Napi evangélium

Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Jn 6,1-15

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

János evangélista részletesen ismerteti a kenyérszaporítás csodáját. Még évtizedekkel később is, amikor megírja evangéliumát, azaz leírja az eseményeket, pontosan emlékszik arra, hogy hány kenyér és hal volt a fiúnál, de a jelenlévők létszámára is. Érdemes elgondolkodnunk a történet kulcsmondatánál: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” – kérdezi Jézus Fülöptől. Nem azért teszi fel a kérdést, mert nem tudja, hogy mit fog tenni, hanem hogy próbára tegye. Mert Jézus mindig tudja, hogy mit tesz, és azt is tudja, hogy a legkilátástalanabb helyzetekben is bármit megtehet, csak minket is be akar vonni az eseményekbe.

Ez a csoda nemcsak a kenyérről szól, hanem a hitről és a bizalomról. Jézusnak mindig van terve, még akkor is, ha mi nem látjuk. Olykor azonban nem azonnal cselekszik, hanem kérdez, kivár, jelen esetben összegyűjteti a kevés kenyeret és halat. És ebből a kevésből sokat teremt. Ez isteni cselekvésmód: ő a hiányból is bőséget tud teremteni. Ami kevés az embernél, az Istennél elegendő.

Minden nap feltehetjük a kérdést: odaadjuk-e Jézusnak azt a keveset, amink van? A kevés időnket, energiánkat, türelmünket, szeretetünket? Mert ha igen, akkor ő azt megsokasítja. Nem mindig látványosan, de mindig úgy, hogy mások is táplálkozhassanak belőle. A keresztény élet nem arról szól, hogy minden problémát egy csapásra megoldunk, hanem arról, hogy Jézus mellé ülünk a fűbe, és figyelünk: mit mond, mit kér, mit ad.

Az igazi csoda talán nem is a kenyér, hanem az, hogy az emberek, akik jóllaktak, akik részesültek a csodában, keresni kezdik Jézust. Mert a testi éhség után jön a lélek éhsége is. És a lélek csak az Élő Kenyérrel, Krisztus testével lakhat jól.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Kevés az időm, az erőm, a hitem. Te mégsem azt kéred, hogy tökéletes legyek, hanem azt, hogy adjam oda neked azt a keveset, amim van. Kérlek, fogadd el gyengeségeimet, hiányaimat, és formáld azokat bőkezű adománnyá mások számára! Hadd legyek általad áldássá embertársaim számára! Add, hogy higgyem: neked semmi sem lehetetlen, még akkor sem, ha én semmit sem látok előre! Erősíts meg abban a bizalomban, hogy minden helyzetben számíthatok rád!

Válasz

Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van.

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”

Jn 3,31-36

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

„Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll” – olvassuk a mai evangéliumban. Ezzel a kijelentéssel János evangélista nem elvont teológiát, hanem vigasztalást közöl. Az a Jézus, aki szenvedett, meghalt és feltámadt, nemcsak egy próféta vagy tanító, hanem valóban az Atyától jött, a mennyből, és mindent lát, ért, és minden az ő uralma alatt áll.

Ez a perspektíva határozza meg az élethez való hozzáállásunkat. Mert gyakran úgy élünk, mintha minden csak a mi erőfeszítéseinken, döntéseinken vagy adott esetben hibáinkon múlna. Jézus azonban nemcsak irányt mutat számunkra, hanem uralmat is gyakorol életünk felett. Ő az élő Isten, aki jelen van a történelem eseményeiben, a világban, és a mi személyes életünkben is. Amit mond, az igaz. Amit ígér, az beteljesedik. Amit kér, az nem lehetetlen, mert ő maga az élet forrása is.

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” – ez a kijelentés nem csupán a jövőről szól, hanem a jelenről is. Isten nem csak azt ígéri, hogy a halál után, a jövőben majd örök életünk lesz. Jézus jelen időben beszél, tehát az örök élet már most elkezdődik bennünk, ha Jézust befogadjuk, rábízzuk magunkat, és hiszünk abban, hogy ő valóban ismeri a mennyországba vezető utat, mert maga az út. Ez a hit nemcsak vallásos érzület vagy meggyőződés, hanem életforma: éljünk Jézus fényében, hallgassunk az ő szavára, és bízzunk abban, hogy nem tévedünk el, ha őt követjük.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus, te a mennyből jöttél közénk. Te tudod, honnan származunk és hová tart életünk. Köszönöm, hogy a te szavad igaz, és a te ígéreted biztosan be fog teljesedni. Taníts meg bízni benned akkor is, amikor nem látok mindent világosan! Hiszem, hogy te mindenek fölött állsz, fölötte vagy a világ viharainak, a kétségeimnek és a bűneimnek is. Add, hogy ne a félelmeim vezessenek, hanem a benned való hit! Hadd éljem már itt a földön az örök élet jeleit: békével, reménnyel és szeretettel!

Válasz

Napi evangélium

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte.

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

Jn 3,16-21

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” – talán ez a legismertebb, egyik legtöbbet idézett mondat az újszövetségből. És talán éppen amiatt, hogy sokszor halljuk, könnyen átsiklunk a jelentősége felett. Pedig ha valóban szívünkbe fogadjuk e szavakat, akkor valami mély és megrendítő tárul fel számunkra: Isten nem elvárta, hogy az ember bizonyítsa hűségét, hanem Fiát adta értünk, megváltásunkért, üdvösségünkért.

Ez a szeretet nem arról szól, hogy ki érdemli meg, hanem hogy ki nyitja meg a szívét előtte. Jézus világosságként jött a világba, de ez a világosság nem mindenkinek kedvező. A fény nemcsak feltárja a dolgok szépségét, hanem egyúttal mindent megmutat, azt is, ami kényelmetlen, mert felszínre hozza azt, amit homályban szeretnénk tartani. Ezért van az, hogy van, aki elfordul tőle, és nem azért, mert a világosság nem lenne jó, hanem mert fáj, amikor a fény megvilágítja sebeinket, gyengeségeinket, rejtett szándékainkat. De Isten nem riad vissza ezektől. Ő nemcsak az erősségeinket szereti, hanem az egész embert, a gyengeségeinkkel, a félelmeinkkel, a kételyeinkkel együtt. A kérdés nem az, hogy elég jók vagyunk-e, hanem hogy merünk-e elé állni. A világosságban élni nem tökéletességet jelent, hanem őszinteséget, azt hogy nem takargatom többé önmagam, hanem engedem, hogy Isten szeretete átformáljon.

A mai nap is lehetőség arra, hogy a világosságot válasszam. Lehetőség, hogy ne meneküljek tovább, ne magyarázkodjak, ne vádoljak másokat, hanem egyszerűen csak ránézzek Isten szerető tekintetére, amely soha nem ítél el, de soha nem is mond le rólam. Az irgalmasság Istene azt akarja, hogy végre én is úgy szeressem magamat, ahogyan ő szeret engem.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Néha nehéz a világosságot választanom. Könnyebb elbújni, mentegetőzni, másokat hibáztatni. De te nem ítélni jöttél, hanem megmenteni, megváltani. Köszönöm, hogy úgy szerettél engem, hogy az életedet adtad értem. Taníts meg engem is a te világosságodban élni, nem hibátlanként, hanem őszinte emberként! Tedd világossá előttem is, hogy a te szereteted nem tökéletességemhez, hanem nyitott szívemhez kötődik! Adj bátorságot, hogy ne féljek attól, amit a fény megmutat, hanem reménnyel nézzek rád, aki a sötétségből is életet támasztasz!

Válasz

Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Jn 3,7-15

100_4037.JPG

Válasz