Napi evangélium

Hány kenyeretek van?

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.

Mt 15,29-37

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Adventben Jézus útja találkozik a mi életutunkkal: felmegyünk vele a hegyre, a lelki magaslatra, leülünk mellé a síkságon és kivonulunk vele a pusztába, a csend helyére. Az evangéliumi elbeszélés szerint ezt tette egykor a sokaság is, odasietnek hozzá a sánták, a vakok, a bénák, a némák, betegek és egészségesek egyaránt. Nem tesznek fel kérdéseket, hanem leteszik fájdalmukat Jézus lábához. És ő, aki soha nem fordítja el a tekintetét a sebzett emberektől, mindenkit meggyógyít.

A jelenet nemcsak a testi gyógyulásról szól, hanem az isteni irgalomról is, amely lát, meghallgat és lehajol. Jézus szíve megesik a népen, lelküket is táplálni akarja. Az emberek már három napja vele vannak, fáradtak, de mégsem mennek haza. Az advent hűséges, kitartó odafordulás az Istenhez, még akkor is, ha a világ máshová csábítana minket.

A tanítványok kérdése azt sugallja, hogy a probléma megoldhatatlan számukra: „honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” A pusztában nincs sok lehetőség. De éppen ezen a helyen mutatkozik meg, hogy Jézus nem emberi logikával gondolkodik, hanem hálát ad a kevésért, és isteni erejével ebből a kevésből fakaszt bőséget. A kérdés tehát nem az, hogy elég-e, amink van, hanem az, hogy oda tudjuk-e adni Jézusnak azt a keveset, amivel rendelkezünk, az időnket, a türelmünket, az imánkat?

Az Úr áldásának köszönhetően lesz a hiányból bőség, az emberi gondból megoldás.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy tanítasz és együttérzel velünk. Te észreveszed a fáradt, sebzett embert, és nem fordulsz el tőle. Add, hogy én is bátran hozzád vihessem gyengeségeimet, és hittel tudjam letenni életem terheit! Segíts, hogy rád bízzam azt a kevés jót, amit adni tudok! Tedd teljessé, amit én kicsiben kezdek el! Adj nekem kitartást, hogy az advent napjaiban ne csupán várjak, hanem veled együtt formáljam a világot, egy jó szóval, egy csendes imával, egy odafordulással a másik ember felé! Légy az én erőm, békém és lelki táplálékom!

Válasz

Napi evangélium

Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok.

Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Lk 10,21-24

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Advent idején Jézus öröme ragyogja be az evangéliumot. A hetvenkét tanítvány visszatér Jézushoz, aki misszióba küldte őket. Nem csupán a sikerükről számolnak be Mesterüknek, hanem arról a tapasztalatról is, hogy Isten ereje milyen csodálatosan működött általuk. Jézus válasza meglepő: nem a tanítványokat dicséri, hanem felujjong a Szentlélekben, és az Atyát magasztalja, aki a kicsinyeknek nyilatkoztatja ki önmagát és titkait.

Adventben gyakran keressük az isteni jeleket, a „karácsonyi érzést”, valami különleges fényt. Pedig lehet, hogy az Isten arca ott rejtőzik a mindennapok egyszerűségében, egy halk imában, egy segítő kézben, egy apró figyelmességben. Az evangélium szerint nem a bölcsek és okosak ismerik meg elsőként az Atyát, hanem azok, akik nyitott szívvel élnek, akik nem saját bölcsességükre támaszkodnak, hanem elfogadják, amit Krisztus mond.

Jézus szavaival buzdít minket az adventben: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok.” De vajon mi látjuk-e azt, amit az Úr meg akar mutatni? Vagy a karácsonyi készülődés zaja elnyomja a csendes üzenetet, amit csak az alázatos szív hall meg? Az advent arra hív mindannyiunkat, hogy ne csak várjunk, hanem észrevegyük a már jelenlévő Istent. Mert Krisztus nemcsak eljön, hanem már itt van, a kicsinyek világában, az evangélium szavában, a csendben, ahol a szív látni és hallani kezd.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Uram, Jézus Krisztus, taníts engem a kicsinyek lelkületére, a gyermeki lelkületre, hogy nyitott szívvel tudjam befogadni a mennyei Atya ajándékát, téged! Segíts, hogy ne a zajban, hanem a csendben keresselek, ne a látványban, hanem a szívemben találjalak meg! Add, hogy boldog legyen a szemem, mert téged lát, boldog a fülem, mert a te szavadat hallja és öröm legyen a szívemben, mert bennem élsz!

