Ha nem tudnánk, hogy Jézus az, aki arról érdeklődik, mi az emberek véleménye róla, akár egy nárcisztikus személyiség kíváncsiskodásának is tarthatnánk a kérdezősködését. Azt is tudjuk, hogy akire nem jellemző a nárcizmus, és mégis fölteszi a környezetében lévőknek a kérdést, hogy kinek tartják őt, az bátor. Nem biztos ugyanis, hogy a válasz mindig hízelgő lesz. Ez esetben a tanítványok válaszában elismerés van, hiszen prófétákhoz hasonlítják Jézust, a nép vélekedését is idézve.

Péter külön válaszában azonban nem elismerés van, hanem beismerés. Mert amit Jézusról állít, annak rájuk nézve komoly következményei vannak. Jézus, amikor a szenvedésére és halálára utal, sokkal többet árul el magáról, mint amit a nép sejthet. Ő maga ugyan nem próféta, de a próféták sorsát szenvedi majd el, akiket szintén üldöztek, közülük egyeseket meg is öltek.

Ha tudni akarod, hogyan vélekednek rólad az emberek, akkor tégy komoly elhatározást, hogy a válasz hallatán nem fogsz sem elkeseredni, sem önelégültségbe esni. Fontos ugyanis, hogy az ember tisztában legyen önmagával, és ez a helyes önismeret többnyire a nehézségekkel való szembenézésből is fakad.

Az Egyház, amikor Krisztus keresztjét állítja elénk, vagy amikor a vértanúkat példaként tiszteli, éppen azzal a realitással szembesít bennünket, hogy az életben a szenvedést, a nehézséget, a gondokat nem lehet sem megúszni, sem elkerülni. Az ezekkel való szembenézés józan és tiszta elmét föltételez és igényel. Az is kiderül, hogy Jézus többet tud magáról, mint azok, akik beszélnek róla. Ismeri a jövőjét. A rá váró szenvedéssel szembeni nyugalma, lelki békéje – és az, hogy erről beszélni is képes – sokat elárul a személyiségéről. Azt mindenképpen, hogy valódi szeretete van.

Az eredetiség alapvető igény a mai világban. A kereszt az, ami a leghitelesebben jelzi eredetiségünket, azt, hogy valóban hiteles keresztények vagyunk-e. Péter apostol majdnem elbukott ezen a hitelességvizsgálaton. Nemcsak amikor háromszor is tagadta, hogy ismeri Jézust, hanem itt is, amikor jóakarólag félrevonja a Mestert, és azt mondja neki: „Isten mentsen, hogy így járj!” A válasz semmi jóval nem kecsegtet: „Távozz tőlem, sátán!” – rivall rá Péterre Jézus. És ebben a ráförmedésben felismerjük azt a hangsúlyt is, ami a pusztai megkísértésekor a sátánnak adott válaszában hangzott.

A pusztában a sátán háromféleképpen kísérti meg Jézust: ha Isten fia vagy, vesd le magad innen; változtasd a köveket kenyérré; imádj engem, és mindent neked adok! Jézus a sátán valamennyi támadására kemény és határozott választ ad, végül ezt kiáltja: „Takarodj!” Az pedig elkotródik. A mai evangéliumban szigorú, utasító hangon ugyanezt mondja Péternek: „Távozz tőlem, sátán!” Lám, a sátán! Még arra is képes, hogy a legközelebbi hozzátartozóinkon, a barátunkon, a tanítványunkon vagy a tanítóinkon keresztül lopakodjék közel. Ám még az ilyenek esetében sem szabad elfinomkodni, eltapintatoskodni a választ, hanem egyenesen kell kimondani. Azzal, hogy Jézus elfordult Pétertől, esélyt adott neki a visszavonulásra. Nem nézett a szemébe. Jézus gyakran fordul el attól, aki maga is más irányba tekint. Lukács evangélista azonban leírja azt az esetet is, amikor Péter Pilátus udvarában valóban megtagadja a Mestert. Akkor Jézus odafordul hozzá, és rátekint, hogy megmentse.

Magyar Kurír