A pusztában kiáltó hangja vagyok.

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.

Jn 1,19-28

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Keresztelő János tanúságtétele, amelyet a mai napon olvasunk az evangéliumban, a karácsonyi időszak fényében mélyebb értelmet nyer. Miközben Jézus születését ünnepeljük, János szavai és cselekedete figyelmeztetnek bennünket, hiszen ő nem önmagára, hanem Krisztusra mutat. János nem önmagát hirdeti, hanem azt, aki „köztünk áll, akit nem ismerünk”. Felszólítás ez számunkra, hogy nézzünk körül és lássuk meg Krisztust!

Karácsony azt üzeni, hogy a láthatatlan Isten láthatóvá válik az emberek között, Isten Fia látható emberi alakban jött el a világba. János azért fontos személy az adventi és a karácsonyi időszakban, mert segít észrevenni a rejtőző Istent, aki nem a világ szemében nagynak tűnő helyeken, hanem a mindennapok egyszerűségében van jelen. János felnyitja szemünket és emlékeztet minket a bűnbánat és a tisztalelkűség fontosságára. János arra tanít, legyek kész visszalépni és engedjem, hogy Krisztus kerüljön a középpontba. Keresztelő János alázatos, nem akar többnek látszani, mint ami. Elismeri, hogy nem ő a Messiás, csupán hang, Isten hangja a messiásra váró nép számára.

Én mire használom saját hangomat? Önmagam építésére vagy mások Istenhez vezetésére? Tudok-e úgy tanúságot tenni, hogy Jézus váljon láthatóvá szavaim és cselekedeteim által?

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te látható emberi alakban jöttél el közénk, de mi sokszor mégsem ismerünk fel. Adj nekünk nyitott szívet, hogy felismerjünk téged a csendben, Isten szavában és embertársaink arcában! Segíts, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan mi is alázattal tanúid legyünk, és hirdessük jelenléted a világban! Ne engedd, hogy magunkat állítsuk a középpontba, hanem mindig rád mutassunk életünkkel! Készítsd elő szívünk útját, hogy benned találjuk meg a világosságot és az igaz békét!

Válasz

Napi evangélium

Mária szívébe véste a pásztorok szavait.

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.

Lk 2,16-21

Válasz

H
K



elmélkedés

Elindulás és találkozás

A Katolikus Egyház január 1-jén tartja Szűz Mária, Isten Anyja főünnepét. Ez a nap kiemelten hangsúlyozza Mária különleges méltóságát: ő az Isten Fiának, Jézus Krisztusnak édesanyja. A hittétel, amelyet az efezusi zsinat atyái 431-ben fogadtak el, kimondja, hogy Mária Istenszülő, mivel Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, s személyében elválaszthatatlan az isteni és emberi természet. Ez az ünnep nemcsak Máriára, hanem Jézusra, a megtestesült Igére irányítja figyelmünket. A karácsony utáni nyolcadik napon, a gyermek Jézus körülmetélésének és névadásának napján az Egyház szemlélődve áll Mária előtt, aki hittel és engedelmességgel mondott igent Isten szavára.

Az ünnep evangéliuma felidézi a csendes, mégis az egész emberiség számára sorsfordító éjszakát, Jézus születését. A pásztorok története nem csupán egy kedves jelenet, hanem a hit útjának első állomása. Isten nem az uralkodókat, nem a hatalommal rendelkezőket, hanem az egyszerű pásztorokat választotta ki arra, hogy elsőként lássák meg a világ Megváltóját. Ez már önmagában is evangélium, örömhír az alázatosaknak, akik nyitott szívvel tudják fogadni Isten titkait. „A pásztorok sietve indultak” – így kezdődik az evangélium. Ez a sietség nem a kapkodás jele, hanem a szív sürgetéséé. Megérintette őket az angyalok szava, ezért nem késlekedtek a válasszal. Ha valóban megérint bennünket Isten szava, mi sem maradhatunk közömbösek: mozdulnunk, indulnunk kell. Mi is csak akkor találjuk meg Megváltónkat, ha készek vagyunk hátrahagyni mindazt, ami kényelmes vagy megszokott, és elindulunk abba az irányba, amit Isten mutat nekünk.

Az evangélium azzal folytatódik, hogy a pásztorok „elbeszélték mindazt, amit megtudtak”. Aztán egy elgondolkodtató mondat következik: „Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén.” Lukács evangélista nem mond semmit arról, hogy kikről van szó pontosan, kik csodálkoztak a pásztorok szavain, de úgy tűnik, hogy Márián és Józsefen kívül még vannak mások is jelen. Aki találkozott Jézussal, az nem tudja és nem akarja magában tartani az örömhírt. A pásztorok példája ma is példa a keresztények számára: legyen bátorságunk elmondani másoknak, mit jelent számunkra Jézus! Beszéljünk róla örömmel!
folyt.

