Boldog XXIII. János pápa: Édes Jézusom, eléd borulok
Édes Jézusom, eléd borulok, abban a biztos tudatban, hogy te megteheted azt is, amit én még csak el sem tudok képzelni. Ott akarlak szolgálni, ahol te akarod, bármi áron, bármi áldozat árán. Én magamtól semmit sem tudok tenni: nem tudok megalázkodni, de mondom neked és határozottan mondom: meg akarok alázkodni, szeretni akarom a megalázkodást, hogy testvéreim ne vegyenek sokba. Csukott szemmel és bizonyos örömmel vetem magam a megvetés, a szenvedés és elutasítás azon áradatába, ahová a te akaratod helyez. A szívembe hasít az ellenérzés, míg ezt mondom, de mégis megígérem neked: akarok szenvedni, akarok érted megvetett lenni!

Válasz

Krisztus főpappá lett az emberekért mindabban, amivel Istennek tartozunk. Mondjunk méltó dicséretet neki, és alázatosan kérjük:
Üdvözítsd, Urunk, a te népedet!
Te, aki Egyházadat szent és kiváló elöljárókkal megörvendeztetted,
— adj mindig bölcs vezetőket keresztény néped örömére!
Te megbocsátottad néped bűneit, amikor a szent életű lelkipásztorok Mózes módjára hozzád fohászkodtak,
— közbenjárásukra tisztítsd és szenteld meg mindig Egyházadat!
Szentjeidet testvéreik körében felavattad szolgálatodra, és rájuk árasztottad Lelkedet,
— töltsd el a Szentlélekkel néped minden vezetőjét!
A szent lelkipásztoroknak te magad lettél jutalma,
— add, hogy akikért véredet hullattad, el ne veszítsenek téged!
Te, aki Egyházad pásztorai által részesíted híveidet az örök életben,
— üdvözítsd az elhunytakat, akikért életedet adtad, hogy senki el ne ragadhassa őket kezedből!
Mi Atyánk,.................
Mindenható, örök Isten, te Boldog XXIII. János pápa életében az egész világ előtt felragyogtattad a jó pásztor példáját. Közbenjárására add, hogy az igaz keresztény szeretetet mi is örömmel sugározzuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Válasz

Boldog XXIII. János pápa Egy lélek naplója című művéből

(Ed. 2000, pp. 853-859)
A jó pásztor életét adja juhaiért
Figyelemre méltó, hogy a Gondviselés miként vezetett vissza oda, ahová papi hivatásom első indításait kaptam, azaz a lelkipásztori szolgálathoz. Most is a lelkek teljes és közvetlen szolgálatában érzem magam. Valójában mindig azt tartottam, hogy egy egyházi személy számára az úgynevezett diplomáciát is át kell járnia a lelkipásztori szellemnek; másként semmit sem ér, és nevetségessé teszi a szent küldetést. Most arra választottak ki, hogy a lelkek és az Egyház igazi érdekeit képviseljem, azaz, hogy az Egyház végső célja: a lelkek üdvössége, az égbe vezetése megvalósuljon. Ez elég számomra, és hálát adok érte az Úrnak. Ezt mondtam Velencében a Szent Márk-bazilikában beiktatásom napján. Nem kívánok mást, nem gondolok másra, mint élni és halni a lelkekért, akiknek a szolgálatára megbízást kaptam. A jó pásztor életét adja juhaiért. Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen (Jn 10, 11. 10).
Pápai szolgálatomat olyan életkorban kezdem – hetvenhét évesen –, amikor mások befejezik azt. Az örökkévalóság küszöbén érzem tehát magam. Jézusom, lelkünk első pásztora és püspöke, életemnek és halálomnak titka a te kezedben van, és közel a szívedhez. Egyrészt remegek, hogy közeledik a végső óra, másrészt bizakodom és napról napra előre nézek. Gonzága Szent Alajos helyzetében érzem magamat. Végzem a napi munkámat, mindig törekszem a tökéletességre, de még inkább gondolok az isteni irgalomra.
A még hátralevő néhány évemben – a szó teljes értelmében – szent lelkipásztor akarok lenni, mint elődöm Szent X. Piusz pápa, mint a tiszteletre méltó Ferrari bíboros, és mint püspököm, Radini Tedeschi, amíg élt, és ahogyan folytatta volna életét haláláig. „Így segítsen meg engem az Úr!” Ezekben a napokban Szent Gergelyt és Szent Bernátot olvastam; mindketten a lelkipásztor belső életéért aggódtak, amely, nem szabad, hogy háttérbe szoruljon az anyagi, a külső teendők miatt. Napomnak mindig az imádságban kell eltelnie; az imádság az én lélegzetvételem. Törekszem rá, hogy mindennap elmondjam a rózsafüzért 15 titkával – lehetőleg a kápolnában az Oltáriszentség előtt – azzal a szándékkal, hogy az Úrnak és a Madonnának ajánljam Velencében és az egyházmegyében élő gyermekeim legfőbb gondjait: a papságot, a fiatal szeminaristákat, az Istennek szentelt szüzeket, a világi hatóságokat és a szegény bűnösöket. Mint bíborosnak és pátriárkának az egyházi méltóság és tekintély nagy fénye mellett két fájdalmas problémám adódott: egyrészt a pátriárkai javadalom szűkössége, másrészt szegények nagy száma, az alkalmazottak jogos követelései és a különféle segélyezések.
A javadalom hiányossága nem akadályozott meg engem, hogy javítsam az anyagi feltételeket mind a magam, mind pedig a szolgálatban utódaim számára. Szívből áldom az Urat ezért a kissé megalázó és gyakran zavarba hozó szegénységért. Ez tett engem egyre hasonlóbbá a szegény Jézushoz és Szent Ferenchez, de biztos vagyok benne, hogy nem halok éhen. Ó, boldog szegénység, amely nagy áldást biztosít nekem a jövőre nézve és mindarra, ami nagyon fontos az én lelkipásztori szolgálatomban.

Válasz