Szent Józsefről az evangélista egy „párkapcsolati krízis” közepette írja: igaz ember volt. Ezzel a mai ünnep első felütéseként rámutat: hitünk, emberségünk minőségének mérlege azokban a kapcsolatban vonható meg, ahol – akár egy egész életre megterhelve – áthúzták a számításainkat.

De, hogyan vált igaz emberré József? A zsoltárban olvassuk: Boldog ember (…), aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel. Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem. Ennek nyomán a keresztény művészet Józsefet tartózkodó, háttérbe húzódó jelenléttel állítja oda a megtestesülés világába. El-elgondolkodó alakja Isten törvényét, Jézust nézi, róla elmélkedik, bár a titkot nem érti, csak tapasztalja. Kezében a kivirágzott ág: az ősatyáknak tett ígéret a Fiúban nyerte el teljes kibontakozását – Jessze termő ága kivirágozék. De egyben ő maga is gyümölcsöt termő fa, mert igenjével utat nyitott az Úr jövetele számára. A keresztény ember szívét érzelmileg a szentek példája nyitja meg az igaz mivolt elsajátításában, ám Isten Igéje, annak szemlélődő ismerete az a formáló erő, amely igaz emberré alakít át.

Elhatározta, hogy titokban bocsájtja el [Máriát]. Jó néhány szentírástudós szerint ez a történet túlmutat önmagán, egyfajta üdvtörténeti igehirdetés: a tapintat Istennek szól, Máriát nem tartja hűtlennek – hisz a szó szerinti szöveg azt mondja, [a Szűz] úgy találta magát, hogy a testében van [Jézus]. József igaz volta tehát abban nyilvánul meg, hogy helyet enged Isten általa fel nem fogható működésének, és odaadja az Úrnak Máriát, aki a jegyességük folytán jog szerint az övé lenne, s nem tulajdonítja magáénak azt, aki nem az ő közbejöttével fogant, hanem a Teremtő Lélek kegyelme által. Adtam-e már át olyat Istennek, embernek, ami engem illetne, kötelezve se vagyok rá, hogy megfosszam magam tőle, mégis, a szeretet késztetése képessé tesz rá? Tapintattal és tartózkodással állok-e meg Isten számomra nem érthető működésének titka láttán mások élete világánál?

József álmában megerősítést kap, hogy mégis vegye házába Máriát, és az emberiség nevében ismerje el sajátjaként Isten érkező Fiát, hisz a névadás ennek kinyilvánítása. A kereszt tövében ez a jelenet majd szinte ugyanígy megismétlődik, amikor Mária a Fia miatt újból befogadásra vár, az isteni rendelkezés nyomán pedig a fiak társörökösei lesznek a Fiúnak, mert embersége folytán testvéreinek ismeri el azokat (…), akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek, s ezzel a Fiú belépteti az embert az Atya országába. Ennek előképe és nyitánya József atyai befogadókészsége a megtestesülés hajnalán.

Szent József Augustus császár rendelkezése és Heródes gyilkos szándéka közben is bevezette a Fiút a világba. Atyai gonddal őrizte a Szentlélek erejéből Megtestesült Fiát – halljuk a mise prefációjában. Az Egyház, amely – Szent Pál tanítása szerint – Krisztus testének látja magát, ma pártfogójának nevezi Jézus nevelőatyját, mert érzi, ugyanarra az oltalomra van szüksége, mint a Megváltónak: igaz emberre, hű és okos szolgára, aki mennyei közbenjárásával óvja és védi az isteni élet kibontakozásának lehetőségét a szekularizált világban.

Magyar Kurír