Augusztus 13-án a déli Úrangyala elimádkozása előtt a Szentatya a napi evangéliumi szakaszhoz fűzött elmélkedésében a hitnek, a Jézusra való ráhagyatkozásnak a fontosságát hangsúlyozta. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium által bemutatott jelenetben (Mt 14,22–33) Jézus – miután egész éjszaka a Galileai-tó partján imádkozott – a tanítványok csónakja felé halad a vízen járva. A csónak a tó közepén hányódik, erős ellenszél csapdájában. Amikor a tanítványok meglátják a vízen közeledni Jézust, kísértetnek hiszik, és rémüldözni kezdenek. Ő azonban biztosítja őket: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27). Péter a rá jellemző hevességgel megszólítja: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen”; Jézus pedig hívja: „Jöjj” (Mt 14,28–29). Péter kiszáll a csónakból, és elindul a vízen járva Jézus felé, az erős szél miatt azonban megijed, és süllyedni kezd. Ekkor felkiált: „Uram, ments meg”; Jézus pedig kinyújtja kezét, és megragadja (Mt 14,30–31).

Az evangéliumnak ez a gazdag szimbolikájú elbeszélése hitünkre irányítja figyelmünket: hogyan hiszünk mi, személy szerint, és mint egyházi közösség, milyen a hitünk nekünk, akik itt vagyunk ma a téren? Vajon a közösségnek, ennek az egyházi közösségnek van-e hite? Milyen a hitünk mint egyéneknek és milyen a hite közösségünknek? A csónak valamennyiünk élete, és az Egyház élete is; az ellenszél a nehézségeket és a megpróbáltatásokat jelenti. Péter kérése – „Uram, parancsold meg, hogy hozzád menjek” – és a kiáltása – „Uram, ments meg” – nagyon hasonlít arra a bennünket eltöltő vágyra, hogy szeretnénk az Úr közelségét érezni, de hasonlít a félelemre és szorongásra is, amely életünknek és közösségünk életének legfájdalmasabb időszakait kíséri, ugyanis állandóan belső törékenységek és külső nehézségek között élünk.

Abban a pillanatban Péternek nem volt elég Jézus biztonságot nyújtó szava, amelybe belekapaszkodhatott volna az ellenséges, háborgó hullámokkal szemben. Ugyanez történhet velünk is. Amikor nem az Úr szavába kapaszkodunk, amikor horoszkópokra és kártyajósokra hallgatunk, hogy nagyobb biztonságban érezzük magunkat, rögtön süllyedni kezdünk. Ez azt jelenti, hogy nem elég erős a hitünk. A mai evangélium arra emlékeztet minket, hogy az Úrba és az ő szavába vetett hit nem egy mindenben könnyű és kényelmes utat nyit meg előttünk, nem kímél meg minket az élet viharaitól. A hit egy jelenlét bizonyosságát nyújtja, Jézus jelenlétének bizonyosságát, amely segít, hogy szembenézzünk az egzisztenciális viharokkal, egy olyan kéz biztonságát nyújtja, amely megragad minket, hogy segítsen szembenéznünk a nehézségekkel, és a sötétben is mutatja nekünk az utat. A hit tehát nem elmenekülés az élet problémái elől, hanem támogató erő, mely értelmet ad utunknak.

Ez a jelenet remekül ábrázolja a mindenkori Egyház valóságát: útja során a hajónak ellenszéllel és veszélyes viharokkal is meg kell küzdenie. Nem az emberek bátorsága vagy kiválósága menti meg: az elsüllyedéssel szembeni biztosítékot a Krisztusba és az ő szavába vetett hit adja. Ez tehát a biztosíték: a Krisztusba és az ő szavába vetett hit. Ezen a hajón nyomorúságaink és gyengeségeink ellenére biztonságban vagyunk, főképpen akkor, amikor térdre hullunk, és imádjuk az Urat, mint a tanítványok, akik a végén „leborultak előtte, és így szóltak: »Te valóban Isten Fia vagy!« (Mt 14,33). Milyen jó kimondani ezt a mondatot Jézusnak: „Te valóban Isten Fia vagy!” Megismételjük közösen? „Te valóban Isten Fia vagy!”

Szűz Mária segítsen, hogy mindig szilárdak maradjunk a hitben, hogy ellen tudjunk állni az élet viharainak, hogy az Egyház hajójában maradjunk, elutasítva azt a kísértést, hogy az ideológiák, a divatok és a jelszavak megigéző, ám borulékony ladikjaiba szálljunk!

A Szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat: jelen lévő rómaiak és zarándokok! Köszöntöm a családokat, az egyházközségi csoportokat, a társulatokat, és minden egyes hívőt.

Örömömre szolgál, hogy ma ismét köszönthetek ifjúsági csoportokat: a Trevisóból és a Vicenzából jött cserkészeket, valamint a ferences fiatalok nemzeti konferenciájának résztvevőit. Köszöntöm továbbá a Fájdalmas Szűzanya Nővéreit Nápolyból, és azt a zarándokcsoportot, amely gyalog járta végig a Via Francigenát Sienától Rómáig.

Szép vasárnapot és finom ebédet kívánok mindenkinek. Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA

Magyar Kurír