A fáradt cipész


Péntek este volt, a hét utolsó munkanapja. János, a kisváros cipésze már alig várta, hogy bezárja a műhelyt. Egész héten görnyedt a cipők felett, és fáradtan törölte le a kezét a kötényébe.
Éppen pakolni kezdett, amikor egy kislány lépett be az ajtón. A cipője sarka félig leszakadt, és szemében kétség csillogott.
– Bácsi, kérem, meg tudná csinálni? Holnap anyával templomba megyünk, és nincs más cipőm.
János sóhajtott. Fáradt volt, és a keze is sajgott. De a kislány tekintetét látva újra elővette a szerszámait. Pár perc alatt rendbe hozta a cipőt.
A kislány boldogan köszönte meg, majd vidáman szaladt ki az utcára.
János ekkor elmosolyodott. Rájött, hogy a fáradtság elmúlik, de az apró jóság, amit másoknak adunk, megmarad.
* * *
Néha a legnehezebb pillanatban is érdemes segíteni, mert az apró tettek másoknak óriási örömöt jelenthetnek.

Válasz

Két koldus lakott az egyik falu mellett.
Az egyikük vak volt,a másiknak nem volt lába.
Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő,amelyben éltek.
A koldusok természetesen vetélytársak voltak,szüntelen haragban álltak egymással.
Amikor az erdő kigyulladt,a két koldus elgondolkozott egy pillanatra.Ellenségek voltak,még csak nem is beszéltek egymással,de ez most vészhelyzet volt.
A vak ember azt mondta a másiknak,akinek nem volt lába:egyetlen módon menekülhetünk meg,ha felülsz a vállamra.Te használod az én lábamat,én pedig a te szemedet.Ez az egyetlen útja a menekülésnek.
MEGMENEKÜLTEK

Válasz

·
Harag és megbocsátás
Két barát ment a sivatagban. Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát megütötte a másikat. A megbántott megsértődött és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
„Ma a legjobb barátom megütött engem!”
Mentek tovább a sivatagban. Egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldokolni kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste:
„Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!”
Az a barát, aki megsértette, majd megmentette a másikat, megkérdezte:
- Mikor megütöttelek, homokba írtad, hogy megbántottalak. Most meg kőbe vésted, amikor megmentettelek. Miért?
A másik azt válaszolta:
- Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse e

Válasz

·
Karácsonyi mese
Volt egyszer egy kisfiú, aki találkozni akart Istennel. Tudta, hogy hosszú az út odáig, úgyhogy bepakolt a táskájába egy csomag csokis kekszet, egy nagy üveg kólát és nekivágott. Három háztömbbel odébb találkozott egy öreg nénivel. A néni a templom melletti parkban ült és a galambokat figyelte. A fiú letelepedett mellé, és kinyitotta a táskáját. Inni akart egyet, amikor gondolta, hogy a néni biztosan éhes, megkínálta csokis keksszel. A néni hálásan elfogadta, és rámosolygott. Olyan kedves volt a mosolya, hogy a kisfiú ismét látni akarta, ezért megkínálta kólával is. A néni megint rámosolygott. A kisfiú nagyon boldog lett!
Egész délután ott ültek, majszoltak és mosolyogtak, de egy szót sem szóltak. Miután besötétedett, a kisfiú rájött, hogy álmos, ezért felállt, hogy hazamenjen. Pár lépés után megfordult, visszaszaladt, és megölelte a nénit. Amaz válaszul minden eddiginél szebben mosolygott. Amikor nem sokkal később benyitott a lakásukba, édesanyja meglepődött örömteli arckifejezésén.
-Mit csináltál ma délután, ami ilyen boldoggá tett? - kérdezte tőle.
-Istennel ebédeltem. - válaszolta a gyermek, de mielőtt az anyja újra megszólalhatott volna, hozzátette:
-Képzeld, olyan szépen mosolygott, hogy olyat még sohasem láttam!
Közben az idős néni szintén békességet sugárzó arccal tért haza.
A fia megdöbbenve tudakolta:
-Hol jártál mama, hogy ennyire boldog vagy?
-Csokis kekszet ettem a parkban Istennel. - felelte, de mielőtt a fia bármit is szólhatott volna, így folytatta:
-Tudod, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fiatal!

100_6071.JPG

Válasz

·
A LEGMÉLYEBB SZERETET...
Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre ke....
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal.,, Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?
Az idős hölgy ezt felelte:
- Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském.
folytatás...

Válasz

Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:
- Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
Aztán rám nézett és hozzátette:
- Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így
anyukám oda tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna
annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban volt. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett. Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt. Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval. A baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
/Ism./

Válasz

Négy gyertya meséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek.
Azt mondta az első:
Én vagyok a BÉKE. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.
Azt mondta a második:
- Én vagyok a HIT. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem...
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- Én a SZERETET vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám...
Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyerek és mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott:
- De hiszen nektek égnetek kéne MINDÖRÖKKÉ!!!
Elkeseredésében sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
Én vagyok a REMÉNY!!!
A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával ÉLETRE keltette vele a többit.

