jézus nem a múltat nézte, hanem az asszony vágyát az igazságra és a tiszta életre. A vámosban is vágyakozás él a tisztulásra, az elfogadásra, életének megújítására. Ma arra hív minket az Úr, hogy vallásosságunk ne látszat legyen, hanem alázatból fakadó, irgalomra szomjazó hit legyen bennünk. Aki kiüresíti magát, azt Isten betölti. Aki leborul előtte, azt felemeli.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Irgalmas Istenem! Taníts az igazi alázatra! Ne engedd, hogy a gőg, a büszkeség, a kérkedés uraljon, vagy hogy másokat lenézve magamat dicsőítsem! Add, hogy szívem mindig hozzád kiáltson, mégpedig őszinte bűnbánattal! Légy irgalmas hozzám, bűnöshöz! Adj erőt leborulni előtted, hogy irgalmadnak köszönhetően újra felálljak! Tisztíts meg, és vezess vissza a forráshoz, ahol kegyelmedből, mint élő forrásból olthatom lelkem szomjúságát!

Válasz

napi evangélium

Melyik az első a parancsok közül?

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”

Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”

Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.

Mk 12,28b-34

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A mai evangélium szerint egy írástudó fordul Jézushoz: „Melyik a legfőbb parancs?” A válasz egyszerű, mégis gyökeres fordulatot kíván azoktól, akik komolyan veszik: „Szeresd az Istent és szeresd felebarátodat!” Az egész törvény és a próféták alapja e két parancsolat. Nem bonyolult, csak épp nehéz megtartani. A szeretet törvényét mindannyian jól ismerjük, a kérdező írástudó számára is ismert volt, csak éppen annak gyakorlása során ütközünk nehézségekbe.

Nagyböjt elején talán még könnyű volt a böjt, betartottuk elhatározásainkat. Most, a nagyböjti idő derekán, szívünk valódi szándéka kerül napvilágra. A szeretet útján járok-e? Mennyire fontos számomra, hogy közelebb kerüljek Istenhez? Mennyire tudok segítőkészen odafordulni embertársaimhoz?

Az írástudó nem vitatkozik, hanem egyetért, ezért mondja neki Jézus: „Nem jársz messze Isten országától.” Ez egy pillanat, amikor a vallási tudás alázattal párosul, és ennek köszönhető a valódi találkozás Jézussal. Nem elég ismerni Isten parancsát, hanem élni kell.

Jákob kútjánál a szamariai asszony szívében megszületett annak vágya, hogy többé ne csupán ismerje az igazságot, hanem kövesse is azt. Ma azt kérdezi Jézus, hogy mennyire él bennem Isten országa?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Szeretet Istene! Add, hogy ne csak ismerjem a parancsaidat, hanem azok szerint éljek! Taníts meg téged szeretni teljes szívből, teljes lélekből, teljes erőmből, és add, hogy az embertársaimat is úgy szeressem, mint önmagamat! Bocsáss meg, ha olykor könnyebb tanításodat hirdetnem, mint valóban megélni azt! Adj új szívet, amely nem fél szeretni akkor sem, amikor kényelmetlen vagy nehéz! Segíts, hogy ne várjak soha köszönetet vagy viszonzást, hanem önzetlen szeretettel forduljak mindenki felé!

Válasz