Uram, amikor magányos vagyok, juttasd eszembe ígéretedet: "Sosem vagy egyedül, veled vagyok mindig. Igen, az idők végezetéig".

Uram, add kegyelmedet, hogy megtanuljam, akaratod teljesítése öröm, mert akaratod az én legmélyebb vágyam, és te mindig a legjobbat akarod nekem. 

Tudatosítom magamban, hogy az Úr jelenlétében vagyok. Menedéket találok szerető szívében. Ő az erősségem, amikor gyenge vagyok. Ő vigasztal szomorúság idején.

Lk 6,1-5
Az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai kalászokat téptek, kezükkel szétmorzsolták és ették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyat, ami szombaton tiltva van?” Jézus felelt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyeret és evett belőle, és adott a többieknek is, noha ezt csak a papoknak lett volna szabad megtenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”

• Az, hogy Jézus önmagáról mint Emberfiáról beszél, egyike a legproblémásabb kérdéseknek az Újszövetség kutatásában. Ne csodálkozz hát, ha gondot okoz a megértése. Ebben a szakaszban a farizeusok túlreagálják a tanítványok tettét. Azzal, hogy rámutatnak a tanítványok hibájára, Jézus tekintélyét is csorbítják. Egyre jobban irigyelték növekvő népszerűségét az egyszerű emberek körében. Imádkozzunk azért, hogy mi megszabaduljunk az irigységtől. Az irigység a szeretetlenség jele. Azokat irigyeljük, akiket nem kedvelünk.
• Nyilvános működése során Jézus bizonytalanságban tartotta az embereket valódi identitását illetően. Ha túl korán kinyilvánítja kilétét, ellenségei sokkal hamarabb keresztre feszítik. Csak amikor már elkerülhetetlen volt a halála, akkor mondja ki a Főpapnak, Kaifásnak, hogy az egész emberiség látni fogja, „hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin”.

Szentlelked vezessen a másokkal való viselkedésemben. Add, hogy a beszéd ajándékát kedvesen használjam.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.