Verseghy Ferenc: A' keresztfa mellett álló Szűz Anya

Kesergő Annya Megváltónknak
ím! a' keresztfa mellett áll,
hol bűneinkért Alkotónknak
szent szívét gyötri a' halál.
Átjárja tőr gyanánt mellyének
szűz rejtekét a fájdalom.
Könyár gyanánt forr bús szemének
méllyébűl a' sok siralom.
Oh! mint zokog, mély sóhajtási
mint tépdesik szét jajjait,
midőn fájdalmas pillantási
Fiának láttyák kínnyait!
A' szűszorító ájúlások
mikint öldöklik kebelét,
midőn a' kínos haldoklások
Jézusnak végzik életét.
Nincs, a' ki sírva ne fakadgyon,
e' Szűznek látván bánatit.
Nincs szív, melly búra ne olvadgyon,
ha megfontollya kínnyait.
Szenvedni láttya Ő népének
gonosszágáért szent Fiát,
érkezni végét életének,
mély sebre nyílni oldalát.
Nyerd, szűz Anyánk! szent szerelemnek
szikkadhatatlan kútfeje!
hogy minket is e' gyötrelemnek
átjárjon üdvöz ereje.
Nyerd, hogy Fiadnak békítése
hálákra győzze szívünköt;
halála, szörnyű szenvedése
megüdvözítse lelkünköt.

Válasz

Telek József: Hétfájdalmú anya
Halljátok, rendre számlálja Staniburstus Urunk szenvedéséről írt könyvének 16. cikkelyében: Krisztus Urunk, úgymond, hogy minket megváltana, hatvankét ezer könnyhullatásokat onta. A Getszemáni kertben kilencvenhétezerháromszáz és öt csöpp véres verítéket ejte. Megostoroztatásakor hatezerhatszáz és hatvanhat ütéseket véve. Arculcsapást száztizet, a nyakán százhúsz ütést, a fején nyolcvanötöt, a hasán harmincnyolcat, a vállain hatvankettőt, negyvenet a karjain. Nincs még vége. Lássátok, mit tűrt légyen az orcáján: büdös turhákkal az orcája harminchétszer rútíttatott. A szája harmincszor üttetett. Lábbal rugdaltatott hetvenszer. A földhöz ide s tova csapatott harmincszor. Hajánál fogva hurcoltatott háromszázszor. Mégsincs vége, koronáztatáskor a tövisektől háromszáz sebeket vett. A mi bűneinkért és üdvösségünkért zokogott kilencszázszor. Halált okoztató kínokat szenvedett százhuszonhétszer. Mint halállal tusakodó volt tizenkilencszer. A Pilátus tanácsházától fogva, a Kálvária hegyére felvivén a keresztet, háromszázhuszonegy lépést tett. És így, ennyi kínok után méltán erejétől megfosztatván, a Kálvária hegyén ismég harmadszor, a kereszt alatt földre esett, leroskadott, a szúrós kövektől szentséges orcáján seb-újulásokat vett, és koronás prófétával, Dáviddal siralmasan panaszolkodott: Ego enim sum vermis, et non homo, opprobrium hominum, et abjectio plebis; én pedig féreg vagyok, és nem ember, emberek gyalázatja és a nép megvetése. Azaz amint a földön csúszó-mászó féreg, minden tekintet nélkül lábbal tapodtatik, úgy ő a földre leesvén, minden könyörületesség nélkül a gonosz hóhérok lábaival tapodtatott, rugdaltatott, rongáltatott.
Ezeket én csak szóval beszélem, csak elmével szemlélem, mégis már a szív dobog mellyemben, a vér reszket minden ereimben. Mit szóljak hát a fájdalmas Szűz Anyának, Máriának keserűségiről, aki minden lépésében jelenlétével kísérte, minden szenvedésében szemeivel szemlélte a keresztet hordozó Krisztust? Itt, itt valóban általjárta az ő lelkét a fájdalmak s háborúságok tőre.

Válasz

Ómagyar Mária-Siralom
(részlet)
Mai értelmezés szerint:
Ó én édes uracskám,
Egyetlen egy fiacskám!
Síró anyát tekintsed,
Bújából kinyujtsad [kihúzzad]!
Szemem könnytől árad,
És keblem bútól fárad.
Te véred hullása
Én keblem alélása.
Világ világa,
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel.
Ó nekem, én fiam,
Édes mint a méz! [Édesb méznél?]
Szegényül [szégyenül?] szépséged,
Véred ürül [patakzik] vízként.
Siralmam, fohászkodásom --
[ezekkel] Terjed [mutatkozik] kívül
Én keblemnek belső búja,
Mi soha nem hűl [enyhül].
Végy halál engemet,
Egyetlenem éljen,
Maradjon uracskám,
Kit világ féljen!

Válasz