Válasz

·
Egy 5 éves kisfiú egy hajléktalant látott az utcán, miután megtudta, hogy mit jelent, ha valakinek nincs tető a feje felett, cselekedett.
Egy alig ötéves kisfiú édesanyjával ebédelni ment egy étteremben. Éppen rendelni készültek, mikor a gyermek kinézett az ablakon és egy szakadt ruhájú, elhanyagolt külsejű öregembert vett észre, aki egy műanyag zacskót szorongatott a kezében.
- Anya, anya nézd, hogy néz ki az a bácsi!
- Igen, látom, édesem. Valószínűleg egy hajléktalan bácsi.
- Mit jelent, hogy hajléktalan?
- Sajnos azt, hogy nincs hol laknia, nincsen tető a feje fölött, így kénytelen az utcán aludni, vagy ott, ahol némi menedéket kap.
Ahogy az édesanya felvilágosította fiát, hogy a bácsival vélhetőleg nem törődik senki, sem a rokonai, sem a felesége, sem a gyerekei, az ötéves hirtelen elszomorodott.
- Ha nincs senkije, és nem szereti őt senki, még haza sem mehet, akkor biztosan nincs ennivalója sem. Szerintem nagyon éhes. Vehetünk neki valamit?
A nő kézen fogta fiát, és kimentek az utcára, majd arra kérték a hajléktalant, hogy ebédeljen velük. Az elején a férfi nemet mondott, de a kisfiú unszolására végül beadta a derekát.
Az éteremben körülbelül még tízen tartózkodtak, és mindenki döbbenve figyelte, ahogy a hajléktalant megvendégelik.
- Gyere, ülj ide! Mikor megszülettem, az én nagypapám pár hónapra rá meghalt. Sosem tudtunk játszani. Szeretnél te az én nagypapám lenni? Bármit rendelhetsz, anya nem fog megharagudni. És apa sem, aki azért nincs most velünk, mert sokat kell dolgoznia, mert azt mondta: mindent meg akar adni nekem.
Az idős férfi hirtelen sírni kezdett. Évek teltek el úgy, hogy nem szólt senkihez, és ő hozzá sem szól senki. Az emberek rá sem néztek az utcán, észre sem vették, hogy létezik. Páran a környékről néha szoktak neki kenyeret, egyéb élelmet vinni, még aprót is adtak, de sosem kérdezték meg, hogy hogy van.
A találkozás után a férfi élete jobbra fordul. A család segített neki, és sikerült elintézniük, hogy bekerüljön egy idősek otthonába. A kisfiú minden héten meglátogatja. Azóta is tartják a kapcsolatot.
Hihetetlen, hogy egy ötéves gyerek mire képes, hiszen ha nincs benne annyi empátia, az idős hajléktalan valószínűleg még mindig az utcán tengődne.

Válasz

'Két fiú korcsolyázott a befagyott tavon, valahol Németországban. Hideg délután volt. A fiúk azonban önfeledten játszottak. A jég egyszer csak megrepedt, az egyik fiú elesett, és bentragadt a jeges tóban.
A másik fiú, látva, hogy a barátja beszorult és majd' megfagy, lekapta az egyik korcsolyáját, és minden erejével ütni kezdte a jeget. Végül fel tudta törni annyira, hogy a barátját kiszabadítsa.
Amikor megérkeztek a tűzoltók és látták, hogy mi történt, megkérdezték a fiút:
- “Hogy voltál képes erre? Lehetetlen, hogy feltörted a jeget, olyan kicsi és gyenge vagy!”
Ebben pillanatban járt arra Albert Einstein, a zseni. Látva, hogy mi történt, így szólt:
- Én tudom, hogy csinálta.
- Hogy? – kérdezték őt.
- “Egyszerűen”, válaszolta Einstein. - “Nem volt ott senki, aki megmondja neki, hogy kicsi,gyenge és nem képes rá”.'
/ Tanmese /

Válasz

Merj élni
·
Egy mozgalmas nap után anyám vacsorához készülődött apámmal. Felvett egy inget, amely egész héten a vasalatlan ruhák kosarában hevert.
Emlékszem, hogy vártam, hátha valaki megjegyzi a látható gyűrődéseket.
Amikor apám meglátta őt, felállt, átölelte és azt mondta, milyen gyönyörűnek látja azon az estén.
Nem emlékszem pontosan, mit válaszolt anyám, de emlékszem a sugárzó mosolyára, miközben folytatta az asztal megterítését.
Később, azon az estén, amikor jó éjszakát kívántam apámnak, megkérdeztem tőle, miért nem említette meg a gyűrődéseket anyám ingjén.
Ő rám mosolygott és azt mondta: „Fiam, anyádnak nagyon hosszú napja volt. Amit visel, nem változtatja meg, amit érzek iránta. Az ing gyűrődései nem csökkentik az erőfeszítéseit és a szeretetét irántunk.”
Az élet tele van tökéletlenségekkel és apró részletekkel, amelyek néha észrevétlenek maradnak.
Megtanulni túllátni a külsőségeken és értékelni az emberek erőfeszítéseit és szeretetét kulcsfontosságú az egészséges és tartós kapcsolatok fenntartásához.
Egy gyűrött ing nem homályosíthatja el egy szerető szív szépségét.
A megértés és az elfogadás bármilyen jó kapcsolat alapjai.
Légy toleránsabb és empatikusabb, mint amennyire szükségesnek gondolod, mert mindannyian saját csatáinkat vívjuk, gyakran láthatatlanul.
Mindannyian tanuljuk az életet, és egy egész életre van szükségünk, hogy megértsük, mi is az igazán fontos.
Az élet nem mindig tökéletes, de szeretettel, türelemmel és elfogadással szépséget találhatunk minden tökéletlenségben.

Válasz