A skót felföldön meglátogattam egyszer egy öreg pásztort. Valahol a tágas legelőn volt az istenfélő öreg kunyhója. Nagyon beteg volt; kicsiny kamrácskájában feküdt az ágyon, felpolcolt párnákon. Már légszomja volt és látszott, hogy közel a vég. Mélyenülő szemében nagy félelem tükröződött. Mindent elkövettem volna, hogy segítsek rajta.
Elfúló hangon suttogta: „Meg kell halnom és nagyon félek “.
Elővettem a Bibliámat, és elolvastam belőle néhány ígéretet, ő azonban félbeszakított, és szomorúan mondta: „Mindezt ismerem, de nem vigasztalnak most engem “.
„De hiszel az Úr Jézusban?”
„Teljes szívemből” — hangzott azonnal a válasz.
„És ez nem elég ahhoz, hogy teljes biztonságban tudd magad?”
„De igen, és mégis félek, — nagyon félek “.
Fellapoztam a 23. zsoltárt és megkérdeztem: „Emlékszel a 23. zsoltárra?”
„Hogy emlékszem-e?” — felelte indulatosan — „kívülről tudtam már akkor, amikor te még a világon sem voltál, és azóta is sok százszor elolvastam “.
„Egy verset azonban nem tanultál meg elég jól” — és lassan felolvastam: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy”. Aztán így folytattam: „Biztosan emlékszel, milyen az, amikor árnyék borul a völgyre. Féltél az árnyéktól?”
„Én — és a félelem? Nem, Dávid Donaldson ereiben bátor vér folyik, és ilyesmitől még soha nem félt”.
„Arra sem gondoltál ugye, hogy az árnyék mindörökre ott marad, és soha többé nem látod a napot?”
„Nem, ilyen ostoba sem voltam soha”.
„És most mégis félsz egy árnyéktól.”
Hitetlenkedve nézett rám. „Bizony — folytattam — a halál árnyéka csak rövid ideig borul rád, hogy elsötétítse Isten kegyelmének napját. De hát csak árnyék … “
Reszkető kézzel fedte be a pásztor az arcát. Egy pár percig semmit sem szólt. Aztán kezeit a takaróra ejtve, önmagának mondta: „Annyiszor olvastam ezt a verset, de soha még így nem értettem meg, mint most. Árnyéktól félek, igen, árnyéktól.”
Aztán rámnézett, arca sugárzott és feltartott kézzel kiáltott: „Igen, most már látom, — a halál csak árnyék, mely elvonul. Nem, most már nem félek.”

Ne áltasd magad! Ha még nem tértél meg, és a halál hirtelen eléd áll, akkor nem árnyék csupán, hanem borzalmas valóság, nem felhő, hanem szétzúzó ököl, amely odataszít, a kárhozottak helyére. Aki ettől nem fél, az nem érez normálisan, csak Isten szabadíthatja meg tévedéséből. A halál után ítélet következik.

De ha valóban félsz ettől, akkor bízva tekints Krisztusra, aki meghalt, hogy sokak bűneit hordozza / Zsid 9, 28 /.