Napi evangélium

Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).

Mk 12,13-17

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A farizeusok és a Heródes-pártiak kérdése az adófizetésről egy csapda. Bár különböző politikai és vallási irányzatot képviselnek, most összefognak, hogy Jézust tőrbe csalják. Ha azt mondja, nem kell adót fizetni a császárnak, lázadónak nyilvánítják. Ha pedig azt feleli, hogy kell, akkor a nép szemében válik hiteltelenné, mert elfogadja egy idegen hatalom, a rómaiak uralmát.

Jézus válasza azonban több szintet érint. Először is a császár képmására hivatkozik: ha a pénzen a császár arcképe van, akkor az hozzá tartozik. Ám ezzel párhuzamosan megszólítja a hallgatóság lelkét is: „Adjátok meg Istennek, ami az Istené.” Mi az, ami Istené? Minden, ami az ő képmását viseli. Ha mi, emberek, Isten képmásai vagyunk, akkor Istené vagyunk.

Jézus nem választja szét az életet szent és profán részre. Nem arról beszél, hogy vasárnap Istené, hétfő meg a többi nap pedig a világi hatalomé. Valójában arról tanít, hogy minden emberi kötelesség csak akkor nyer értelmet, ha alá van rendelve Isten rendjének. Az igazságos rend, a közjó szolgálata nem ellentéte az Istennek való engedelmességnek, hanem annak következménye.

A keresztény ember nem a világtól való elfordulásra kap meghívást, hanem arra, hogy Isten arcát jelenvalóvá tegye a világban. Ez csak akkor lehetséges, ha életünk forrása és végcélja az Atya.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te azt tanítottad, hogy adjuk meg Istennek, ami az Istené. Egész lényemet, szívemet és lelkemet te alkottad, a te képmásod vagyok. Taníts meg arra, hogy méltó legyek arra, hogy arcodat arcomon hordozzam! Segíts, hogy hűségesen végezzem földi kötelességeimet, de ne felejtsem el, hogy életem benned teljesedik be! Legyek béketeremtő, igazságot kereső, hűséges szolgád a világban! Formálj, vezess, és újíts meg, hogy valóban neked éljek, téged szolgáljalak!

Válasz

Napi evangélium

A szőlősgazda így gondolkodott: A fiamat csak becsülni fogják.

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.

Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?

A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.

Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.

Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.

Mk 12,1-12

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd nemcsak Jézus korának vallási vezetőiről szól, hanem minden emberről, aki ajándékot kap Istentől, de nem ismeri el az ajándékozót. A szőlőskert nem a miénk, mégis hajlamosak vagyunk úgy élni, mintha birtokolnánk az életünket, a kapcsolatainkat, a világot.

A példázatban a gazda szolgákat küld, prófétákat, de a munkások újra és újra elutasítják őket. Végül elküldi a fiát. Itt Jézus nem csupán egy elvont példát mond, hanem önmagáról beszél. Azt jövendöli meg, hogy elutasítják, megölik, de halála nem a történet vége. A Fiú elutasítása nem kudarc, hanem az Atya szeretetének végső megnyilatkozása.

A példabeszéd súlyos figyelmeztetés is. Mi hogyan bánunk azzal, amit Isten ránk bízott? Hogyan fogadjuk az ő küldötteit? És hogyan fogadjuk a lelkiismeret szavát, az Evangéliumot, a felebarát kérését, az Egyház tanítását? Elutasítjuk vagy meghallgatjuk? Saját életünket építjük vagy az Isten országát szolgáljuk?

A példázat vége ugyan figyelmeztető, de a remény is benne rejlik: a szegletkő, az alapkő a helyére kerül, s kezdődik az építkezés. Ha elfogadjuk Krisztust, életünk nem romlást, hanem fejlődést, lelki megújulást hoz. A döntés a miénk: engedjük-e, hogy Krisztus legyen életünk szilárd alapköve?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az Atya Fia, akit értünk, a mi megváltásunkért küldött a világba. Bocsásd meg, ha elutasítottalak, ha nem fogadtam el szavadat, vagy ha életem gyümölcseit magamnak tartottam meg! Add, hogy felismerjem: minden, amim van, tőled kapott ajándék! Taníts meg hálás szívvel visszaadni, amit rám bíztál! Légy életem biztos alapköve, akire bizalommal építhetek minden helyzetben! Téged akarlak szolgálni, és neked akarom adni jócselekedeteim minden gyümölcsét.

Válasz

napi evangélium
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte.

