Adj irgalmat, adj nyugalmat minden megholt léleknek… – csendült a búcsúztató énekes áhítat a zirci ciszterci bazilikában tartott temetési szentmisén.

A szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette. Búcsúztató szentbeszédében a szentmise olvasmányai alapján a keresztény ember életének és halálának titkáról elmélkedett. Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írott második levelét idézte, amelynek sorai – „Ha vele meghalunk, vele élni fogunk, ha vele tűrünk, majd vele együtt uralkodunk” – a keleti egyház liturgiájában az Eucharisztia legszentebb pillanataira készülve csendülnek fel – fogalmazott a főpásztor. Majd így folytatta: ez a rövid formula a keresztény örömhír lényegét tartalmazza, benne rejlik Krisztus megváltó halála és feltámadása. Benne fogalmazódik meg elragadó tömörséggel a keresztség titka, hiszen a keresztséggel Krisztus halálában részesedünk, meghalunk a régi embernek, hogy Krisztus feltámadásának is részesei lehessünk megváltó irgalma folytán. Talán mi élők a hétköznapokban keveset gondolunk ennek a tömör mondatnak a radikális értelmére, pedig ezt kellene elmondanunk ma minden embernek, minden kortársunknak. Mert ez az új evangelizáció lényege, amely kifejezi, hogy keresztény hitünk nem pusztán egy harmonikusabb, kellemesebb földi élet receptje, hanem a halál és a pusztulás, akár országok, földrészek, népek vagy az egész ma ismert világmindenség pusztulása ellenére is egyéni örök életünk és boldogságunk ígérete.

Ebben a hitben élt Polikárp főapát úr is – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros; majd röviden végigkísérte, felidézte földi élete főbb, tanúságtevő állomásait az újvidéki Ókértől, születése (1930) helyszínétől a bajai ciszterci gimnáziumi éveken át ciszterci szerzetesi elköteleződéséig. Szerzetesnek állni Magyarországon az 1940-es évek végén merész vállalkozás volt – emelte ki beszédében Erdő Péter –, nagy bizalmat kívánt a Gondviselésben. Több magyarországi szerzetesrend próbálta meg akkoriban növendékeit vagy tagjainak fiatal nemzedékét külföldre menekíteni a feloszlatás és a betiltás elől. Így került Polikárp főapát is nyugatra.

Zakar Ferenc Polikárp életútját tovább kísérve a bíboros szólott római tanulmányairól a Szent Anzelm egyetemen, illetve papszentelése után a Gregorianán, ahol egyháztörténelemből szerzett doktorátust s a Lateráni Egyetemen, ahol egyházjogot tanult. Jogi ismereteit a szerzetesjog területén végzett értékes és fáradhatatlan munkájával kamatoztatta. Hosszú életében oktatott az egyetemen, intézte a rendi ügyeket, s a II. Vatikáni Zsinat után a megújuló világegyházban a Rómában működő magyar emigráns papok és a Rómában tanuló vagy zarándokként odalátogató magyarok között végzett pótolhatatlan lelkipásztori munkát.

Önzetlenül dolgozott a magyar egyház ügyéért, és segítette az Apostoli Szentszék munkáját is. Gépkocsik százai, könyvek, miseszándékok juttatásával támogatta magyar egyházát. A Pápai Magyar Intézet Vigilancia Bizottságának sok éven át tagja, majd elnöke volt. Tíz évig az egész ciszterci rend generális apátjának tisztségét töltötte be. Hazatérése után sokat tett rendjének újjászületéséért. Meglátta többek között a lehetőséget a rend kiváló oktatói hagyományainak felélesztésére. Munkája nyomán elmondható, hogy a ciszterci középiskolák ma ismét megbecsült, tekintélyes intézmények hazánkban – hangzott el a gászszertartáson.

Végül szólt arról Erdő Péter bíboros, hogy életének utolsó éveiben Zakar Ferenc Polikárp sok fizikai betegségtől szenvedve is, két bottal közlekedve is kitartóan dolgozott, szolgált, professzorként részt vett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkájában. Utolsó napjaiban is dolgozott Richelieu bíborosról szóló nagy tudományos munkáján. Szenvedéseiben Krisztushoz kapcsolódott – zárta búcsúztató beszédét a bíboros, kérve Krisztust, a Jó Pásztort, hogy vezesse el őt a boldogság, a világosság és a béke országába.

Egy atya halála, fiaiból a hála érzéseit hívja elő – mondta Mauro-Giuseppe Lepori generális apát a szentmiseáldozat bemutatása után mondott búcsúbeszédében Polikárp atya oltár előtt felravatalozott koporsója fölött: Zakar Polikárp a ciszterci rend egyik atyja volt. Munkássága alatt olyan dokumentumok születtek és intézkedések léptek életbe, amelyek hatással voltak és továbbra is hatással vannak a rend életére, nem csak a kánonjog terén – mutatott rá a generális apát. Éltének drámai története, rendkívüli intelligenciája, a mód, ahogy a problémákkal szembenézett, ahogyan kapcsolatait kezelte és felelősségét megélte, gyakran paradox érzést keltett az emberekben. Polikárp apát senkivel szemben sem volt közömbös. Néha a két véglet, a barátságosság és a nagy ember szigorúságával együtt járó keménység nyilvánult meg kapcsolataiban. Adottságai, képességei kiemelték a közösségből, ugyanakkor előbukkant benne újra és újra a gyermek, aki sebzett és szeretetre szomjas. A betegséget is a nagy ember és a gyermek ellentétével élte meg. E két véglet között megfeszített élet az üzenete Polikárp apátnak, amelyet a ciszterci rendre és mindnyájunkra hagyott. Ez arra figyelmeztet, hogy csak ha Krisztust helyezzük életünk középpontjába, akkor kaphat az életünk értelmet, egységet és válik a szeretet gyümölcsöt hozó magjává – fogalmazott Mauro-Giuseppe Lepori generális apát.

A temetési szertartás kezdetén felhangzott a zsoltáros könyörgés az egybegyűltek ajkán: „Istenem, örök Atyám, szent kezedbe adom lelkem, légy jóságos bírám, engedj haza országodba engem!” Majd Dékány Sixtus apát fohászkodott megboldogult elődjének az Örök Boldogság Hazájába való befogadtatásáért az Úrhoz, s megszentelte, a tömjén tisztító füstjével meghintette a halott koporsóját, amelyet azután a templom kriptájában elhelyeztek.

A szertartás az Apostoli hitvallás imádságával  és a Salve Regina énekes áhítatával fejeződött be.

Toldi Éva/Magyar Kurír