Hitt ő maga, és vele egész házanépe.

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.

Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).

Jn 4,43-54

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A kafarnaumi királyi tisztviselő Jézushoz jön, mert a fia haldoklik. Kétségbeesett és szeretné, ha Jézus mielőbb segítene. A válasz kissé kemény és számonkérő: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” De a tisztviselő nem hátrál meg, nem sértődik meg, hanem újra kéri: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” És Jézus megajándékozza őt: „Menj, a fiad él.” Az ember pedig hitt a szónak, és útra kelt.

Ez a történet a hit útját mutatja meg nekünk, ahogy a látásból, a kétségbeesésből, majd a hallott szóba vetett bizalomból születik meg az igazi hit. A férfi először azért jön Jézushoz, mert bajban van. Sokan így indulunk el. Egy fájdalom, egy veszteség vagy egy betegség vezet el bennünket Istenhez. Jézus azonban nem csupán megoldás a bajainkra, hanem az Atya küldötte, aki hitre és belső látásra hív bennünket. Ezen a ponton megértjük, hogy Isten mindig többet akar nekünk adni, mint amit mi várunk vagy elképzelünk. Isten mindig bőkezűen ajándékoz meg minket. A tisztviselő hite akkor mélyül el igazán, amikor elindul hazafelé, mielőtt látta volna a fiát meggyógyulni. Az ő részéről a hazaindulás az a mozzanat, amikor a hithez már nem kell bizonyíték, mert megtanult bízni a szóban.

Nagyböjtben Jézus arra hív, hogy mi is ilyen bizalommal haladjunk tovább. Ő életünk minden szakaszában megadja azt, ami hitünk erősödését szolgálja.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! A tisztviselő személyében magamra ismerhetek, mert én is a hit útján járok. Oly sok aggodalom és félelem gyötör, és sokszor csak a jeleidet keresem, de sajnos nem téged. Taníts engem hinni szavadban akkor is, ha nem látom még az eredményt! Adj erőt, hogy el tudjak indulni, mint az az apa, aki bízott benned, és hazaindult reménnyel a szívében! Add, hogy ne a csodákban, hanem benned higgyek, aki az élet ajándékozója vagy!

Válasz

Napi evangélium

Hiszel-e az Emberfiában?

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.

A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.

Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.

Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.

Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”

Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A látás és a hit útja

Nagyböjt 4. vasárnapján az Egyház nem a bűntudatunkat akarja növelni, hanem a bűnbánatunkat, hogy a hitetlenség sötétségéből a hit világosságára vezessen minket. Ezért olvassuk az evangéliumban a vakon született ember történetét, amely nemcsak csodaelbeszélés, hanem egy lelki fejlődés útja is. A történet lépésről lépésre tanít arra, mit jelent Jézusban hinni, mégpedig nem elmondás alapján, hanem személyes tapasztalatból. A lelki látás nem egy pillanat alatt születik meg bennünk, hanem beszélgetések, felismerések, küzdelmek és döntések során formálódik.

A történet elején egy ember áll, aki vakon született. Betegsége nem valakinek a hibájából fakadt, nem is büntetés, hanem kiindulópont, egy állapot. A tanítványok logikája még a múlt bűnei és az ok-okozat világában mozog, de Jézus mást mond: ez az ember a világosság felragyogásának hordozója. Vaksága lehetőség, hogy Isten műve láthatóvá váljon benne az emberek számára. Minden élethelyzet, minden gyengeség, minden korlátozottság lehetőséget ad az elindulásra Jézus világossága felé. folyt.....

Válasz

A vak ember nem kér csodát, még csak meg sem szólal a történet kezdetén. Jézus a kezdeményező, ő kezd el cselekedni, s mozdulatai változást eredményeznek. Aztán elküldi a férfit a Siloe tavához megmosakodni. Ez a mozzanat lényeges: nem azonnali gyógyulás történik, hanem egy aprónak számító cselekedetet, ugyanakkor engedelmességet kér. A látás mindig együtt jár azzal, hogy engedelmeskedünk Isten szavának, még akkor is, ha furcsának tartjuk vagy nem értjük.

A férfi látni kezd, de ezzel nem ér véget a történet, épp ellenkezőleg, most kezdődik igazán. A körülötte lévők, a vallási vezetők, a szülei mind zavarba jönnek. Képtelenek elhinni, hogy ez a változás megtörtént. És itt már fordulnak a szerepek, a „hitetlenség vaksága” itt válik nyilvánvalóvá: nem az nem lát, akinek születése óta rossz a szeme, hanem aki nem akar szembenézni a valósággal, aki még a saját szemének sem akar hinni. A farizeusok a régi gondolkodásmód foglyai, „Isten nem tehet ilyet szombaton” mondják, azaz nem Istennek köszönhető a gyógyulás. A szülők a félelem miatt nem vállalják a tanúságtételt. Mindenki mást lát, mást értelmez, de egyedül az, aki eddig nem látott, kezd el igazán „látni”, hinni.

