Napi evangélium

Áldott vagy te az asszonyok között!

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Mária megszólalt:

„Magasztalja lelkem az Urat,

és szívem ujjong megváltó Istenemben!

Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,

lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.

Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!

Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.

Nagyszerű dolgot tett karja ereje,

széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.

Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,

és felmagasztalta az alázatosakat.

Az éhezőket elhalmozta minden jóval,

de a gazdagokat elküldte üres kézzel.

Felkarolta gyermekét, Izraelt,

megemlékezve irgalmasságáról,

amint atyáinknak megígérte:

Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”

Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.

Lk 1,39-56

100_4062.JPG

Válasz

elmélkedés

Mária sietve elindul a hegyek közé, szíve alatt hordja a gyermeket, aki a Megváltó. A názáreti lány személye egyszerre rejtett és dicsőséges. Az a nő, akit Isten kiválasztott, nem hátradől, hanem útra kel. Nem önmagával van elfoglalva, hanem másokat keres, konkrétan Erzsébetet, aki maga is csodát hordoz szíve alatt.

Kettejük találkozásának hátterében ott a Szentlélek. Öröm, hála és jövendölés egyszerre fakad fel a találkozás pillanatában. Erzsébet felismeri Mária méhében az Urat, és Mária hálaénekre fakad: „Magasztalja lelkem az Urat!” Ez az ének nem csupán szép vallásos szöveg, hanem a hívő ember válasza a kegyelemre. Mária nem magát emeli fel, hanem azt ünnepli, hogy Isten kegyelme csodás dolgokat képes tenni azokkal, akik alázattal engedelmeskednek neki.

A Magnificat évszázadok óta az Egyház imája. A szegények, az elnyomottak, az egyszerű emberek hálaadása ez, akik tudják, hogy Isten hűséges. Mária ebben az imában nem a jövőről álmodozik, hanem a jelenben megtapasztalt csodát ünnepli.

Az igazi hit cselekvő és nem passzív. Nem saját érdekeit keresi, hanem másokat szolgál. Mária alázata az isteni erő legmélyebb hordozója. Nekünk is azt üzeni: induljunk el, vigyük Krisztust a szívünkben másokhoz. És legyünk hálásak, ha felismerik a bennünk élő Urat!

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Mária, Isten Anyja, segíts, hogy hozzád hasonlóan én is elinduljak a szolgáló szeretet útján! Taníts engem észrevenni mások szükségét, hordozni Krisztust a szívemben és jelen lenni a világban szeretettel! Add, hogy ne magamat, hanem az Urat magasztaljam! Taníts hálásnak lenni, amikor Isten megajándékoz, és hinni akkor is, amikor nem látok világosan! Segíts, hogy bátran mondhassam: Nagyot tett velem a hatalmas Isten!

Válasz

Napi evangélium

Mi közünk hozzád, Isten Fia?

Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett. A kanászok elfutottak, bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.

Mt 8,28-34

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A Gadara környékén élő megszállottak jelenete kissé zavarba ejtő. Az evangélium két emberről szól, akik démonok uralma alatt állnak, ugyanakkor megismerhetjük egy egész vidék lakosságának lelkületét is, akik inkább a megszokott nyugalmat választják, mintsem a szabadító Jézust. A történet középpontjában nem a megszállottság borzalma áll, hanem az, hogy az emberek kérik Jézust: távozzék vidékükről.

A két megszállott Jézus közeledtére kiabál: „Mi közünk hozzád, Isten Fia?” Mintha maga a sötétség szólna belőlük, felismerve a világosság közeledtét. Jézus egyetlen szóval kiűzi a démonokat, de ennek ára van: a disznók pusztulása. A város lakói ekkor döntéshelyzetbe kerülnek és azt választják, hogy Jézus távozzon.

Ez az evangélium fájdalmas tükör. Vannak pillanatok, amikor szembe kell néznünk azzal, hogy mi is inkább a kényelmes megszokást választjuk, mint az életünket megváltoztató Krisztust. Jézus jelenléte mindig döntés elé állít, nem lehet közömbösen viszonyulni hozzá. A szent jelenléte leleplezi a sötétséget, és ez gyakran kényelmetlen.

A megszállottak felszabadulnak, de a többiek nem örülnek – félnek, és inkább visszatérnének a jól ismert rendhez.

