Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be véres áldozatát a kereszt oltárán.

Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban lamentációt (Jeremiás siralmai) és általában délután három órakor keresztút-járást is tartanak.
Nagypéntek az év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. De emlékeztethet ma az oltár a Golgota csupasz sziklatömbjére is, amelyen a megváltás áldozata végbement. A nagypénteki szertartás a kezdetekben már kialakult és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása: az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához.
 Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét. A passiót felolvassák vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután - lélekben a kereszt alatt állva - könyörgünk az egyház, az emberiség nagy kéréseiért. A szertartás során a kereszt alatt állunk, így tárjuk kéréseinket Isten elé.
 A szentírási olvasmányok utáni egyetemes könyörgések az egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért - és különösen a szenvedőkért.

 Ezután a pap a virágvasárnapon letakart feszületről leveszi a leplet és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Az oltár előtt álló feszülethez járulunk: nem egy fafeszület előtt hódolunk, hanem a Golgota keresztjén függő Megváltó előtt. Őhozzá járulunk, aki meghalt értünk és aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére.
 A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak.

Végigjárva Jézus keresztjének útját biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem Húsvét. A Húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, a jók győzelme, mert ez a végső jónak, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme.

Urunk kínszenvedéséről

Szeretet hű Szívednek mily nagy tőrt fölállít!
Emberért, hogy meghalnál; Téged arra lázít.
Tetszetős csalétke is szerelmeddel játszik:
lelkeket kapsz, végig ha elmégy: Keresztfáig!
Jól látod a horgot, cselt; nincs titok előtted.
Ám döfése, mély sebe nem bánt, meg se döbbent...
Sőt még inkább vonzó lett: adhatsz véle többet!
Mert csalétek: Áldozat! -- vonzza szeretőket!
Így énértem: nyomorért! -- csak mert úgy szerettél,
vad haláltól kíntövist, tudva, szívre vettél!

Áldozatként Atyádnak magad odavetvén
önvéredben mostál meg; hull szennyemre szent Vér!
Óh te ember! Krisztus szent-ajándéka kínját
mért nem hordod szem előtt, szívbe mért ne írnád!?
Azzal tépett hálót szét, rabló nép amit hányt,
azzal gazdagít Urad s árad minden kincs rád...
Tulajdon szent Testivel, ha lankadtál, éltet.
Csordult piros Véribe, szennytől megmos téged.
Végre édes hű Szíve tárul lándzsa-tépett!
hogy már észre vedd, szegény, hogy szeret-becézget...
Óh mily frissítő fürdőt, édes étket leltünk!
Méltón véve Téged -- menny-táró kulcsod nyerjük.

Kiket felüdítsz vele: -- egy munka se terhük!
"Egyhangúnak" únja bár szív, a gyáva, petyhüdt.
Gyáva lélek nemigen veszi föl, fontolja,
mért is tépte föl szívét Krisztus, elénk dobva!
Kereszt szárnya kitárva! -- S az néz unalomba':
hogy üdít, ont vért e Szív, s nyújtja, rád unszolja...
Valahányszor hívogatsz, fölpiroslik Véred:
jámbor lélek annyiszor Hozzád tapad, éled.
Mint a sólyom: éhesen piros húsod-véred'
nyeldesi... Sír boldogan! Csak Jézusból élhet!

(Szent Bonaventura himnusza)

Könyörögjünk!

Istenünk, tekints házad népére, amelyért a mi Urunk, Jézus Krisztus vonakodás nélkül a bűnösök kezére adta magát, és vállalta a keresztre feszítés kínjait. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.