Missziós Egyház és üldözött Egyház; kemény munkába feszült és belsőleg Istenbe kapcsolódó, Vele élő Egyház: mindez nem ellenmondás, nem összeférhetetlen! Egyikre is, másikra is képes az Egyház, mert Krisztus Lelkét kapta, azt hordozza. Isteni nyugtalanság van benne és lendület e feszültségben. -- A Föltámadott az élet teljességét adja nekünk. Annyit ad, amennyit készek vagyunk befogadni! 

SZENTMISEKOMMENTÁR
Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN:

A mai szentmise szövegeiben még mindig húsvét öröme visszhangzik. Feltámadt Üdvözítőnk végrehajtotta művét, megváltotta népét. Miközben elszenvedte a kínhalált, jóvátette az emberiség bűneit. Feltámadásával legyőzte a halál átkát, növelte reményünket, hogy nyomában járva mi is feltámadunk. A hit tanításának vigasza járja át lelkünket az áldozat bemutatásakor.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Jézus még együtt van tanítványaival, többször megjelenik körükben. Szavaiból kiérződik az útrakészülődés. Vigasztalja az itt hagyottakat, lelkükre köti fontos rendelkezéseit. Nemcsak, hozzájuk, hanem hozzánk is szól az igeliturgiájában feltámadt Urunk.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kenyeret és a bort, a mi ajándékunkat nyújtotta a pap az ég felé. Felajánlottuk imádságunkat, dolgos életünket, szenvedésünket is. Mennyei atyánk elfogadja szent Fia és Egyháza áldozatát. A hála érzésével álljuk körül az oltárt. Megköszönjük Istennek mindazt, amit Tőle kaptunk, és amit érettünk tett.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Közel a mennybemenetel ünnepe. A búcsúzó Jézus kéri, hogy szeressük őt, tartsuk meg parancsait. Vigasztaló Szentlelke által velünk marad a világ végéig. Ma is tőle kaptuk a megvilágosító kegyelmet Isten igéjének megértéséhez. A Szentlélek növelte bennünk a megszentelő kegyelmet, amikor szentáldozásban a feltámadt Urunk testét magunkhoz vettük. Bármerre járunk velünk van. Csak mi ne hagyjuk el őt.


ELMÉLKEDÉS


Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A húsvéti örvendezés hatodik hetét kezdjük a mai vasárnapon. Talán kicsit megkopott már ez az örvendezés, mely húsvét éjszakáján mintegy kirobbant az Egyházból, mikor Krisztus föltámadott. Ha meg is kopott ez az örvendezés, a föltámadás fölött most már lassan hitünk harmadik legfontosabb eseményére kell figyelnünk, mely egyre közelebb kerül hozzánk. Ez pedig a pünkösd ünnepe, a Szentlélek kiáradásának napja. A mai vasárnap olvasmánya és evangéliuma is erre a készületre figyelmeztet, ezt a készületet segíti.

Az olvasmányban hallottuk Péter és János apostol első bérmaútját Szamariában. Az evangéliumban pedig az utolsó vacsora búcsúbeszédéből hallottunk részt, amikor Jézus megígéri tanítványainak a vigasztaló Szentlelket, aki örökre velünk marad.

Miért kell eljönni a Szentléleknek, miért jobb nekünk, ha Jézus elmegy és helyette eljön ő?

Tudjuk jól, hogy Jézus földi működése után felment az Atyához. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor ezt azt jelenti, hogy Jézus Krisztussal, mint a megtestesült Istennel közel kétezer évvel ezelőtt mindössze pár ezer ember találkozott , látta őt, hallotta tanítását. Milyen jó lenne ha ma is élne Jézus és találkozhatnánk vele. De milyen találkozás lenne az? Valami olyasmi mint egy-egy pápalátogatás: megvillanna egy-egy százezres, milliós tömeg előtt, hallanák a hangját, némelyeknek megadatna az a kiváltságos dolog, hogy kezet foghatnának vele és kész. A legtöbb hívő örülhetnek, ha életében egyszer így találkozhatna Jézussal. Jézus nagyon jól tudta ez, és ezért mondta, hogy jobb nekünk, ha ő elmegy, és elküldi a Vigasztalót, mert általa mindig találkozhatunk Jézussal lélekben. Mindig személyesen beszélhetünk vele, ő pedig személyesen válaszol nekünk. De ez csak a benne hívők számára valóság. A világ a kívülállós számára Jézus megszűnt azzal, hogy fölment a mennybe, és talán igaz sem volt, hogy ilyen volt ez a Jézus.