Vajon hajlandók vagyunk-e engedni, hogy Jézus gyökeresen átalakítsa az életünket, még akkor is, ha ez fájdalmas és veszteséggel jár?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Néha félek attól, hogy valóban beengedjelek az életembe. A te világosságod fényt vet lelkem sötét zugaira, és ez megriaszt. Kérlek, ne engedd, hogy elutasítsalak! Ne engedd, hogy a saját kényelmem fontosabb legyen, mint a te szabadításod! Uram, tisztíts meg, gyógyíts meg, és újítsd meg bennem az Isten országát! Segíts, hogy ne a veszteségtől tartsak, hanem örüljek annak, amit adni akarsz!

Válasz

Napi evangélium

Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?

Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és fölkeltették: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!” Jézus így szólt hozzájuk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”

Mt 8,23-27

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Jézus hajóra száll a tanítványokkal, s miközben alszik, hirtelen vihar támad. A tanítványok megrettennek, felkeltik Jézust, aki egyetlen szavával lecsendesíti a vihart. A jelenet drámai ereje abban áll, hogy a külső vihar lecsillapítása előtt Jézus előbb a belső viharra mutat rá: „Mit féltek, kicsinyhitűek?”

A tanítványok halászemberek voltak, akik ismerték a Genezáreti-tó hirtelen kitörő viharait. De most olyan félelem keríti hatalmába őket, amely már nemcsak a testi biztonságról szól, hanem arról, hogy elveszítik életük irányítását, s világuk széthullani látszik. Ebben a helyzetben annak ellenére is félnek, hogy ott van velük Jézus. Miért? Mert még nem igazán ismerik a Mestert és hatalmát.

A vihar mindig alkalom arra, hogy felismerjük: nem mi irányítunk. Isten gyakran engedi meg a nehézségeket, hogy megmutassa önmagát. A tanítványok kiáltása – „ments meg minket!” – egy őszinte, mélyről jövő kérés, amit talán mindannyian mondtunk már, amikor összecsaptak fejünk felett a hullámok, amikor minden, amit biztosnak hittünk, megrendült.

A történet nem ígéri, hogy nem lesznek viharok, de biztosít arról, hogy Jézus velünk van a hajóban. És ha ő velünk van, akkor nincs olyan vihar, amely vesztünket okozhatná. Lehet, hogy úgy tűnik, alszik, de amikor eljön az idő, megszólal, és nemcsak a tenger, hanem a lelkünk is megnyugszik. Minden vihar, minden nehézség, amit túlélünk Krisztussal, egy újabb lépés a bizalom útján.

© Horváth István Sándor

Válasz

Napi evangélium

Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.

Abban az időben, amikor Jézus vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”

Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”

Mt 16,13-19

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Két út, egy cél

Észak-Olaszországban, Civate falu mellett, egy zarándokösvény végén található az ősi Szent Péter-templom, amely a XI. században épült, és különleges helye az imádságnak és az elmélkedésnek. Nem a település közepén található, hanem egy hegy oldalában, ahová csak gyalog, egy erdei ösvényen lehet eljutni, így már az odavezető út is belső útként, lelki zarándoklatként hat.

Ez a kis templom nem a hatalom vagy az uralkodás épülete, hanem a hűség és a lelki magasságra törekvés temploma, méltó Szent Péterhez, aki – bár gyarló ember volt – engedte, hogy Krisztus vezesse felfelé. A templom belső díszítése egyszerre letisztult és gazdag. A szentély feletti kép különösen figyelemre méltó: Krisztust trónon ábrázolja, mellette Péter és Pál apostollal, akik a mennyei dicsőség tanúi. Péter már nem saját gyengeségeiben él, hanem Krisztus arcát tükrözi vissza. A hit nem lefelé húz, hanem felfelé emel, akkor is, ha a lélek fáradt, az út köves, és a szív még nem biztos a válaszban. A templom elhelyezkedése, egyszerűsége és elvonultsága olyan belső, csendes helyre hív, ahol Péter apostol példája új megvilágításba kerül: a gyengeségeinken keresztül vezet az út a sziklává válásig. És ez nemcsak Péter története, hanem a miénk is. Ez a kis Szent Péter-templom egy hegyi zarándokhely, ahol a magasság és az alázat, a szépség és szilárdság egyszerre vannak jelen.

Válasz