Körülbelül egy hónappal később, éppen karácsony előtt, zörgettek az apa kapuján. Az ajtóban egy fiatalember állt, kezében nagy csomaggal. - „Uram, ön nem ismer engem.” - kezdte a fiatalember. „Én vagyok az a katona, akiért az ön fia az életét adta. Sok életet megmentett azon a napon. Éppen engem próbált fedezékbe vinni, amikor a halálos találat érte. Gyakran mesélt Önről és a gyűjteményükről.”
A fiatalember a csomagot a férfi felé nyújtotta. „Tudom, hogy nem sokat ér. Nem vagyok valami nagy művész, de azt hiszem a fia is azt akarná, hogy ez az öné legyen.” A csomag a fiú portréját tartalmazta, amit bajtársa festett róla. Az apa könnyekig hatódva meredt a képre, ami meglepően jól ábrázolta fia személyiségét. Miután összeszedte magát felajánlotta, hogy fizet érte.
- „Szó sem lehet róla! Ezt ajándéknak szántam, bár tudom, hogy soha semmivel nem leszek képes visszafizetni, amit a fia értem tett!”
Az apa felakasztotta a festményt a falra, gyűjteménye többi darabja közé és, ha látogatója érkezett ezt a képet mutatta meg elsőként, minden mestermű előtt.Amikor meghalt, a gyűjteményt aukcióra bocsátották. Sok gazdag, befolyásos ember gyűlt össze az árverésen, abban reménykedve, hogy megszerezhetnek egy-egy ritkaságot.
A kikiáltópulthoz közel egy állványon a fiú arcképe állt. A kikiáltó kalapácsával jelt adva megszólalt:
- „Az árverést a fiú arcképével kezdjük. Ki ad érte 100 dollárt?”
A teremben csönd volt. A hátsó sorból valaki bekiabált:
- „A híres festményekre vagyunk kíváncsiak! Ez a kép senkit nem érdekel!” A kikiáltó azonban folytatta.
- „Ki ajánl 100 dollárt a képért?”
Egy türelmetlen hang bekiáltott. - „Nem ezért jöttünk! A Rembrant-ot és a Van Gogh-ot akarjuk látni! Kezdje már el az igazi árverést!” A kikiáltó azonban rendíthetetlen volt. - "A fiú. Kinek kell a fiú?”
Végül egy hang megszólalt a terem hátsó sarkából. A családnál hosszú ideig szolgált kertész volt az.
- „Tíz dollárt adok a képért.” Szégyenkezett egy kicsit, de többet nem kínálhatott szerény vagyonából.
- „Tíz dollárnál tartunk. Ki ad érte húszat?” folytatta a kikiáltó.
- „Adja oda neki tízért és lássuk végre a mestereket!” kiáltották többen is.
- „Tíz dollárnál járunk. Ki ajánl húsz dollárt?”
A teremben ülők egyre nyugtalanabbul és türelmetlenebbül feszengtek székeiken. Nem ezért a képért érkeztek az árverésre.
- „Először, másodszor, senki többet harmadszor. A kép elkelt tíz dollárért!” A kikiáltó az asztalra csapott a kalapáccsal, majd bejelentette: „Az árverésnek vége.”
- „És mi van a festményekkel?” kiabálták többen is.
- „Sajnálom,” válaszolta „az árverés befejeződött.”
- „Amikor megbíztak az aukció levezetésével, tudomásomra hozták az elhunyt végrendeletének titkos záradékát, amit csak most árulhatok el. Megbízásom kizárólag a fiú képének árverésére vonatkozott. Aki azt megvásárolja, azé a többi festmény is. Aki megvette a fiút, mindent örököl!”

Isten Fia meghalt értünk 2000 évvel ezelőtt.
Csakúgy, mint a kikiáltó, Isten is ezt kérdi tőlünk:
- „Kinek kell a Fiú?” Akié a Fiú, azé minden.