Megállok egy pillanatra, és Isten életadó jelenlétére gondolok a testemben, mindenben körülöttem, és életem egészében. 

Megpróbálok elengedni minden előítéletet és szűklátókörűséget, mely elhomályosíthatja a jelen pillanatot. Isten irgalmas gondoskodására bízom őket. Így szabadon tudok imádkozni.

Hogy érzem ma magam? Fáradt vagyok? Ideges? Nem vagyok formában? Ha ezek bármelyike fennáll, el tudom-e engedni a gondot, ami most megzavar?

Jn 5,1-3,5-16
Ezek után ünnepe volt a zsidóknak, és Jézus fölment Jeruzsálembe. Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, amelyet héberül Betezdának neveznek, és öt oszlopcsarnoka van. Ezekben feküdt a betegek, vakok, sánták, bénák sokasága. Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: »Akarsz-e meggyógyulni?« A beteg azt felelte: »Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.« Jézus azt mondta neki: »Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!« Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett. Azon a napon pedig szombat volt. Ezért a zsidók azt mondták a meggyógyított embernek: »Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.« Azt felelte nekik: »Aki meggyógyított engem, ő mondta nekem: ‘Vedd ágyadat, és járj.’« Erre megkérdezték tőle: »Ki az az ember, aki neked azt mondta: ‘Vedd ágyadat és járj’?« A meggyógyult azonban nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus eltávozott a helyszínen levő tömegből. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: »Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.« Az ember elment, és megvitte a hírt a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók pedig üldözni kezdték Jézust azért, mert ezeket szombaton tette.

• Szent Ignác úgy tartotta, hogy a képzelet a szívhez vezető út, próbáljam hát elképzelni a jelenetet. Látom a medencét, a vizet, melyről azt beszélik, gyógyító ereje van. Ahogy járkálok a betegek között, mindegyik éberen figyel, lesi, mit várhat tőlem, hajlandó leszek-e segíteni, odaviszem-e a vízhez, mikor az megmozdul. 
• Jézus ott van előrébb, hallom, hogy egy nyomorék öregembert megszólít: “Akarsz-e meggyógyulni?” Különös kérdés! A férfi elkezdi magyarázni a problémáját, elképzelem, ahogy megpróbál elsőként a vízhez jutni, de sosem sikerül neki. Közelebb megyek, hallom Jézus szavait: “Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!”. A férfi engedelmeskedik. Mozgolódás támad a közelben, ahogy továbbadják egymásnak a hírt a történtekről.
• Hogy érzem magam, mialatt ezzel a jelenettel imádkozom? Unom már ezt a sokszor hallott történetet? Vagy hiszem, hogy Jézus ma is, itt és most folytatja gyógyító szolgálatát? Hogy idejött hozzám, mialatt imádkozom? Hogy én vagyok a nyomorék, aki nem tud felállni saját erejéből, és nagy szükségem van az Ő segítségére? És hogy életadó szavait egyenesen hozzám intézi?

Néha elgondolkodom, mit mondanék neked, Uram, ha személyesen találkoznánk. Azt hiszem, így szólnék: Köszönöm, Uram, hogy mindig velem voltál. Biztosan tudom, hogy voltak idők, amikor ölben vittél. Amikor a Te erődből jutottam túl az élet nehéz szakaszain.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen