Súlyos kérdést állítanak elénk a mai szentírási részletek. Hogyan figyelmeztessük a másikat, ha erre szükség van? Rosszra való hajlamaink miatt ugyanis óhatatlanul produkálunk olyan döntéseket, cselekedeteket, amelyek hibásnak bizonyulnak, és ezzel kárt okozunk a másiknak. A keresztény ember reakciója ebben a helyzetben kétféle szokott lenni, s ez talán vérmérséklettől függ: vagy nem szól semmit, mondván, „nem akarom megbántani őt”, vagy pedig „ajtóstul tör a házba”. Egyik álláspont sem jó, mert az első esetben a mulasztás bűnébe esünk, a második esetben pedig gorombává, erőszakossá válunk. Ily módon tovább romolhat megtévedt testvérünk lelkiállapota, aki például egyszerűen megszokja a rosszat, és eltávolodik az Egyháztól. Fájó jelenség, ha az illető háta mögött ráadásul elindul a pletykálkodás.

Jézus arra tanít, hogy felelősek vagyunk egymásért, és ez arra is vonatkozik, hogy formáljuk egymás életét, amely a hitre épül. Legyünk tükrök egymás számára. Segítsük egymás lelkiismeretének fejlődését.

Nem elég „jogosan” (és az igazság jegyében) figyelmeztetni a bűnöst, hanem mindezt szeretettel tegyük, hogy ne menjen el a kedve a javulástól. Sokszor látunk olyanfajta hibát, hogy kárt okozó embertársunkat többek jelenlétében oktatjuk ki. Még ha igazunk van is, a módszerünk lesz rossz, mert megtévedt emberünk úgy fogja gondolni, hogy „én egyedül vagyok, ők pedig sokan”. Pedig neki is lennének érvei…

Csak személy szerethet személyt, ez Jézus Krisztus egyik legnagyobb újdonsága. Ebből adódik, hogy a figyelmeztetést is négyszemközt kezdjük. Ezt a javaslatot halljuk a mai evangéliumi részletben. Nagyon nehéz meglépni, de kikerülhetetlen. Így sokkal nagyobb az esély arra, hogy a bűnös megtérjen. Ha egy „magányos” bűnöst rögvest a Krisztushívők szélesebb köre figyelmeztet, a „jóakarók” lelkületben visszacsúsznak a világi hatóságok magatartásának szintjére, ahol általában nem szempont a krisztusi lelkület. Rengeteg csalódott ember jár-kel a világban, akik meg vannak győződve arról, hogy „nincs igazság”, mert nem sikerült igazukat érvényre juttatni.

Jézus az apró lépések híve. Ha bűnös testvérünk őt bizalommal megkereső embertársának szavára nem hallgat, akkor már jöhetnek a „tanúk”. Ha többek jelenlétében sem tanúsít megbánást, akkor a „hívek közössége” döntsön. S ha ez sem vezet eredményre, „vedd úgy, mintha pogány lenne vagy vámos”. Azaz „nem való közénk”. Mindez látszólag túl szigorú és következetes eljárás, mintha szeretettől mentes lenne, pedig nem erről van szó.

Ha valaki könnyű megoldásokkal kezd kacérkodni, és életét így hangolja, nem fog rögtön rászakadni az ég. Lesznek barátai, még a vallásosságával sincs nagy baj, pláne, ha szabálytisztelő. A kis csúsztatások viszont gyorsan elkezdenek szaporodni. Lelkülete és magatartása megkeményedik, és egy idő után lepereg róla minden. Tehát nem a közösség zárja ki őt soraiból, hanem ő zárja ki saját magát a krisztusi közösségből.

Figyeljük egymást szeretettel, és igyekezzünk a nagyobb bajokat megelőzni, de ha valaki mindenáron tékozló akar lenni, ne menjünk utána… Kötelességünk imádkozni érte, és várjuk vissza irgalmas szívvel. És ha visszajön, kötelességünk fogadni!

Magyar Kurír