Szent irigységgel tekintünk az asszonyokra. Nekik adatott meg legelsőként, hogy félelmük örömre változzék. Megérdemelték a semmit sem latolgató szeretetükért, hűségükért. És a katonák? Ők is féltek. Pénzt kaptak - s már örültek is. De milyen más volt az ő félelmük (rettegés másoktól), milyen más lett az örömük (pénzen szerzett öröm)! Bár nekik is szólt, ők nem voltak képesek meghallani: "Ne féljetek!" Nekünk is szól, halljuk meg!

Jézus föltámadása hitünk és reményünk alapja. "Krisztus meghalt a mi bűneinkért (1Kor 15,3), helyettünk és értünk bűnhődve. Föltámadása egy új teremtés első napja. "És lőn világosság..." Krisztus a mi világosságunk most. Ő nyitja meg szemünket, Ő ád új szívet, melyben az Ő igéje ragyog és izzik. Ő jár velünk az úton, vezet. Ahol Ő van, ott kell nekünk is lennünk (Jn 14,4).

Elmélkedés
Liturgikus imádság
Urunk, ki szereted embernépet, ragyogj szívünkbe isteni tudással tiszta fényként! Elménknek nyissad föl szemét, hogy a jó hírt értse! Áldott parancsaid félelmét szívünkbe vésd be, hogy minden földi kéjvágyat taposva, lelkünk a belső élet útját fussa! Hogy akarja s tegye is mindazt, mi eljut égi tetszésedre! Mert Te vagy lelkünk Napja-fényessége! Úr Krisztusunk, ezért magasztalunk örök Atyáddal együtt; s Vigasztalónkat a mindenszent és jó, és szentélet-adó Szentlelkedet, most és örökkön együtt Teveled. Amen. (Aranyszájú Szent János)

+

A fény naponta kioltva egyre fölragyog, éjek is elvonulnak és megtérnek. Elhaló csillagzatok kigyúlva újra élnek. Idők végződnek s már kezdődnek. Gyümölcsök fogynak-hullnak-szaporodnak. Bizony a magvak, csak hogyha földbe haltak, szétrohadtak -- csak úgy sarjadnak még bővebben! Mindenek, a pusztulással, a pusztulásból mentve, visszaélednek. S te, ember, oly nagy név! -- mindezek ura, halóknak-éledőknek azért múlnál ki, hogy végleg tűnj és ne élj többet? (Tertullián)

Reményik Sándor: Emmaus felé

A harangok oly kábítóan zúgtak,
A nép oly kábítóan feketéllett.
Baldachin alatt a Szentség haladt...
Jeruzsálem! - gondoltam azalatt -
S gondoltam: inkább Emmausba térek.
Emmausra most száll az alkonyat,
S a távol hegyek olyan csoda-kékek.

Indultam a városból kifele.
S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég:
gondoltam, hogy ez már az Ő ege.
S hogy álmosabb lett a harang szava,
Mintha víz alól borongana fel,
vagy véghetetlen ködből hangzana:
Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.

Emmaus felé üdébb lett a táj.
Kis virágokat láttam állani.
kis ibolyákat vándor-utam szélén:
Gondoltam: ím, az ő virágai!

Álmában gügyögött egy-egy madár,
Hogy az erdőre értem, hallgatag;
Gondoltam: ím, az Ő madarai,
Hogy szerette az égi madarat!

Delej futott a barna fákon által.
Égremeresztett csontos ujjaik
Mintha megteltek volna már virággal. -
Tudtam: e percben Ő beszélt a fákkal.

Borongott messziről a mély harang,
S a mély avarban lassan elalélt,
De én úgy álltam ott künn boldogan,
Mint aki látta Őt - és célhoz ért.