De mi, akik a keresztségben meghaltunk Krisztussal a bűnnek, meglátjuk-e a hit szemével, a Szentlélek segítségével Jézust? Vagy mi is a világhoz tartozunk, akik vakok az ilyen látásra?

Valljuk meg: a megkereszteltek és megbérmáltak közül sokan vakok rá. Meglepő: a megbérmáltak is, akik pedig különleges módon találkoztak a Szentlélekkel. Igen, így van ez. Mert lehet valaki külsőleg megkeresztel, megbérmált, lehet elsőáldozó, ha belsőleg nem azonosul a szentséggel. Ugyanis Isten nem követ el erőszakot szabad akaratunk ellen. Isten kegyelme minden szentségben a szabad akaratunkra épít. Így van ez, mondom, minden szentségben.

A szentgyónásban, nincs meg a bűnök bocsánata, ha nincs meg a gyónóban az igazi bűnbánat. Igazából a bűnbánat eredményezi a feloldozást, a bűnök bocsánatát, nem pedig a bűnök listája és nem a pap feloldozó szavai. A feloldozás szavai nem varázsigék, melyek mindenképpen megvalósulnak, ha akarjuk, ha nem. Csak akkor, ha a gyónóban megvan az igaz bűnbánat.

Így van a bérmálásban is. Ha nem akarunk a bennünk lakozó Szentlélekkel együttműködni, akkor ő tétlen marad bennünk.

A kegyelem, az isteni segítség működését úgy lehetne szemléltetni, hogy az ember a 100%-ból csak 1%-ot teljesít azzal, hogy igent mond az Istenre, a többi 99%-ot Isten cselekszi. De ha nincs meg ez az 1 %, akkor nincs meg a 99 sem.

Vagy hasonlítható a dominóhoz, amikor sorba egymás után felállítják őket az asztalon. Ezután elég az egyiket ellökni, máris láncszerűen dől az összes többi utána. De ha nem lökik el az első dominót, akkor a többi sem dől el.

Mondjunk tehát minden szentségben igent az Istennek, mondjunk igent Szentléleknek, akinek eljövetelét hamarosan ismét megünnepli az Egyház. Ha azt találnánk, hogy eddig nem működtünk kellőképpen együtt a Szentlélekkel mi akik már meg vagyunk bérmálva, akkor nem kell újra bérmálkozni, de kell, hogy felszítsuk magunkban a bérmálás kegyelmét.

Ezzel a lelkülettel készüljünk a pünkösd ünnepére. És készüljünk egyházközségünk elkövetkezendő ünnepére is, az elsőáldozásra, mikor néhány kis testvérünk először találkozik majd a szentségi Jézussal. Imádkozzunk értük, hogy az elsőáldozás számukra egy kezdet legyen: a szentségi Jézussal való találkozások sora, akivel a Szentlélek által mindig találkozhatnak lélekben.

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany


O: Péter és János Szamariában bérmálnak.
S: Keresztény életünkkel tegyünk tanúságot Krisztusról!
E: Jézus megígéri a Szentlelket mindazoknak, akik szeretik Őt.

Missziós Egyház és üldözött Egyház; kemény munkába feszült és belsőleg Istenbe kapcsolódó, Vele élő Egyház: mindez nem ellenmondás, nem összeférhetetlen! Egyikre is, másikra is képes az Egyház, mert Krisztus Lelkét kapta, azt hordozza. Isteni nyugtalanság van benne és lendület e feszültségben. -- A Föltámadott az élet teljességét adja nekünk. Annyit ad, amennyit készek vagyunk befogadni!