Válasz

Különös figyelmet érdemel Mária alakja és az ő odafigyelése a pásztorokra. Miközben körülötte mindenki csodálkozik és beszél, mert nem tudja szívébe zárni az örömöt, ő „szívébe véste a pásztorok szavait, és gyakran elgondolkodott rajtuk”. Ez az igazi belső, lelki élet kezdete: a megismert igazságok szívbe írása. Mária a szemlélődő ember mintaképe. Ő nem siet az értelmezéssel, nem akar gyors válaszokat. Inkább hallgat, figyel, megjegyez mindent, és engedi, hogy a történések érlelődjenek benne. Nem rögtön tudni akar, hanem befogadja, hordozza az igazságot, és elkezd elmélkedni róla.

A nyolcadik nap eseménye, a körülmetélés és a névadás, bemutatja nekünk a zsidó vallási hagyományt. Jézus belép a választott nép közösségébe. De ez a név, amit kap, túlmutat minden földi néven: Jézus, azaz Isten megszabadít. Nevében ott van az ő küldetése, a kereszt és a feltámadás is. Nem Mária és József választják a nevet, hanem az angyal közli ezt a nevet, amely Isten akarata szerint való. Ez azt tanítja, hogy a gyermek nemcsak az övék, hanem elsősorban Istené. És ez igaz minden emberre, miránk is.

Az egész jelenet – a pásztorok sietve indulása, a találkozás, a tanúságtétel, Mária elmélkedése, a névadás – kijelöli a mi utunkat, a mi feladatunkat is. Meghívást kapunk, hogy bejárjuk ezt az utat, a hit útját, az öröm útját, a tanúságtétel útját. Hajlandóak vagyunk-e elindulni, akarjuk-e befogadni, csendesen szemlélni, majd pedig bátran elmondani az örömhírt? A pásztorok, Mária és József példája adjon nekünk erőt ehhez! Ne a távolban keresd, mert Megváltód ott fekszik szíved jászolában!

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Szűz Mária, Isten Anyja, hozzád fordulunk az év kezdetén, aki elsőként fogadtad be Isten Fiát az életedbe. Te csendben, hittel és szeretettel mondtál igent az angyal szavára. Vezess minket is az engedelmesség és a bizalom útján! Kísérd lépteinket, oltalmazd családjainkat, és járj közben értünk, hogy életünk mindig Isten felé vezessen! Taníts minket szívünkbe vésni és megőrizni Isten igéjét, hogy Fiaddal egyre mélyebb egységben élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk a világ előtt és életünkkel hirdessük: Jézus a Megváltó!

Válasz

Napi evangélium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Jn 1,1-18

100_4037.JPG

Válasz

elmélkedés

Az év utolsó napja nem csupán egy naptári fordulópont, hanem lelki mérföldkő is. E napon megállunk, visszatekintünk, és átgondoljuk, hogy mi minden történt velünk az elmúlt esztendőben. A karácsonyi időszak különösen is alkalmas arra, hogy lassítsunk, s ne csupán felsoroljuk, hanem szívből megköszönjük Istennek, amit kaptunk, de azt is, amit elvett tőlünk.

Sok minden történt körülöttünk és bennünk az év során: öröm és bánat, egészség és betegség, új élet és végső búcsú, sikerek és kudarcok, nehéz beszélgetések, váratlan fordulatok. Talán elhangzottak részünkről olyan szavak, amelyekkel mély sebet ejtettünk valakin vagy éppen begyógyították valaki régóta hordozott sebét. Talán hozzánk is intéztek olyan szavakat, amelyek megsebeztek minket, vagy amelyek gyógyírként hatottak a mi sebeinkre. Ha most kicsit elcsendesedünk, észrevehetjük, hogy Isten ott volt ezekben a szavakban is, amit mondtunk, s amit nekünk mondtak. Van miért bocsánatot kérnünk és van miért hálát adnunk.

Ma este nemcsak véget ér az esztendő, hanem új lehetőség is kezdődik számunkra. A hálaadásból fakad a remény, hogy Isten, aki eddig hordozott minket és gondunkat viselte, továbbra is kísér minket életutunkon. Aki értelmet adott a múltnak, az a jövőt is meg tudja áldani. Adjunk tehát hálát ne csak a sikerekért és az eredményekért, hanem Isten hűségéért, amely túlmutat az időn, a napokon és az éveken. Isten az örökkévalóságba hív minket.

© Horváth István Sándor

Válasz

imádság

Urunk, Istenünk! Az év utolsó napján szívünk tele van hálaadással. Köszönjük az örömöket, amelyekkel megajándékoztál minket, a próbatételeket, amelyek erősebbé tettek bennünket, és a kegyelmet, amely minden nap kísért minket. Köszönjük a csendet, amelyben meghallhattunk téged, és köszönjük a szavakat, amelyek által szándékaidat közölted velünk. Bocsásd meg, amit elmulasztottunk, és add, hogy a jövő évben nyitottabb szívvel, élőbb hittel, és több szeretettel kövessünk téged! Legyen áldott a neved, mert te vagy a kezdet és a vég, te vagy a múlt, a jelen és a jövő, te vagy az örökkévalóság!

Válasz