Virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, melynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8). A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja: „Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk.”

 Egyházunk liturgiája tehát megjeleníti e nagy nap eseményeit. Elsősorban azért, hogy megemlékezzenek arról, amit az Üdvözítő Jézus minden ember lelki üdvösségéért tett. Másodsorban azért, mert Krisztus minden embert maga köré szeretne gyűjteni e bevonuláskor. A hívek lélekben bekapcsolódnak és Jézust kísérik az úton és megilletődött lélekkel ajánlják fel szívük dicsérő énekét. „Hirdessék a zöldellő ágak és a virágok, / hogy megváltó Királyunk, Jézus Krisztus / harcba szállt a halál fejedelmével, a Sátánnal, / és legyőzte őt saját halála által. / Kiáltsák az olajfaágak szó nélkül is, / hogy Jézusban az isteni irgalom és gyógyítás kenete az egész emberiségre kiáradt.”

 Ez a vasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja néven ismert a liturgiában és hallhatjuk Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót. Az Egyház a liturgiában azt a hitét fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, ezáltal megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el. Jézus feltámadása a feltámadás és az örök élet reményét táplálja minden hívőben.

KERESZTÚT Kálvária (a lat. calvaria-ból), Krisztus keresztre feszíttetésének színtere (l. Jeruizsálem). A szentszék, minthogy nem kereshette fel mindenki a szentföldet, megengedte, hogy másutt is állítsanak fel kereszteket és képeket, amelyek a keresztút jeleneteit ábrázolják és azoknak, akik ezeken a felállított keresztutakon ájtatosságukat végezték, hasonló búcsút engedélyezett. A ferencrendiek voltak legbuzgóbb terjesztői a keresztúti ájtatosságnak, különösen pedig szent Lénárd (da Porto Maurizio) tűnt ki a keresztúti ájtatosság terjesztésében és tulajdonképpen ő volt az, aki ezt az ájtatosságot rendszeresítette. Épp ezért a pápák a keresztutak felállításának jogát kizárólag a ferencrendiekre ruházták, kik esetleg másokat is felruházhatnak e hatalommal. Megjegyzendő azonban, hogy a keresztút érvényes legyen, feltétlenül szükséges, hogy mind a 14 állomáson egy-egy fakereszt legyen. A keresztút egyes jeleneteit ábrázoló képek nem szükségesek. A történelmi Magyarországon a legszebb kálvária a selmeci.

Első állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust -Valahányszor szavam vétett, Pilátusod lettem néked Pilátus háromszor jelenti ki Jézus ártatlanságát, és mégis halálra adja az Isten embert. Uram, ha most megítélnél, ártatlannak találnál minket? De ha hiba nélkül lennénk is, add, hogy mindig türelmesen viseljük az igazságtalan megítéléseket. Add meg azt is, hogy szavainkra mindig vigyázzunk. „Akkor kezükbe adá őt Pilátus, hogy megfeszítsék!” (Jn. 19,16.)

Második állomás: Jézus vállára veszi a keresztet -Uram, én meg puhán, restül – Vonakodom a kereszttől. Add Uram, hogy készséges szeretettel és türelemmel hordozzuk keresztünket. „keresztjét hordozván kiment a Golgotára.” (Jn.17)

Harmadik állomás: Jézus először esik el a kereszttel. -Földre sújtód , jaj! én voltam, - Ki oly sokszor elbotoltam. Mélységes bánattal siratjuk a magunk elestét, elkövetett bűneinket. Bocsásd meg azokat. Uram! Ezentúl kitartunk melletted, ha kell, a halál árán is. Betegségeinket ő hordozta, s fájdalmainkat ő viselte.” (Izaiás 53,4.)

Negyedik állomás: Jézus szent Anyjával találkozik. Ó csak én is véle járnék… Krisztus után, mint az árnyék. Uram tedd fogékonnyá szívünket mások szenvedése iránt. „Ó mily nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága Egyszülött szent Magzatán.” (Stabat Mater.)

Ötödik állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni. -Bárcsak én is bűnös lélek, …. Keresztemmel követnélek! Örömest osztozunk keresztedben és meggyaláztatásodban. „Megfogának bizonyos Simont, Cirenéből valót, és rátevék a keresztet, hogy vigye Jézus után.” (Lk.23,26)

Hatodik állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak. -Vajon hát én kőszívemmel, … Mennyi könnyet töröltem fel? Nem törődünk többé mások hitetlenségével, gúnyolódásaival vagy fenyegetéseivel, hanem hűek maradunk Uram, hozzád és Egyházadhoz. „Követé őt a nép és az asszonyok sokasága.” (Lk.23,27,)

Hetedik állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel -Hát én hányszor tántorultam,! – Bűneimbe visszahulltam! Add, hogy álhatatlanságunk szégyenét jóvátegyük, hűségesek legyünk Hozzád és jó feltételeinket a sírig megtartsuk.. „A mi gonoszságainkért sebesíttetett meg, s mi bűneinkért töretett össze.” (Izs.53,5.)

Nyolcadik állomás: Jézus vígasztalja a siránkozó asszonyokat. -Jaj rám is szól, ami rátok: - Magatokat sirassátok! Add Uram, hogy komoly szavad mindig alapos önvizsgálatra indítson minket. Hozzájuk fordulva Jézus, mondá: Jeruzsálem leányai! ne miattam sírjatok, hanem sírjatok magatok és gyermekeitek felett.” (Lk. 23, 28.)

Kilencedik állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt. -Ested adjon szent kegyelmet, - Hogy a bűnből talpra keljek. A véres kereszt legyen intő jelünk : bűnt soha többé el ne kövessünk Erőm mint a cserép, kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába.” (21.zsolt. 16.)

Tizedik állomás: Jézust megfosztják ruháitól. -Tisztes mérték, szent szemérem, mindig, mindig maradj vélem. Öltöztesd fel lelkünket erényeid szépségébe. „Szétosztották egymás között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” (2l.zsolt. 19.)

Tizenegyedik állomás: Jézust a keresztre szegezik. -Mi egyetlen boldogságunk, szent keresztfa téged áldunk. A jövőben könnyeidben és véredben megtisztult lelkünk szívesen vállalja a szenvedést veled és érted. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek” (Lk. 23.24,)

Tizenkettedik állomás: Jézus meghal a kereszten. -Újra élek kegyelméből! - Ki szakaszt el szerelmétől? Add. hogy mindig mint pótolhatatlan kincsünket gondozzuk. „Jézus mondá: Beteljesedett! És lehajtván fejét , kiadá lelkét..” (Jn.19, 30)

Tizenharmadik állomás: Jézus testét leveszik a keresztről, és fájdalmas Anyja ölébe fektetik. -Bár pihennél mindig nálam, - Tiszta szívem templomában. Fájdalmas égi Anyánkról sohase feledkezünk el; az ő karjaiban kívánunk majdan meghalni. „Szűzanyám esengve kérlek, hathatósan vésd szívembe, Szent Fiadnak sebeit.” (Stabat Mater)

Tizennegyedik állomás: Jézus holttestét sírba teszik. -Onnan kél fel harmadnapra, halált, pokolt letiporja. Úgy is akarunk mindig élni, hogy tetteinkből lássák: Jézus lakik szívünkben. „Volt pedig azon a helyen , ahol őt megfeszítették, egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Azért oda tették Jézust.” (Jn. 19,41-42)

Forrás: http://inefarkas.freewb.hu/husvet/