Szent Benedek atyánk a Regula bevezetőjében (Prológus) felteszi a kérdést: akarsz-e jó napokat látni? Azaz: akarsz-e boldog lenni? Jézust követi ebben is, hiszen Jézus is nyilvános működése elején mondja el a hegyi beszédet, a nyolc boldogságot – nála jobban senki sem tudta, mi lakik az emberben. Keressük, akarjuk, hajszoljuk a boldogságot. De ki gondolta volna, hogy olyan kevésbé vonzó összetevői vannak a boldogság receptjének, mint a könnyekkel kevert szegénység, az éhség és a szomjúság, az üldöztetés? Még ha ott van is mellettük a szelídség, az irgalom, a tisztaság és a béke, mégis inkább megfutamodnánk: nem ilyen boldogságot gondolunk mi magunknak elsőre. Vajon ez a különleges recept nem Isten különleges és egyéni ismertető jegye, Istené, aki a valósággal dolgozik? Ha pedig ezek a különleges fűszerek kellenek a boldogsághoz, akkor senki sem lesz híjával annak, és senki sem lesz kirekesztve a boldogságból. Egy régi mondás szerint: „A szomorkodó szent szánalmas szent.” Vagyis az életszentség együtt jár a boldogsággal, Istenben és így az Isten képére alkotott emberben is. Milyen sokan mondjuk: „Az életszentség nem nekem való!” Úgy képzeljük, hogy az öröm könnyebb, de ez nagy tévedés. Sokszor kiderül ez az életünk során. Jézus szeretete azonban még a tévedéseinkre is kiterjed, és ő mellénk szegődik, mert tudja, hogy az öröm, a boldogság csak az érem egyik oldala, a másik oldal pedig az életszentség. Nagy nevelőként a boldogságra mutat rá: az érem egyik oldalára. Mert ez igazi csali számunkra: erre felkapjuk a fejünket, ezt keressük. Kiveti a boldogság hálóját, hogy aztán az életszentség partja felé húzzon bennünket. Nem életszentségre buzdít, mert arra legyintünk, az csak a keveseké, gondoljuk, hanem arra hív meg bennünket, hogy az örömöt, a boldogságot keressük. Először is figyeljünk fel ma arra, hogy mindegyik boldogság többes számban van: egyedül nem lehetünk boldogok. Aztán a boldogságok megmutatják nekünk, hogy az igazi boldogság nem külső tényezőkön múlik, hanem belülről, a lélek legmélyéről fakad: Jézus arra akar elvezetni bennünket, hogy felfedezzük magunkban az örök életre szökő vízforrást. Ezen az úton a Jézus által meghatározott rendben kell végighaladni. Az út a boldog szegénységgel kezdődik: azzal, hogy felismerjük eszköztelenségünket, és mindent ajándéknak, adománynak tartunk az életünkben, s hálásak tudunk lenni mindenért. Ebben már megjelenik a béke, a Szentlélek a szegénység barázdájába veti, a szelídség táplálja, a könnyek által növekszik, az igazságosságban erősödik meg, az irgalmassággal tágul ki, a tisztasággal nyeri el a szív látását, és így jut el a teljes érettségre. A boldogság rendezett szeretet: a szenvedés a rendezetlenségből fakad. Amíg rendetlenül szeretünk, szenvedünk. Szenvedünk, mert tévedünk: örömeinkben és szeretetünkben semmi sincs a maga helyén. A férj a felesége helyett az autókat szereti, a feleség a férje helyett a gyerekeit, a főnök a munkásai helyett a profitot, a munkások is inkább a pénzre hajtanak. A hatalmat a szolgálat elé helyezzük, inkább a hasunkkal foglalkozunk, mint a szívünkkel-lelkünkkel. Erre figyelmeztetnek bennünket a jajmondások. Jézus rendet akar tenni a világban: azért, hogy megtaláljuk a boldogságot és azzal együtt az igazi hivatásunkat is, az életszentséget. Mindennap tehetünk ezért: hálával fogadni mindent, szelídnek és együttérzőnek maradni, igazságosnak és irgalmasnak lenni, a szív tisztaságában, békében élni. Nagy feladat ez, de nekünk sem lehetetlen: bátorítanak erre a szentek. Kérjük imájukat, közbenjárásukat, hogy mi se érjük be kevesebbel! Csak az igaz és élő Istennel.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír