Idilli helyzetet vázol fel Jézus a szántóföldbe rejtett kinccsel kapcsolatban. Ki ne szeretne egy ilyen érték nyomára bukkanni? Mintegy önként kínálja fel magát a vagyon, úgy, hogy semmit sem kell tenni érte. A régi idők viszonyai között persze könnyebben elképzelhető volt egy ilyen helyzet, hiszen bank és trezor nem lévén, az emberek hová máshová rejthették volna el a pénzüket, mint például sziklák mögé egy barlangba, fák üregébe, vagy egyszerűen a földbe. Természetesen fontos volt alaposan megjegyezni a helyet, ahová az ember a kincsét tette.

A példabeszéd szereplője egyszerű földműves benyomását kelti, aki miközben más földjén dolgozik, felbecsülhetetlen értékre bukkan. Nem ismerjük sem a vagyoni, sem a társadalmi helyzetét. Szegény volt vagy gazdag? Zsidó volt vagy pogány? Minden erkölcsi következtetés nélkül fogalmaz a szöveg, mint a köznapok egyik eseményét írja le a történteket. Aki a kincset megtalálta, nem bíbelődik a vagyon eredeti tulajdonosának felkutatásával. Nem akarja visszaadni neki a kincset. Megtalálja, elrejti, elmegy, és eladja mindenét, s megveszi a szántóföldet. Abban a kérdésben viszont állást foglal a szöveg, hogy mit kell tennie az embernek az országgal – pontosabban a kinccsel – kapcsolatban. A megszerzése érdekében minden pénzét, egész vagyonát fel kell áldoznia. Nemcsak egy megfelelő tőke mozgósításról vagy pénzek átcsoportosításáról van tehát szó. Az ember „eladta mindenét” (Mt 13,44b), s megvásárolja a földet.

A példabeszédben Jézus nem csupán pár hellyel előrébb helyezi az értékek sorrendjében az országot, hanem az abszolút első helyre teszi. Minden utat be kell járni, mindent (még a ravaszságot is) be kell vetni, minden eszközt (még a magas kockázattal járókat is) meg kell ragadni az ország birtoklása érdekében. A példabeszéd döntés elé állít: vagy az országot választom, vagy az egyebeket.

S mit szól ehhez a világ? A világ fiainak szemében életünket elpocsékolók, csőd szélén táncolók vagyunk, az önbecsapás áldozatai, s mint ilyeneket, megszólnak bennünket. Csak azért, mert a kincset választottuk minden más helyett. Azért, mert nem volt elég a földi távlat, mert nem volt elég, ha csak a rántott hústól van ünnep, mert nem volt elég az, ami középszerű. El kellett menni, eladni mindent, s abból megvenni az elrejtett kincset, a gyöngyöt.

Magyar Kurír