Ha egy cirkuszi mutatvány fókusza köré kellene csoportosítani a Rómaiaknak írt levél gondolatmenetét, botránkozás ne essék, a következő két figurát választanám: két átlagos magasságú embert terelgetnék középre a következő szavakkal: A világ két „leg”-je. A világ legnagyobb törpéje és legkisebb óriása. Szent Pál az e világ szenvedéseit Isten dicsőségéhez hasonlítja. A láthatót a láthatatlanhoz. Ha a szenvedéseket olyan erőteljesen éljük meg, mint ahogy reméljük, Isten dicsőségében részesedünk. Ami a világ szemében nagy, az Isten előtt kicsi, és ez fordítva is igaz.

Ebben az összefüggésben a romlandóság a szolgaságnak, az örök élet pedig a szabadságnak a szinonimája. Reményünket az élő Szentlélek táplálja, azaz a reményben a jövőnk biztosabb, mint a múltunk. Mert hittel tekintünk a jövőnkre. Nemcsak úgy ímmel-ámmal, én is belógok majd egy ajtórésen át, hanem: nekem az Isten díszvacsorát készített, és azzal vár. Az isteni mérce gyakran egészen más, mint az – igazságosnak kikiáltott – emberi mérce. Ilyennek mutatja be Jézus a tíz szüzet (Mt 25,1–13), a szőlőművesekről (Mk12,1–4) vagy az elrejtett kincsről (Mt 13,44) szóló példabeszédeket.

A példabeszéd nem szól a vetés közbeni fizikai nehézségekről, fáradságokról. Jézus engedi, hogy a tények beszéljenek. Egy szimbolikus tevékenységnek vagyunk tanúi. A példabeszéd szokatlanul sok elemet tartalmaz (szántóföld, vetés, magok, termőtalajok). Más példabeszédek jóval szegényesebbek (vö. Mt 13,45 – a kereskedőről és a gyöngyről, Mt 18,12 – az elkóborolt bárányról). Minden elem a magvetőre, a munkájára, gondosságára és tevékenysége eredményére irányítja a figyelmet. Inkább újító erők működését írja le a hagyományok követőivel szemben. A példabeszéd megfogalmazója kizárólag a munkás tevékenységére koncentrál, aki maga Krisztus. Igehirdetése nem a társadalom legjavához, a jókhoz és a még jobbakhoz szól, hanem mindenkihez. Küldetését nem övezi taps vagy örömujjongás. A Golgotára sem rózsaszirmok között ment fel. Ő azonban a csalódások ellenére sem hátrált meg, nem hagyta abba, reménykedett, és józan eltökéltséggel próbálta meg előremozdítani művét. A cirkuszunkban szereplő két ember valószínűleg meg volt elégedve a testmagasságával. Erről nem szól a történet. Azonban ha Jézus szemével tekintünk rájuk, akkor egy új helyzet áll elő. Az Úr a világ legnagyobb törpéjére és legkisebb óriására úgy tekint, hogy egy centiméternyit sem kell változniuk, és közben az általuk képviselt csapat élére állhatnak.

Minden, az egész világ megváltásra vár. Napi kérdésünk: Vajon én is várom a megváltást?

Magyar Kurír