Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van!

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”

Lk 1,26-28

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Az angyal belép egy apró názáreti házba, és valami egészen szokatlant mond: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van!” Mária nem egy királylány, nem befolyásos nő, nem híres, csak egy egyszerű, tiszta lelkű fiatal lány. Isten mégis őt választja, mert az igent nem méltóság alapján keresi, hanem az engedelmes, szolgálatkész szív szerint.

Mária válasza – „Történjék velem szavaid szerint” – a történelem legbátrabb felelete. Nem tudja előre, mit jelent majd ez a beleegyezés. Nincs biztosíték, nincs menekülőút. Csak hit van, bizalom, odaadás.

Ma, Magyarok Nagyasszonya napján azt ünnepeljük, hogy ezt az asszonyt, ezt az igent mondó szívet kérte meg Szent István király, hogy a magyar nép oltalmazója legyen, neki ajánlotta fel az országot. István király nem azért tette ezt, mert nem volt jobb ötlete, hanem mert meg volt győződve arról, hogy ha egy nép jövője Máriára van bízva, akkor Isten áldása biztosított számára.

Mi, magyarok, mit kezdünk ezzel az ajándékkal, Mária égi támogatásával? Azzal, hogy ezer év óta kísér minket, népünket, történelmünket? Vajon csak ünnepeken idézzük fel, vagy valóban a mindennapjaink része is? Ma nekünk kell kimondanunk: legyen meg mindenben Isten akarata! Egy nép jövője nem hatalomban, nem dicsőségben, hanem az Istennek adott csendes igenekben dől el.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Magyarok Nagyasszonya, Szűz Mária, égi édesanyánk! Te voltál népünk reménye az évszázadok viharaiban, menedék a bajban, vezető a hit útján. Hálát adunk, hogy magyar népünk égi oltalmad alatt élhet. Segíts minket, hogy újra rátaláljunk Krisztusra! Tedd szívünket nyitottá, mint a tied, hogy mi is igent mondjunk Isten akaratára! Kísérj minket életünk útján, hogy a mennybe jussunk!

Válasz

napi evangélium

Uram, taníts meg minket imádkozni!

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:

Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.

Jöjjön el a te országod.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.

Bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.

És ne vígy minket kísértésbe.”

Lk 11,1-4

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A tanítványok nem azt kérik Jézustól, hogy tanítsa meg őket gyógyítani, prédikálni vagy csodákat tenni, pedig láttak tőle rendkívüli dolgokat. Egyetlen dolgot kérnek: „Taníts meg minket imádkozni!” Miért? Mert látják, hogy Jézus erejének forrása az imádság, mégpedig nem a szavak, hanem az a kapcsolat, ami az Atyával összeköti őt.

Jézus nem egy hosszú, ünnepélyes, nehézkes szöveget mond nekik, hanem néhány mondatot. Egyszerűt, lényegre törőt. A Miatyánk minden szavával nem egy távoli Istent szólítunk meg, hanem azt, akit Atyánknak tekinthetünk.

Sokan azt hiszik, hogy az imádkozás egy szép szöveg elmondása. De valójában lelki találkozás Istennel, olykor szavakkal, máskor sóhaj, hallgatás, figyelem formájában. Az ima nem teljesítmény, hanem nyitottság Isten felé. Nem a szöveg hosszán múlik az értéke, hanem hogy jelen vagyok-e benne.

Modern világunkban az imádság gyakran kiszorul a napirendből. Pedig ima nélkül lelkileg kiszáradunk, mint egy növény víz nélkül. Nem azért imádkozunk, hogy Istent informáljuk aktuális élethelyzetünkről vagy gondjainkról, hanem hogy ne felejtsük el, kik vagyunk, és kire bízhatjuk magunkat.

Az imádság életforma. Imádkozni olyan, mint lélegezni: természetes, egyszerű, nélkülözhetetlen tevékenység. Lépjünk be az ima világába!

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts minket imádkozni! Ne csak szavakat adj ajkunkra, hanem élő kapcsolatot veled! Taníts meg bízni, kérni, hálát adni, csendben figyelni akaratodra! Tedd életformánkká a Miatyánk minden szavát, hogy ne megszokásból, hanem bizalomból mondjuk! Add, hogy az imádság ne feladat legyen, hanem otthon, ahol veled találkozunk, megpihenünk, és újra elindulunk!

Válasz

napi evangélium
Szeresd Uradat, Istenedet!

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”

Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

Lk 10,25-37

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Képzeljük el a történetet napjainkban! Egy ember elindul a városból a közeli település felé, de útközben kirabolják, megverik, ott hagyják az út szélén. Jön egy hívő ember, aki vasárnaponként jár templomba, hisz Istenben, de most éppen siet a munkahelyére, úgy gondolja, majd valaki más segít a bajbajutottnak. Aztán a plébános közeledik az úton, talán éppen a rózsafüzért mondja, de nem mer megállni, fél, hogy ez valamilyen csapda. Aztán jön egy ateista, aki még a fülét is bedugja, hogy ne hallja a harangszót. Vagy egy hajléktalan, akinek nincs háza és a templom sem az otthona, s akit messziről elkerülnénk az utcán. Ő megáll, nem megy tovább, hanem segít.

A történettel Jézus nem erkölcsi leckét ad a „segítsünk a rászorulón” szintjén. A törvénytudó azt kérdezte, hogy „ki az én felebarátom?” Jézus viszont megfordítja a kérdést: én felebarátja vagyok-e bárkinek? A törvénytudó a határokat keresi, Jézus pedig lebontja azokat. A példázat pozitív hőse egy kívülálló, egy ellenségnek tartott ember, egy szamaritánus.

A példabeszéd üzenete napjainkban ez lehet: nézd meg jól, ki az, akit automatikusan kizársz a szeretetedből. És aztán nézd meg: lehet, hogy Isten épp őrajta keresztül tanít téged szeretni.

Az irgalmasság nem eszme, hanem cselekvés, adományozás, közösségvállalás. Sebeket kötözni nem mindig steril kesztyűs, kényelmes dolog. Krisztus mégis így szeretett bennünket, hozzánk jött, bekötözte sebeinket, és elvitt bennünket egy biztos helyre. Te is voltál már az út szélén, s bizonyára neked is segített valaki. Most rajtad a sor: vajon megállsz?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nyisd fel a szemem, hogy észrevegyem azt, akit az út szélére sodort az élet! Törd meg bennem az előítéletet, a közönyt, a félelmet! Ne maradjak kívülálló, hanem részvétre induljon a szívem, és segítő, gyógyító mozdulatokat tegyen a kezem! Taníts meg szeretni nemcsak azokat, akiket könnyű szeretni, hanem azokat is, akiket elutasít a világ vagy épp én magam! Add, hogy ne kérdezzem többé: „ki az én felebarátom?”, hanem inkább én váljak mások felebarátjává!

Válasz

Napi evanglium

Annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Lk 10,17-24

100_4037.JPG

Válasz