Első olvasmányhoz / ApCsel 8,5-8.14-17
István vértanúhalála után a jeruzsálemi Egyházat üldözni kezdik. A hívők, főleg a "görög-keresztények" (ApCsel 6,1) Judea és Szamaria városaiba menekültek. Ott mindenhol Jézusról beszéltek, a megfeszített és föltámadt Üdvözítőről. Fülöp, a hét szerpap (diakónus) egyike, Szamariában hirdette az igét. Sikere volt, sőt csodák hitelesítették szavait. Nagy öröm követi e missziós hatást (8,8). Jeruzsálemből eljön Péter és Pál, hogy bérmáljon (mai szóval), vagyis hogy a megtértekre lehívja a Szentlelket és az Egyház egységét biztosítsa. (8,5-8: Mt 10,5-6; Jn 4,9-10.38-39; ApCsel 1,8 # 8,14-17: ApCsel 10,44-48; 2,38)

Válaszos zsoltár / Zsolt 66(65),1-3.4-5.6-7.16 és 20
Fölhívás dicsőítésre

Szentleckéhez / 1Pt 3,15-18
A keresztény abban különbözik a pogánytól, hogy reménykedik (1Pt 3,15; Ef 2, 12). Krisztusban látható számára az Élet és Szeretet hatalma. Ezért tud felelni hitéről nyugodt bizonyossággal, felelősséggel, amellyel Istennek és bárki kérdezőnek tartozik. Az sem kedvetleníti el, ha visszautasítják és hitéért szenvednie kell: Krisztus is (3,18) átélte a visszautasítást. (Iz 8,12-13; Róm 5,5-6; 6,10-11)

Evangéliumhoz / Jn 14,15-21
Szeretni Jézust nemcsak annyi, mint ragaszkodni látható vagy érezhető jelenlétéhez, hanem tenni is akaratát, "megtartani parancsait". A Vele való személyes kapcsolat vágya nincs ezzel egyszerűen félretolva; hiszen még a "távollevő" Úr sincs messze, vigaszunk és támaszunk a Lélek, kit az Atya küld. Szent János evangéliuma Paraklétusnak, Vigasztalónak nevezi: Segítőnek, Szószólónak, "Ügyvédőnknek". Nem védelemről van szó Isten ítélőszéke előtt (kivéve 1Jn 2,1), hanem az emberekkel szemben (Mt 10,19-20) és általában szükségben, nehézségekben, amelyeknek a keresztények e világon kétségkívül ki vannak téve. A vigasz és segítség ígéretét másik is követi: Jézus maga fog jönni! (14,18-20). Ez nem megadott időben teljesedik; állandóan tapasztalja az, aki hisz és szeret! (14,15-17: 5Mz 6,4-9; 1Jn 2,3-6; Jn 14,26 # 14,18-21: Jn 8,21; 16,16; 10,30; 17,11)

Szentségre várva
Mennyei Atyánk! "Erősíts minket szent Fiad Testével és Vérével, töltsd belénk Szentlelkedet, hogy egy test, egy lélek lehessünk Krisztusban." (A 3. áldozati ima)

Elmélkedés
A szeretet otthona
"Aki engem szeret, az én beszédeimet megtartja és Atyám is szereti őt és hozzája megyünk: lakóhelyet szerzünk nála" (Jn 14,23). Szeressük az Úr Jézust nagyon; legyen lelkületünk vele szemben odaadás, készség, hűség. Lehet Jézust lanyhán is szeretni s nem tartani meg beszédét, de azt az Úr nem nevezi szeretetnek; aki igazán szeret, az mélyen érez és híven tesz. Az ilyen léleknek kijelenti magát az Úr, s ugyan hogyan? Hozzá megy s lakóhelyet szerez nála, vagyis otthon van nála. "Otthon", mily édes valóság! Az otthon nem fal, nem bútor, hanem biztonság, megnyugvás, bizalom, szeretet. Ott szeretik az Urat, ahol úgy van, mint otthon; ahol becsülik, értik; ahol Ő az Úr, a családatya, s mi mint gyermekei az ő térdein ülünk, az ő nyakán lógunk; négyszemközt beszélünk vele s elmondunk neki mindent, ami szívünkön fekszik. Óh végtelen kegyelem: Isten otthon akar lenni nálam, s úgy szeretni engem s úgy szerettetni tőlem, mint otthon! Tiszta szív, te legédesebb otthon, Isten otthona! (Prohászka: ÖM, 7:308; 46)

+

Fagyos szív hajts ki! Május már ajtódban itt áll. Örökre holt maradsz, ha most és itt ki nem virítnál! Ha szem nem lenne Nap-szerű, fényt soha meg nem látna. Ha lélek nem Istenszerű, miért volna Isten-álma? (Angelus Silesius)

Kat.r.hu