A férfi fokozatosan jut el a teljes hithez. Először csak egy embert lát Jézusban: „az az ember, akit Jézusnak hívnak”, aztán prófétának nevezi. Később már Isten küldöttének tartja, s végül, amikor Jézus újra találkozik vele, eljut az igazi felismerésre: „Hiszek, Uram” – mondja és leborul előtte. A látás útja a hit útja. Csak akkor értjük meg, hogy ki is Jézus valójában, ha megengedjük, hogy megérintsen minket és megvalljuk, hogy vakok vagyunk. A nagyböjti idő célja nem az, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy lássunk, tisztábban, őszintébben, világosabban.

Mitől vagyunk vakok? Mi akadályozza, hogy világosan lássuk Isten jelenlétét és munkáját magunkban? Hogyan kellene engedelmeskednünk, milyen irányba kellene elindulnunk, hol tudunk megtisztulni? Látni tanulni és hinni mindig kockázatos, de Jézus vezet minket. Ő a világ világossága, s mi néha mégis hunyorgunk, nem értjük őt, visszariadunk a fénytől. Ő türelmes, újra és újra megszólít minket, és várja, hogy kimondjuk: „Hiszek, Uram.”

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága. Megvallom, hogy sokszor vagyok lelkileg vak, mert nem látom világosan, mit akarsz tőlem, nem értem szavaidat és félek elindulni. Add, hogy ne rejtőzzek el, amikor gyógyító szándékkal hozzám közeledsz! Taníts meg látni a szívemmel, ne csak a szememmel! Tisztítsd meg a gondolataimat, hogy ne a félelmeim, hanem a hitem irányítson! Köszönöm, hogy nem hagysz magamra, amikor mások elfordulnak tőlem. Hiszek benned, Uram, gyógyíts meg, és vezess világosságod által a hit útján az üdvösségre!

Válasz

Két ember fölment a templomba imádkozni.

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”

Lk 18,9-14

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A mai példabeszéd, amely talán nem is egy kitalált történet, hanem egy megtörtént esetet mond el, két embert állít elénk: a farizeust és a vámost. Az egyik dicsekszik az erényeivel, a másik alig meri felemelni a tekintetét. A farizeus vallási cselekedeteit sorolva, büszkén áll Isten elé, a vámos a bűneit mondja, s alázattal kéri Isten irgalmát. A farizeus önelégülten távozik, a vámos megigazultan megy haza. Mert Isten nem a teljesítményt, hanem a szívet nézi. A farizeus önmagát állította imájának a középpontjába, ha szavait egyáltalán imának nevezhetjük, a vámos viszont valóban Istenhez fordult, akitől bűnei bocsánatát várta és erőt életének megújításához.

A nagyböjtben elkerülhetetlen a kérdés számunkra: Melyik vagyok? Melyik lelkület áll hozzám közelebb? Néha „kifogástalan” vagyok, máskor összetört. A baj nem az, ha erkölcsileg döntéseket hozok, hanem ha azokkal kérkedem. Ugyanakkor nincs szükség arra, hogy senkinek érezzük magunkat, de az már gond, ha Isten kegyelme nélkül akarom megállni a helyem.

A kútnál Jézus nem a múltat nézte, hanem az asszony vágyát az igazságra és a tiszta életre. A vámosban is vágyakozás él a tisztulásra, az elfogadásra, életének megújítására. Ma arra hív minket az Úr, hogy vallásosságunk ne látszat legyen, hanem alázatból fakadó, irgalomra szomjazó hit legyen bennünk. Aki kiüresíti magát, azt Isten betölti. Aki leborul előtte, azt felemeli.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Irgalmas Istenem! Taníts az igazi alázatra! Ne engedd, hogy a gőg, a büszkeség, a kérkedés uraljon, vagy hogy másokat lenézve magamat dicsőítsem! Add, hogy szívem mindig hozzád kiáltson, mégpedig őszinte bűnbánattal! Légy irgalmas hozzám, bűnöshöz! Adj erőt leborulni előtted, hogy irgalmadnak köszönhetően újra felálljak! Tisztíts meg, és vezess vissza a forráshoz, ahol kegyelmedből, mint élő forrásból olthatom lelkem szomjúságát!

Válasz