José Rodrigo López Cepeda atyát még csak hat hónapja szentelték fel papnak, amikor püspöke a spanyolországi St. Orosia kegyhelyre küldte szolgálatra, hogy egy csaknem 30 éve ott szolgáló papot helyettesítsen.

Eleinte nem volt könnyű dolga a fiatal lelkésznek, hiszen a hívek megszokták hosszú éveken át szolgáló papjukat, és a vele kialakult szokásokat. José atya erről így beszélt: „A feladat ugyan nem volt egyszerű, idővel mégis siker koronázta, ebben pedig nagy szerepe volt egy Gabriel nevű kisfiúnak.” A pap 2020-ban a Facebookon osztotta meg az alábbi történetet, melyet érdemes elolvasnunk.

A kis Gabriel

José atyát szolgálatának második hetében egy fiatal házaspár kereste fel, hogy beszélni szeretnének vele. Velük volt kisfiuk, a nyolc esztendős Gabriel is, ez a nem problémamentes gyerek, akit José atya „minden porcikájában különleges kis legénynek” írt le.

Gabriel szülei arra kérték az új lelkészt, hogy a fiuk ministrálhasson. Első hallásra az atya habozott – no, nem azért, mert azt gondolta volna, hogy a gyerek nem lenne képes a feladatot ellátni, hanem azért, mert már amúgy is sok volt a gondja a parókia vezetésének átvételével kapcsolatban.

A kisfiúnak volt azonban egy „titkos fegyvere”, melynek segítségével belopta magát a pap szívébe. Amikor José atya megkérdezte tőle, hogy szeretne-e ministrálni, válasz helyett Gabriel csendesen átölelte a derekát (amilyen magasra csak felérte). Ki tudta volna ezt visszautasítani?

Az első mise, amelyen Gabriel ministrált

José atya azt kérte a kisfiútól, hogy a következő vasárnapon a mise kezdete előtt 15 perccel legyen ott, hogy megbeszéljék az első ministrálással kapcsolatos részleteket. Gabriel pontosan érkezett – csakúgy, mint az egész családja, akik alig várták, hogy lássák őt ministrálni. Piros reverendában volt és csipkés szegélyű fehér karingben, melyet a nagymamája varrt. A családnak köszönhetően az összegyűlt közösség szemmel láthatóan nagyobb lett! Az ezután történteket José atya maga meséli el nekünk.

„Mindent elő kellett készítenem az Eucharisztiához. Nem volt sekrestyésem, sem csengetőm, így fel-alá kellett rohangálnom. Amikor a misét már kezdeni kellett volna, akkor kaptam észbe, hogy Gabrielnek fogalma sincs arról, mit kell tennie. Nem volt már idő, így az jutott az eszembe, hogy csak ennyit mondjak neki: „Gabriel, mindig azt kell tenned, amit én teszek, rendben?”

Gabriel rendkívül szófogadó, és minden kérést pontosan teljesítő kisfiú volt. Amikor a mise elkezdődött, a pap megcsókolta az oltárt, a kisfiú pedig ugyanezt tette. Amikor eljött a homília ideje, José atya azt vette észre, hogy mindenki mosolyog, és nagyon figyel – de nem ám őrá! Mindenki az aranyos kis ministránst nézte, aki szófogadóan igyekezett utánozni a pap minden egyes mozdulatát.

Fotó: @parroquia.delapaz

José atya visszaemlékezése szerint a mise után elmagyarázta Gabrielnek, hogy a misén mit szabad és mit nem szabad tennie. Többek között elmagyarázta a kisfiúnak azt is, hogy az oltárt csak a pap csókolhatja meg, ugyanis az oltár Krisztus megtestesítője, és a mise celebrálása alatt a pap különös kapcsolatban van Vele.

„Nagy, kérdő szemekkel tekintett rám, láttam, hogy nem érti, amit mondok” – írja José atya. Szófogadása mellett Gabriel roppant őszinte is volt, ezért habozás nélkül így szólt: „Ne már! Én is meg szeretném csókolni!” Az ismételt magyarázatok sem tudták a kisfiút eltéríteni attól a vágyától, hogy ő is megcsókolja az oltárt. Végül José atya azt mondta, hogy ő majd „mindkettejük nevében” csókolja meg az oltárt. Úgy tűnt, a kisfiú ezt elfogadta, legalábbis egy darabig.

A következő vasárnapon, amikor a mise elkezdődött, a pap megcsókolta az oltárt, és közben figyelte, hogy mit tesz a kisfiú. Gabriel nem csókolta meg az oltárt, helyette odatartotta az arcát az oltárhoz, és úgy maradt, hatalmas mosollyal a kis arcán mindaddig, amíg José atya rá nem szólt, hogy hagyja abba.

A mise után a pap ismét végig vette a kisfiúval a ministrálással kapcsolatos tudnivalókat, és emlékeztette arra, hogy nem csókolhatja meg az oltárt, hiszen a pap „mindkettőjük nevében teszi azt”. A fiú válasza megdöbbentette: „Én nem csókoltam meg, ő csókolt meg engem!” Erre José atya így szólt: „Gabriel, ne szórakozz velem!” A kisfiú azonban nem hátrált: „De bizony, ez igaz! Elárasztott csókjaival!”

Micsoda szépséges egyszerűség! Amikor ezt halljuk, könnyen eszünkbe juthatnak Jézus szavai a gyermekekről, ahogyan Szent Máté evangélista feljegyezte őket:

Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. (Mt 11, 25) „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18, 3) „Jézus így válaszolt: Gyerekek és csecsemők ajkával hirdetted dicsőségedet.” (Mt 21, 16)

José atya azt mondja, Gabriel szavai szent féltékenységgel töltötték el. Ő is szeretett volna csókokat kapni. Amikor tehát már mindenki elment, bezárta a templomot, odament az oltárhoz és utánozta a kis ministránst. Az oltárra fektette az arcát, és így imádkozott: „Uram, csókolj meg engem is, ahogyan megcsókoltad Gabrielt.”

José atya leírja, hogy a kis Gabrieltől megtanulta, mennyire fontos, hogy először magunkat engedjük szeretni Jézustól, és a nehéz időkben is szoros kapcsolatban álljunk Vele. Így fogalmaz:

„Ez a kisfiú eszembe juttatta, hogy a munka nem az enyém, és az emberek szívét megnyerni csak úgy lehetséges, ha édes meghittségben vagyunk Krisztussal, az egyetlen Pappal.”

Azóta, mint mondja, amikor csak megcsókolja az oltárt, egy pillanatra ott pihenteti az arcát, hogy „megkaphassa Krisztus csókját”, mivel „szeretett kis ministránsomnak és tanítómnak, Gabrielnek köszönhetően megtanultam, hogy mielőtt megcsókolnám Krisztus oltárát, szükségem van arra, hogy Ő csókoljon meg engem.”

Ma már Gabriel 25 éves, és még ugyanabban a városban lakik. López Cepeda atya pedig szülőhazájában, Mexikóban, szolgál papként, és 2010 óta nem járt Spanyolországban. Amikor utoljára ott volt, találkozott is akkoriban kamaszkorú barátjával. A távolság ellenére szívesen emlékeznek mindketten erre a szép történetre, amelyben Krisztus volt és marad a főszereplő.

Forrás: Aleteia
Fordította: Kántorné Polonyi Anna