A 17. század közepétől a kínai keresztényeket számos alkalommal üldözték. Az első misszionáriusok által alapított fiatal katolikus egyházat a Csing-dinasztia – amely 1644-ben került hatalomra – törvényen kívül helyezte. A kereszténységet a különböző helyi természetvallásokkal együtt „szektáknak és sötét tanoknak” nyilvánították. A legtöbben elmenekültek a környező szigetekre, illetve országokba, de a Krisztus-hit kisebb területeken fennmaradt, elsősorban azoknak a bátor misszionáriusoknak köszönhetően, akik a tilalom ellenére bemerészkedtek a kontinentális Kína területére.

A történelem folyamán hol erősödött, hol enyhült az üldözés. Néhány császár engedélyezte a keresztény vallásgyakorlást, mások viszont kegyetlenül üldözték. A 19. században két újabb tiltó rendeletet adtak ki a kereszténység ellen, 1805-ben és 1811-ben. A kínai keresztényeket többnyire száműzetésre ítélték, az európai hithirdetőket pedig főként halálbüntetésre. 1813-ban amnesztiát ígértek azoknak, akik önként megtagadják hitüket.

A század folyamán a nemzetközi politikai változások is jelentősen befolyásolták a kereszténység történelmét az országban. Kína az első ópiumháború (1839–1842) után kénytelen volt feladni elzárkózó politikáját. A következő évtizedekben a külföldiek jelentős hatalomhoz jutottak az országban, viszont mindinkább kihívták maguk ellen a helyiek haragját, hiszen kizsákmányolták az erőforrásokat, ópiumot vittek az országba, a helyi vallásokat és tradíciókat nem tisztelték, és egy sor egyenlőtlen szerződést kényszerítettek a kínaiakra.

Bár a misszionáriusok immár szabadon munkálkodhattak az országban, az ellenállás a külföldi elnyomással szemben a kereszténységre is kiterjedt. Az európaiak és a helyiek között növekvő feszültség hatására 1900-ban kirobbant az úgynevezett bokszerlázadás. A megmozdulást a kínai császár özvegye, az ország tényleges uralkodója is támogatta. A felkelők tönkretették a vasúti és a távíróvonalakat, megtámadták a külföldi helyőrségeket, követségeket és missziókat. Megöltek több ezer keresztényt, akár kínai, akár külföldi volt, és minden idegen fejére vérdíjat tűztek ki. A legtöbb kínai vértanú a bokszerlázadás áldozata volt: köztük püspökök, papok, szerzetesek, de a többségük világi hívő volt, családapák, anyák és gyerekek. Hősies helytállásuk ma is erőt ad az elnyomásban élő kínai egyháznak.

Zhao Rong Ágoston volt az első kínai származású vértanú pap. 1746 körül született. A császári hadseregben szolgált, de látva az üldözést szenvedő keresztények állhatatosságát, kíváncsi lett az idegen vallásra. Megtért, és a papi hivatást választotta. Az evangélium megvallásáért és hirdetéséért letartóztatták, majd kegyetlen kínzások után kivégezték 1815-ben.

Forrás: Vatican.va; Wikipedia.org

Fotó: Wikimedia commons

Magyar Kurír
(sza)