Ha a gyerek helye az asztalnál üresen marad, az riasztó és idegesítő jel a szülőknek. Egy mozgalmas nap után az egész család örömmel ül asztalhoz, ám ha a vacsoránál kiderül, hogy a gyermek hiányzik, nagy riadalom támad. Évente tizennyolcezer gyerek tűnik el. Egyharmaduk két órán belül megkerül, a másik harmaduk néhány nap múlva, a harmadik harmaduk egy hónapon belül. Valamivel több mint száz gyereknek azonban nem akadnak a nyomára. Hová lesznek az elveszett gyerekek? Az óvodásnak elég egy sérelem ahhoz, hogy úgy döntsön, kis bőröndjét összepakolva bizony világgá megy. A legtöbben már a kapunál megtorpannak, az eset pedig bevonul a családi legendáriumba. Amikor azonban egy kiskamasz szökik el otthonról, annak már több oka lehet. Jellemzően akkor fordul elő ilyesmi, amikor a családban megbomlik a rend, és a szülők túlságosan el vannak foglalva a saját problémáikkal. Váláskor sok gyerek úgy érzi, ő a kiváltó oka a bajnak, s azért megy el otthonról, hogy ne legyen a szülei terhére. Az is előfordulhat azonban, hogy egyszerűen csak azt akarja, menjenek utána, és megtapasztalhassa, hogy igenis kell a szüleinek.

A tizenkét éves Jézus elvesztése és megtalálása a szülőkről való leválás klasszikus esete. Tizenkét éves korában a törvény szerint minden zsidó fiúnak el kellett zarándokolnia Jeruzsálembe. Ez volt a felnőtté nyilvánítás hivatalos ceremóniája.

Az emberek általában a szülőt szokták okolni, ha a gyermekét elveszíti. Bizonyos értelemben igazuk is lehet. De a mai evangéliumi történet éppen arra világít rá, hogy az elveszítés kockázata az egészséges családi viszonyokban is benne rejlik. Az elszakadás, ritka esetekben, lehet a szeretettel teli kapcsolat eredménye is. Amikor a szülő elé egyszer csak odaáll a kamasz, és felteszi a kérdést, hogy honnan van ő, és miért van a világon, a legtöbb szülő nem tud mit mondani erre. A fiatal pedig elindul a maga útján, hogy a választ megkeresse. S eljöhet aztán egy nap, amikor a szülő már nem csak azt nem tudja, hogy honnan van a gyerek, hanem azt sem, hogy hová tart, merre jár, mit csinál.

Látjuk, hogy Jézus sem volt kivétel. A felnőtté válás megünneplésével templomi bibliaórán vesz részt, anélkül, hogy a szüleivel tudatná ezt. Amikor a szülei ráakadnak végre, valójában nem azt a gyermeket találják a templomban, akit elveszítettek. Akit elveszítettek, azt el kellett veszíteniük, és akit meg találtak, azt meg kellett keresniük. És ez három napba telt. Fájdalmas riadalom volt a felismerés, hogy akit szerettek, azt sehol nem lelik. Mikor aztán a templomban rábukkantak, kiderült: ez a gyerek nem az a gyerek. Ott ült a tanítók között, hallgatta és kérdezte őket. Egy kérdést pedig a szüleihez is intézett: Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem? Ám a történet meglepő fordulatot vesz végül: ezután elment velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.

Az a Jézus azonban, aki hazamegy Jeruzsálemből Názáretbe, már nem ugyanaz a Jézus, aki a zarándoklatra elindult. Furcsa paradoxon: akinek Atyja házában és az ő dolgaiban kell lennie, az még tizennyolc évig egy szűk és sötét ácsműhelyben dolgozik, mielőtt három esztendőn át tartó nyilvános működését megkezdi. Erre is gondolnunk kell, nem csak a három nyilvános esztendőre.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír