Napi evangélium

Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram.

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:

Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,

szavaid szerint békességben,

mert szemeim meglátták Szabadításodat,

melyet minden nemzet számára készítettél,

hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,

és dicsőség népednek, Izraelnek.

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.

Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.

Lk 2,22-40

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A jeruzsálemi templom csendjét két idős ember hangja töri meg, Simeoné és Annáé, akik évtizedek óta várják Isten ígéretének beteljesedését. Ők azok, akik a reményt soha nem adták fel. A várakozás csendjébe érkezik meg Mária és József a kis Jézussal, hogy a törvény szerint bemutassák őt az Úrnak. Aki látszólag mindenben alárendeli magát a törvénynek, az valójában maga az Úr. Isten most emberként lép be oda, ahol őt évszázadok óta várták.

Simeon karjára veszi a gyermeket és ezt mondja: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram.” Ez a kijelentés nem a beletörődés szava, hanem a beteljesedett örömé. Simeon nem Jézus csodáit látja, nem a keresztet vagy a feltámadást, hanem a gyermeket. És ez elég számára, mert akinek van szeme meglátni a világosságot, a világ Urát a kisdedben, annak nincs szüksége több bizonyítékra, hogy e gyermekben a Megváltó jött el a világba.

Urunk templomi bemutatásának napja a látás ünnepe: meglátni a Megváltót ott, ahol más csak gyengeséget vagy egyszerűséget lát. Simeon és Anna példája arra tanít minket, hogy a hűséges, csendes élet Isten szemében felmérhetetlen érték. Isten ígéretei nem maradnak beteljesületlenek. Ha türelemmel és nyitott szívvel várjuk, meglátjuk a beteljesedést.

Jézus bemutatása az a pillanat, amikor a világ Megváltója először lép be Isten népének közösségébe. Innen indul el az a világosság, amely ma is be akarja ragyogni minden ember életét.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te kicsinységedben is világosság vagy minden népnek! Add, hogy Simeon hitével tudjunk rád tekinteni és meglássunk téged az egyszerűségben, a csendben! Adj türelmet és nyitott szívet, hogy felismerjünk téged a mindennapokban, és segíts úgy élni, mint akik a világosság gyermekei vagyunk! Taníts minket Mária és József engedelmességére, Anna hűségére, Simeon örömére, hogy életünk valóban templommá, szent hellyé váljék számodra! Világosítsd meg lelkünket és vezess minket az örök üdvösségre!

Válasz

Napi evangélium

Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”

Mk 4,35-41

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A tanítványok számára nemcsak a természet erői jelentenek kihívást, hanem eljött hitük próbájának is az ideje. A Genezáreti-tó viharai hirtelen törnek ki és sokszor ugyanilyen gyorsan el is múlnak. A bárkában ott van Jézus, mégis vihar tombol, a víz szinte elárasztja a hajót, és a tanítványokat eltölti a félelem. Ez a kép rólunk is szól, akik sokszor azt hisszük, hogy ha Jézus velünk van, nem érhet minket semmi baj. Amikor mégis utolér minket a szenvedés és a kétség, akkor úgy érezzük, hogy viharba kerültünk. Isten eközben hallgat, talán nem is törődik velünk.

A tanítványok kérdése – „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” – a mi imánk is lehet a sötét órákban, a nehézségek idején. Isten válasza világos és erőteljes: Jézus felkel, lecsendesíti a szelet, s azzal a kérdéssel fordul hozzánk is, ami mindent a helyére tesz: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?”

Ennek a történetnek nem az az üzenete, hogy ha Jézussal vagyunk, elkerülhetjük a viharokat, hanem az, hogy vele mindig át tudunk kelni a túlsó partra. A keresztény élet nem mentes a nehézségektől, de az Úr nem hagy minket magunkra. A hit nem azt jelenti, hogy nincs félelem, hanem azt, hogy tudjuk: Jézus velünk van a hajóban és ő erősebb minden viharnál.

Jézus szava nemcsak a természet erőinek parancsol, hanem a szívünk félelmeinek is. Ő a csendet adó Úr, aki megmutatja, hogy a hit nem a vihar elkerülésében, hanem a benne való bizalomban teljesedik ki.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus, a viharok Ura és a béke fejedelme! Köszönöm, hogy velem vagy életem hajójában akkor is, amikor úgy érzem, alszol, nem figyelsz rám. Add, hogy ne félelem vezessen, hanem a benned való bizalom! Erősítsd hitemet, hogy ne csak csodáidban higgyek, hanem csendes jelenlétedben is, amelyet sokszor alig veszek észre! Taníts meg arra, hogy a viharok közepette is rád bízzam magam, és ne felejtsem el, hogy te mindig a túlsó partra vezetsz! Csillapítsd a bennem dúló hullámokat és szólj nyugtalan szívemhez: „Hallgass el, nyugodj meg!” Békéd legyen velem és maradjon bennem!

Válasz

Napi evangélium

Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe.

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:

„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”

Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”

Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.

Mk 4,26-34

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Jézus két rövid példabeszédben tárja elénk Isten országának misztériumát. Az első tanítás az emberi erőfeszítés és az isteni kegyelem közötti titokzatos együttműködésről szól: a magvető elveti a magot, de a növekedés már nem az ő kezében van. „A mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan” – mondja Jézus. Ez az Isten országának egyik legnagyobb titka, a kegyelem csendes, szinte észrevétlen munkája az emberi szívekben.

A növekedés időszaka türelmet kíván az ember részéről. Talán azonnali eredményeket, látványos gyümölcsöket szeretnénk. Jézus azonban arra tanít, hogy az Isten országa nem sietve terjed. Inkább olyan, mint a természet: lassú, biztos és minden a saját idejében történik. A mi feladatunk az, hogy legyünk magvetők, vessük el az igét tanúságtétellel, szeretetünkkel, de a növekedés Isten titka marad.

A mustármag példája tovább mélyíti az üzenetet. A legkisebb magból fejlődhet ki a legnagyobb fa. Hitünknek egy apró jele, egy csendes ima, egy egyszerű jócselekedet, ezek mind-mind az Isten országát építik. Isten nem a látványos kezdést, hanem a kitartó hűséget értékeli. A mustármagból fává növő hit az, amely mások számára is menedéket és árnyékot nyújt.

Jézus példabeszédei arra hívnak, hogy bízzunk Isten gondviselésében. Talán nem értjük mindig az események irányát, de biztosak lehetünk abban, hogy ha Isten igéje jó földbe hullott, előbb-utóbb aratás is lesz.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te az Isten országának magvetője vagy. Köszönöm, hogy elvetetted igédet az én szívembe is. Add, hogy türelmesen várjak a kegyelem növekedésére, és ne csüggedjek, ha nem látok azonnal eredményeket! Adj hitet, hogy bízzam a te titokzatos munkádban, és adj szeretetet, hogy szavaimmal, tetteimmel más szívekbe is elvethessem az örömhír magját! Engedd, hogy kicsiny hitem, mint mustármag, fává növekedjen, s példa legyen mások számára is! Szentlelked erejével segíts, hogy életem bőséges termést hozzon az aratás napjára!

Válasz

Napi evangélium

Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”

Mk 4,21-25

100_4037.JPG

Válasz