Feketevasárnap – így hívja ezt a napot a régi magyar nyelv, mert amikor még nem a szenvedő, hanem a dicsőségesen uralkodó vagy főpapként ábrázolt Krisztus, illetve ennek jeleként drágagyöngyök borították a keresztfát, a nagypénteki leleplezésig a gyász szimbólumával, fekete, később lila lepellel fedték el azokat. A fekete kendő bűneink sötétségét jelzi, amellyel, mint bűnbakra, ráhelyezi Megváltójára minden bűnét az Egyház, ami aztán majd megjelenik minden gyászmisében, a fekete miseruhában. Ez az engesztelő aspektus ugyanis János evangéliumában Isten és ember első beszédbe elegyedése előtt megszólalt már a Keresztelő rámutatásában: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Az ószövetségben az ember kiválasztott egy állatot, hogy a nép bűnét rátegye. Most maga az Isten adja a Bárányt, akire ráadásul a húsvéti bárány kiválasztásának rítusából vett szavakkal mutatnak rá: méltó a halálra.

Máté és Márk evangéliumában Krisztus halálakor a templom függönyének kettészakadása jelzi a bűn terhének megsemmisítését, amikor az égi és a földi szentély összeforr a Feláldozottban, mert akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán. Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. Így a nagyböjti gyakorlatok után most a szemlélés ideje következik az Egyházban, amikor a templomi vagy akár az otthoni kereszteket takaró lepel által azt kérdezi tőlem az Úr: mi az, ami elválaszt tőlem? Mit vegyek át tőled? Te mit terhelsz rám?

Lázár föltámasztása ellenpontja Krisztus feltámadásának, amelynek tükrében az apostolok később mélyebben tudnak betekinteni a húsvéti sír világába. Lázár teste romlásnak indult, Jézusé nem; Lázárt gyolcsok borítják, amitől meg kell szabadítani, Jézus független ettől; Lázár visszajött erre a világra, de meg fog halni; Jézus előre ment, így, ha őt követik, nekik is részük lesz a föltámadásban. Ezért Tamás apostol mondatában már ott rejlik a húsvéti Egyház és benne a vértanúk kiáltása: Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt! Vagy, ahogy énekeljük: Betegsége a mi gyógyulásunk, rút halála legyőzi halálunk.

A halál kapcsolatnélküliség, és valószínűleg ezért is félünk tőle oly sokan, mert már látjuk, hogy visszahullunk önmagunk poklába, nincs ember, aki onnan kiszólítson. Jézus azonban, magára véve pusztai kitaszítottságunkat – amit Márta is megszólaltat: ha itt lettél volna –, halálával belép a halál birodalmába, és azt mondja: Én vagyok, érted vagyok, itt vagyok. Megfeszített és megdicsőült teste az az égő csipkebokor, amely előtt a szenvedés időszakában megállunk, és amely előtt nagypénteken hódolva – ahogy ezt az új misekönyvben találjuk – a pap leveszi miseruháját, cipőjét, hogy jelezze, a Keresztben teljesedett be Mózes pusztai látomása.

Menjünk mi is! A szemlélést kövesse a cselekvés, és a nagyheti liturgiákra készülve vagy azok után látogassunk meg valakit, akiről jól tudjuk, rászorul szavunkra, jelenlétünkre ahhoz, hogy újra hallja Krisztus szavát: Én vagyok. Ezzel a Jöjj ki! lépéssel hasonuljunk az Úrhoz, aki ezzel a tettével arról biztosította az embert, hogy szeretetének tüzét feléleszti minden ilyen cselekedetben, mert ezek már itt a földön elővételezik a feltámadás eljövendő világát.

Magyar Kurír