Válasz

Napi evangélium

hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.”

Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”

Mt 8,5-11

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Az advent a várakozás ideje, amely időszak nem tétlenséget, hanem a hit éber figyelmét kívánja tőlünk. Az evangélium szerint Jézushoz egy pogány ember, egy római katonatiszt, egy százados lép oda, aki nem önmaga, hanem a szolgája számára remél segítséget. Pogány létére egy zsidó tanítóhoz fordul, kifejezve, hogy bízik a szó erejében: „Csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.” Ez az egyszerű mondat magában hordozza az adventi lelkület elemeit: a vágyakozást, a hitet és az alázatot. A százados nem tartja magát méltónak, hogy Jézus belépjen az otthonába, mégis hiszi, hogy egyetlen szó is elég kérésének megvalósulásához. Hiszi, hogy Jézus szava teremt, gyógyít, újjá alakít.

Adventben mi is hasonló helyzetben vagyunk. Lehet, hogy méltatlanok vagyunk, nem állunk teljesen készen az Úr fogadására, mégis reméljük, hogy Jézus eljön, szelíden, csendben, gyógyító erővel. Talán bennünk is van valami vagy valaki, „aki bénán fekszik”: egy kapcsolat, egy családtag, vagy akár a saját lelkünk egy része, amit régóta szeretnénk megmozdítani, feléleszteni. A százados hite arra hív minket, hogy merjünk közbenjárni és kérni, merjük hinni, hogy bénaságunk megszűnik.

A pogány katonatiszt hite Jézust is elcsodálkoztatja. Talán éppen ez az adventi időszak legnagyobb csodája: egy egyszerű, nyitott szívű ember hite utat nyit a Megváltó számára.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Jöjj el, Uram, Jézus, szólj hozzám, és gyógyítsd meg szívemet! Adj olyan hitet, mint a századosé, aki hitt! Tisztítsd meg lelkemet, hogy otthont találj benne karácsony éjjelén! Taníts várni téged, nem türelmetlenül, hanem szeretettel, nem félelemmel, hanem bizalommal! Add, hogy a kafarnaumi százados hitével várjalak! Taníts engem alázattal kérni, bízni szavad erejében, és szeretettel másokért könyörögni! Gyógyítsd meg a bennem lévő bénaságot, és készítsd elő szívem hajlékát, hogy méltó otthonod legyen, amikor eljössz!

Válasz

napi evangélium


Jöjj, Uram, készen állok!

Advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik a mai napon. Az előttünk álló adventi időszak nem visszaszámlálást jelent karácsonyig, hanem lelki tartalommal kell megtöltenünk ezeket a napokat. Egy ébresztőóra éles hangjaként riaszt fel bennünket a lelki álomból Jézus szava az evangéliumban: „Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok!” Jézus egy múltbeli eseményt idéz fel, amikor Noé napjairól, a vízözön idejéről beszél. Azzal a szándékkal teszi ezt, hogy hallgatósága tanuljon a múltból. A vízözön előtti napokban az emberek élték megszokott életüket. Semmi nem késztette őket arra, hogy megvizsgálják, vajon Istennek tetsző módon élnek-e. Éppen ez a megrázó a történetben: a mindennapi rutin eltompította bennük az éberséget és nem tartották szükségesnek a rendszeres önvizsgálatot, nem vették észre a figyelmeztetéseket. És a veszély hirtelen, váratlanul jött számukra. Noé már jó ideje építette a bárkát, de kinevették őt. Nem gondolták, hogy valami történni fog, pedig lett volna idejük és lehetőségük felkészülni. Akár építhettek volna maguknak bárkát, ami aztán a baj, a veszedelem idején biztonságot nyújtott volna számukra.

Ugyanígy élünk mi is egy zajos, türelmetlen, figyelmünket a lényeges dolgokról elterelő világban. Az advent elcsendesedésre hív, kizökkent szokásainkból: valóban készen állok, hogy befogadjam Krisztust, ha ma jönne el a világba? A világ végén újra el fog jönni. De ha ma vagy holnap reggel, egy váratlan pillanatban érkezik, vajon készen állok-e?

100_4037.JPG

Válasz