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Jn 3,16-18

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Növekedni a hitben

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. A világot, amely nem kérte ezt a szeretetet. A világot, amely sokszor elfordult a Teremtőtől. A világot, amely sokszor inkább félt, rettegett Istentől, mintsem szerette őt. Ezt a világot és benne minket, embereket, úgy szeretett az Atya, hogy nem tartotta vissza legdrágább kincsét, egyszülött Fiát, hanem odaadta értünk. Ezt nevezzük megváltásnak, amely mögött ott van titokzatos módon a Szentlélek is, mint az események irányítója.

Szentháromság vasárnapján nem elsősorban értenünk kell Istent, hanem megengednünk neki, hogy átöleljen minket. A keresztény élet ugyanis nem Isten ismeretén, hanem Isten szeretetének megtapasztalásán alapszik. A Szentháromság – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – nem elmélet, hanem élet. Isten, aki közösség önmagában, közösségre hív minket is, hogy éljünk az ő szeretet-közösségében.

Válasz

gy éljünk az ő szeretet-közösségében.

Egy történet szerint egy festő csodálatos freskót festett egy templom mennyezetére a Szentháromság dicsőségéről. A mű elkészült, de a művész úgy érezte, hogy nem tudta teljesen kifejezni, amit szeretett volna. Amikor befejezte, felnézett az alkotására, és sírva mondta: „Ez csak árnyéka annak, amit Isten a lelkemben mutatott.” Ekkor egy bölcs pap így szólt hozzá: „Amit nem lehet megmutatni és szemmel nem lehet látni, azt az életünkkel kell hirdetni.”

A Szentháromság titkát nem lehet teljesen megérteni, de lehet benne élni. A szeretet közösségében, a megbocsátás gyakorlásában, a hűség csendes tanúságtételében jelen van az Atya, aki életet és újjászületést ad, a Fiú, aki kinyilatkoztatja az Atyát, és a Szentlélek, aki megerősít és vezet.

Mi, emberek, gyakran küszködünk önmagunkkal, másokkal, és olykor Istennel is. Vannak napok, amikor szeretnénk látni az Urat, hallani a hangját, biztosnak lenni benne, hogy nem vagyunk egyedül. Ilyenkor érdemes újra megállni a keresztnél, mert a kereszt a Szentháromság leghangosabb szava. Láthatatlanul ott van az Atya, aki engedelmességet kér Fiától, ott a Fiú, aki áldozattá lesz és jelen van a Szentlélek, aki vigasztal és hamarosan új életre támaszt. A Szentháromság jelen van a hétköznapokban, egy édesanya türelmében, aki újra és újra megbocsát a gyermekének, egy idős ember csendes, hűséges imájában, egy pap áldásában, egy fiatal döntésében, aki vállalja a hivatását, mert hisz benne, hogy Isten vele van.

Válasz

Egy családanya mesélte egyszer, hogy három kisfia délben néha összeveszett azon, ki mondja el az asztali áldást ebéd előtt. Megoldásként kitalálták, hogy felváltva mondják. Az egyik nap valami új történt, a legkisebb fiú nem a szokásos keresztvetéssel, hanem így kezdte az imát: „Köszönöm, Atyám, hogy szeretsz engem. Köszönöm, Jézus, hogy velem vagy. Köszönöm, Szentlélek, hogy segítesz jól viselkedni.” A testvérei és a szülei ránéztek, nem kis csodálattal és tisztelettel. Ott, az asztalnál a Szentháromság valóságossá vált.

Az igazi titok nem az, hogy hogyan lehet a három egy és az egy három, hanem az, hogy az egyetlen Isten ennyire közel van hozzánk. A végtelen Isten személyesen szeret engem. Ismer, tudja a nevem. Meghalt értem és mégis bennem él.

Szentháromság vasárnapján újra megvallhatjuk: nem vagyok egyedül, Isten velünk van. A teremtő Isten az én mennyei Atyám, Jézus Krisztus a Megváltóm, a Szentlélek a társam, segítőm és vezetőm. Hívőként nemcsak követem az Urat, hanem az isteni élet hordozója vagyok, amely a keresztség által belém áradt, és amely minden szentségben táplál, újjáteremt és megerősít.

Ez a titok nem emberi okoskodásra, hanem alázatra és örömre hív. Alázatra, mert Isten nagyobb nálam. És örömre, mert a hatalmas Isten szeret engem. Ne próbáljuk Istent kicsinyíteni a megértés érdekében, hanem növekedjünk hitben, hogy együtt élhessünk vele.

© Horváth István Sándor

Válasz