A mai igeliturgia központi témája a halál és az élet. Isten így nyilatkoztatja ki magát: „Én vagyok, aki vagyok.” Csak az élet szerzője lehet. „A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában.” Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Lényének hordozói vagyunk, az ő élete van bennünk. Honnan származik akkor a kikerülhetetlen halál szomorú valósága? A Biblia első lapjai a bűn büntetéseként mutatják be a halált. „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál.” Igen, amikor a gonosz bűnbe vitte az embert, a halálba sodorta. Fizikai és lelki halálba, az Istentől való teljes elszakadásba. A testi halál, mint a bűn következménye, megmarad, de jelentése más. Mert az igaz számára az örök életbe való átmenetet jelenti, a gonosz számára viszont az örök kitaszítottságot. Az igaz ember ugyanis már itt a földön élő kapcsolatban van Istennel.

Milyen bátor az a beteg asszony! És milyen erős a hite abban, hogy ha Jézusnak legalább a ruhája szegélyét megérinti, akkor meggyógyul! Nem igényelte Jézus szavát. Az idejét sem akarta rabolni. Jézus részéről semmi odafigyelést nem kívánt, megelégedett azzal, ha megérintheti a ruhája szegélyét. Hitte, hogy ezen keresztül megtapasztalja majd Jézus gyógyító erejét. Az ember hitben érinti az Istent.

Jézus pedig ezt a hitet értékeli olyannyira, hogy megkeresteti a körülötte tolongó tömegben az asszonyt, hogy kiemelhesse és megdicsérhesse.

Jézus csodái jelek, jelzések. Valamit meg akart értetni velünk, valamire rá akart világítani. Ez pedig nem más, mint hogy a vele kapcsolatos nem szellemi dolgok is, mint amilyen például egy érintés, olyan erőt adhatnak, ami neki személyes tulajdonsága, és képes hatni a hittel közeledő emberre.

Jézus azt kéri, hogy higgyenek benne. A beteg asszony hitte, hogy meggyógyul, ha megérinti Jézus ruháját. Jairustól Jézus kér hitet ott, ahol emberileg már semmi remény. Ebből láthatjuk, mekkora ereje van a hitnek. Megérinted Jézust, vagy ő érint meg téged. Jézusból Isten ereje árad, az élet, amely legyőzi a betegséget és a halált is. Amikor az embert megváltotta a bűntől, megszabadította annak következményétől, a haláltól is, és visszaadta neki örök rendeltetését. Ez az erő jelenik meg, amikor Jairus kislányát ébresztgeti: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” Megfogja a kezét, és felébreszti a halálból. Isten érinti az embert. Róla is azt mondja, mint Lázárról, hogy nem halt meg, csak alszik. Isten Fiában élet van, az Atya élete, ő azért jött, hogy általa életünk legyen. Isten nem a halál Istene, hanem az életé! Istenben nincs halál! A halál a bűn következménye. Jézus, amikor megérinti a kislány kezét, erről az életről beszél, hogy a halálból is fel lehet ébredni, mint az álomból. Ő maga az élet!

Hagyom, hogy Jézus megérintse a lelkem? „Ne félj, csak higgy!” – mondja neked is Jézus. A csoda feltétele mindkét fenti esetben az, hogy hittel kérték Jézust. A történet a betegnek és a gyászolónak egyaránt azt mondja: „Ne félj, csak higgy!” Hogy keresztény szemmel tekintsünk mások és önmagunk halálára, ahhoz meg kell erősödnünk abban a meggyőződésben, hogy halálunkban az örök életre ébredünk, és Istenre nyílik a létünk, mint a kislány szeme, amikor felnyílt, s Jézus arcát pillantotta meg. Add, Uram, hogy érinthesselek, add, hogy egyszer meglássam arcodat!

Magyar Kurír