"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."

Csodáljuk azt, aki életét odaadja, hogy mást megmentsen, talán egy szerettét, vagy bárkit, aki veszélyben forog. Ilyen ember több van, mintsem gondolnánk. A nagy óra meghozza a hősiség lelkét. A nagy órának megvan a maga hősi lelke, beszélnek róla az emberek. De van hősiesség a kis segítségekben és szolgálatokban is, a csöndes, mentő tettekben, melyeknek maga a megmentett sincs tudatában. Jézus odaadta életét, vállalta a halált, keserves, súlyos halált. Többet tett értünk, mint a pásztor tehet nyájáért. Ismeri szükségleteinket, ismer bennünket, szeret minket.

A ma vasárnapon a jó pásztorról hallva szemünkbe ötlik a megszokott idillikus kép, amint Krisztus vállára veszi elveszett báránykáját, s viszi vissza a nyájhoz. Eszünkbe jut a 22. zsoltár, amely a maga nemében irodalmi remekmű is:

"Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt,
zöldellő réteken legeltet.
A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet."

De ezt az idillikus képet megzavarja rögtön a zsoltár következő sora:

"Ha sötét völgyben járok is
nem félek a bajtól, hisz te velem vagy."

Vagy pedig hallottuk az evangéliumban: "a farkas elragadja és szétkergeti a nyájat". Miért e sötét képek, mint a sötétség völgye, vagy a nyájat fenyegető ragadozó farkas?

Amikor Jézus az Egyházról beszél, mindig a krízishelyzetek képeit használja. Az Egyházat egy csónakhoz hasonlítja a viharos tengere, melyet majd felborítanak a hullámok. Amikor az utolsó vacsorán a világ gyűlöletéről beszél, akkor azt mondja tanítványainak: "Mindenki szemében gyűlöletessé lesztek az én nevemért." Mikor Péternek megígéri a mennyek országának kulcsait, akkor a pokol kapuiról beszél, melyek nem vesznek erőt, az Egyházon. S aztán a mai evangélium képe: a farkas kívülről fenyegeti a nyájat. S ugyanakkor belülről is bomlasztják az Egyházat a báránybőrbe öltözött farkasok.

Mindebből látható, hogy az Egyház a világ legfenyegetettebb, legtámadottabb, legtörékenyebb emberi közössége. Belépni az Egyházba egyenlő azzal, hogy belépni az emberi gyöngeség világába. Az Egyházban elemi erővel felszínre jön az ember rettenetes fenyegetettsége. S aki fenyegeti, az nem más mint a gonosz, a Sátán. Meg lehet figyelni, hogy az Egyház története nem más, mint szakadatlan küzdelem a gonosszal, a Sátánnal.

Az Egyház azért él ilyen fenyegetettségben a Sátán részéről, mert már az üdvösség útjára lépett. Krisztus megadta a felismerést Egyházának az üdvösség útjáról, s már arra lépett. A Sátán pedig nem akarja ezt, nem akarja, hogy az emberek az üdvösségre jussanak, s ezért az üdvösség eszközét az Egyházat elemi erővel támadja kívül-belül. Nem csak a nagy, egyetemes Egyházat támadja, hanem annak helyi megnyilvánulásait, a plébániai közösségeket, a Jézus nevében összegyűlt mindenféle keresztény csoportot. Ez a támadás az életrevalóság jele. Amelyik egyházi csoportosulásban nincs probléma, ott nincs már Egyház - ott már nem támad a Sátán, mert már a karmaiban van. Olyan ez, mint amikor a jó vadászkutya amelyik a vadászaton a még életben lévő, sebesült vadkacsákat támadja meg, s nem azokat, amelyek már elpusztultak egy jól irányzott lövéstől.

A fenyegetettség állapotában vagyunk. Aki ezt nem észleli, az nem lát jól, az nem az Egyházban él. Hazugságban él, és másokat is becsaphat. Az Egyház az a hely, ahol az ember helyesen látja helyzetét. Helyesen látja létének, bűneinek mélységét - a pokol erőit, a kárhozat rettentő lehetőségét. Az Egyházon kívül másutt kábítás folyik. A reklámok, az amerikai filmek szuperhőseinek világában az emberiség világméretű kábítása folyik a műholdakon keresztül, hogy ne lássák meg a pokol rettentő örvényeit.

Aki felismeri rettentő fenyegetettségét a sötétség hatalmától, az így tud imádkozni: "Az örök haláltól, ments meg, Uram, minket!" Ne a sikertelenségtől, ne a testi szenvedéstől, ne a kicsinyes problémáktól, hanem "Az örök haláltól ments meg, Uram, minket!"

Ez az egyetlen út a megmenekülésre, ami csak azok számára jelent valamit, akik megláttak valamit a pokol mélységeiből. Mindez üres fecsegés mindannak, aki nem veszi komolyan a hitet. Aki nem is akarja meglátni az ember alapvető fenyegetettségét, azt hogy isteni beavatkozás nélkül pusztulásra van ítélve.

"Az örök haláltól ments meg, Uram, minket!" - imádkozzuk, s az Úr meghallgatta imánkat. Elküldte egyszülött Fiát, aki elmondhatta magáról: "Életemet adom a juhokért." Mert valóban életét adta. Meghalt, s alászállt a holtak országába. Alászállt az emberi lét olyan mélységeibe, amelyben sem előtte, sem utána nem lesz senki a történelem során, aki ugyanezt meg tudja tenni. Alászállt, s aztán feltámadt, s magával ragadott minket, hogy megszabadítson a sötétség szörnyű mélységétől, és isteni életében részesítsen minket.

"Életemet adom juhaimért." - Mi így nem tudjuk életünket adni, de nekünk is életünket kell adni testvéreinkért Krisztus példájára, ha meg akarunk menekülni a sötétség hatalmától. Mindannyiunknak hivatása van, nemcsak a papoknak. Keresztény hivatásunk van. Akkor lesz hivatássá egy élet, ha teljesen odaadja magát másoknak Krisztus miatt, Krisztusban, mert másképp nem is lehet odaadni magunkat senkinek. Így lesz hivatássá életünk, munkánk, családunk, ha életünket adjuk másokért.

Sajnos ma nagyon kevesen vannak, akik ezt megvalósítják, vagy legalább erre törekednek. Kevesen vannak olyanok, mint Lisieux-i Szent Teréz, akinek halálának 100 évfordulójára emlékezik az Egyház az idén, aki az égvilágon semmi rendkívülit nem művelt. Nem művelt csodákat, nem prédikált, hanem szinte kamaszfejjel belépett egy szerzetesrendbe és ott tette amit rábíztak, tette az általa kis útnak nevezett életszentségre vezető egyszerű életet.

Ha tehát érdekel léted sorsa, ha komolyan veszed hited, akkor a feladat adott: felülvizsgálni életedet: hivatásként éled-e meg azt, amit Istentől kaptál. Az életnek azon területén ahol most vagy, családban munkahelyen. A szolgálat szelleme vezérel-e téged testvéreiddel szemben, Krisztus példájára, aki megmosta tanítványai lábát azzal, hogy "Ti mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy, amit én tettem, ti is tegyétek meg".

Ámen