Barkó Gábor, az apátság nemrég felszentelt szerzetespapja ismertette a kálvária történetét és újjáépítésének menetét. A kálvária eredendően nem keresztútjáró helyként épült, hanem az I. világháborúban hősi halált halt tihanyi férfiak és a száműzetésben elhunyt (azóta boldoggá avatott) törvényes magyar király, IV. Károly emlékének ápolására (aki az apátságban töltötte száműzetése előtti utolsó magyarországi napjait feleségével, Zita királynéval), valamint történelmi felkiáltójelként, örök mementóként a trianoni magyar sorstragédiát, nemzeti kálváriánkat idézve szimbolikus stációival, melyeknek fedezetét a 63 vármegye közösen vállalta.

A kálváriát – amely nemzeti és nemzetközi keresztútjáró hellyé, trianoni zarándokhellyé vált – 1960-ban a megyei végrehajtó bizottság határozatával, Klempa Sándor apostoli kormányzó beleegyezésével lebontották, hogy „helyet biztosítsanak” egy, a Veszprém megye 15 éves „felszabadulását” ünneplő emlékmű számára (amely sohasem készült el). A rendszerváltozás hajnalán, 1991-ben a Tihanyi Bencés Apátság kezdeményezésére döntöttek a kálvária újjáépítéséről, 2007-ben kerülhetett sor az ünnepélyes alapkőletételre, s ez évben fejeződött be a helyreállítás. Az újjáépítés során a hármashalom közepébe kis kápolna is épült, melyben Boldog IV. Károly ereklyéit helyezték el. A kálvária – mondta

Barkó Gábor – elsősorban is a keresztények imádkozó- és elmélkedő helye kíván lenni, másrészt figyelmeztet arra, hogy a Magyarországért mondott imádság és a tettekben vállalt felelősség minden időben fontos.

A tihanyi kálvária – mely Krisztus szenvedéstörténetét mutatja be – tragikus sorsával hazánk újabb kori történelmét tükrözi vissza, mondta Tósoki Imre, Tihany polgármestere az ünnepségen. – A tihanyiak számára a mostani újjáépítés nem csupán településtörténeti jelentőségű, hanem az igazságtétel, a jóvátétel pillanata is, tanúskodik arról, hogy a sötétség sosem oltja ki az emberek hitét egy jobb világban. Köszönetet mondott a IV. Károly Kálvária Alapítványnak, és mindazoknak, akik összefogásukkal, adományaikkal támogatták a kálvária helyreállítását.

Habsburg György nagykövet nagyszülei, IV. Károly király és Zita királyné száműzetés előtti tihanyi tartózkodásának napjait és a 2004-es boldoggá avatás eseményét idézte fel: a király példaadóan szerette népét, családját, az Egyházat, és kereste Isten akaratát. A béke barátja volt, ahogy II. János Pál pápa mondta róla.

A kálvária újjáépítése meggyógyított most egy sebet, amelyet a kommunista diktatúra okozott, mutatott rá.

Az ökumenikus istentisztelet kezdetén Korzenszky Richárd könyörgésre, hálaadásra hívott szólított. Hálaadásra hitvalló keresztény, magyar elődeinkért és könyörgésre, hogy ma élő magyar testvéreink és az utódok is hűségesek legyenek keresztény és magyar gyökereikhez és építői lehessenek egy olyan Európának, amelyben szent az élet, szent az emberi méltóság, a nemzeti közösség, a haza.

A kálvária felszentelését Márfi Gyula érsek végezte, aki Szent Lukács evangéliuma (9, 23.) alapján a keresztfölvétel, a kereszthordozás jelentőségéről, üzenetéről elmélkedett. Korunk emberének a szenvedésről, a szenvedés éltünkből való kiiktatásáról szóló elvei, megszüntetéséről való törekvései mind arról vallanak, hogy az ember nem értette meg a szenvedés értelmét, nem ismerte fel célját. A keresztény tanítás szerint a szenvedés által vezekelhetünk saját bűneinkért, engesztelhetünk másokért, a szenvedés által előre haladhatunk az életszentség útján.

A főpásztor József Attila, Ady Endre, Tóth Árpád, Dsida Jenő versgondolataival illusztrálta a keresztvállaláskereszthordozás értékét életünkben.

Az ünnepi istentiszteleten református és evangélikus püspökök is kérték Isten áldását az újjáépített keresztútra.

Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Prédikátor könyvét idézte: hogy Isten azt akarja, a teremtett világban minden a rendelt helyén legyen: „Ideje van a kövek széthányásának és ideje van a kövek összegyűjtésének” (3,5.). Most a kövek összegyűjtettek, s a kövek összegyűjthettek minket, családokat.

Szemerei János, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke emlékeztetett arra, hogy a szenvedés helye a remény helye, hiszen Krisztus kínhalálával megváltó szeretetét, a megváltás reménységét adja nekünk, s ez a remény olyan erő, amely összeköt felekezeteket, népeket, nemzeteket.

Az istentisztelet végén Korzenszky Richárd megáldotta az új kápolnát a hármashalomban, majd szeretetvendégséggel zárult az ünnep, melyen közreműködtek a tihanyi és balatonfüredi egyházi kórusok, valamint a Veszprémi Légierő Zenekara.

Toldi Éva/Magyar Kurír