Bevezetőjében Márfi Gyula érsek köszöntötte vendéglátóként az egybegyűlt református, evangélikus és katolikus felekezetű testvéreket és a liturgiát vezető lelkipásztorokat, és ismertette, hogy az idei istentisztelet liturgikus rendjét Kanadában készítették: „A kanada szó az ország egyik első népének, az irokézek nyelvén falut jelent. Isten házanépének tagjaiként a keresztények valóban egy „falu” lakói, akárhonnan jöttek is. Amikor a keresztények istentiszteletet tartanak, akkor ehhez a globális nagy faluhoz csatlakoznak, amely telve van gyönyörűséggel, küzdelemmel és reménységgel” – olvasta fel a kanadai keresztények üzenetét a 2014. évi egyetemes imahétre készült ökumenikus imafüzetből.

Majd felhangzott a könyörgés: „Tégy minket eggyé Krisztusban!”

A bibliai olvasmányt Jób könyvéből (28,20–28.) Takáts István atya, a Padányi Katolikus Gyakorlóiskola lelki igazgatója hirdette. Majd Pál apostol efezusiaknak írott leveléből (4,7–13) az alkalomra rendelt igét Papp-Szabó Szimonetta református lelkész olvasta fel.

Szemerei János püspök igehirdetése Márk evangéliumára (8,14–21.) épült. A püspök felhívta a figyelmet: az ember szeme hajlamos arra, hogy beleakadjon a hiányokba. Úgy él, hogy sokszor csak azt veszi észre, ami nincs, ami hiányzik és arról, amije van, megfeledkezik, azt magától értetődőnek tartja. S ez a hiánykeresés az élet számtalan területén jelen van. Ezt már iskoláskorunktól kezdve érzékeljük, amikor a tanár a feleltetéskor azt vizsgálja, mi az, amit nem tudunk, vagy egy vizsgán azt a kérdést kapjuk, amire a felelet éppen nem jut eszünkbe. Tulajdonképpen nemcsak azért szenvedünk hiánybetegségektől, mert a szervezetünkből hiányzik egy-két nyomelem, amelyhez testünk egészségének fenntartásához szükség volna, hanem mindennapi életünkben is – sokszor szinte betegesen – a hiányosságokra fókuszálunk, csak azt vesszük észre, ami éppen nincs. Jó érzékünk van erre sokszor az egyházban is. Nem vesszük észre azokat az értékeket, amelyek körülvesznek minket a közösségeinkben, a mindennapjainkban, hanem azt keressük, firtatjuk, amivel nem foglalkozik az egyházi közösségünk. Mint a tanítványok az evangéliumban, akik a kenyér miatt aggódtak ismét, pedig már megélték egyszer, hogy Jézus az öt kenyérrel és a két hallal miként vendégelt meg ötezer fős közösséget a pusztában.

Szemerei János felidézte a budapesti ökumenikus nyitó istentiszteletet, amelyen szimbolikusan minden felekezet elhelyezte az Úr asztalán egy-egy jelképes ajándékát: a katolikusok a Szűzanyát a gyermek Jézussal ábrázoló szentképet, a reformátusok egy betlehemi csillagot, az evangélikusok Krisztus keresztjét, melyen életét adta megváltásunkért, a baptisták a Szentírást, az ortodoxok egy ikont, a görögkatolikusok egy reprezentatív kiadású evangéliumos könyvet, a metodisták egy úrvacsorai kelyhet, az anglikánok egy imádságos könyvet, a pünkösdiek pedig egy képet hoztak, rajta a galambbal, amely a Szentlélek szimbóluma. „Olyan ajándékok ezek, amelyek mind közösek és értékesek számunkra, összetartozásunknak hirdetői – mutatott rá Szemerei János. – Felfedezhettük, hogy bár nem egészen egyformán beszélünk, de közös ajándékok hordozói vagyunk: Isten szeretete működik közösségeinkben. A hiányok keresése, a különbözőségek sorolása csak a felszín, az Úr azonban nem a mi szemünkkel néz, hanem a szívével lát minket. Ő van egyházunk hajójában, és szomorú amiatt, hogy mi a darab kenyérért sopánkodunk, miközben legfőbb ajándékunk velünk van a világ végeztéig. Mert Ő a legfőbb ajándékunk, aki áldását küldi ránk, gondot visel ránk.”

Az igehirdetést az egyetemes könyörgések és a Miatyánk elimádkozása követte. Azáró ökumenikus tanúságtételben a lelkipásztorok megerősítették, hogy a keresztény egység létrejöttét szolgálják mindenkor minden igyekezetükkel. Az istentisztelet ökumenikus áldással zárult – írta Toldi Éva.

Veszprémi Főegyházmegye/Magyar Kurír