A szentmise első könyörgésében igaz szabadságért imádkoztunk ma. Nagy kérdése az emberiségnek, hogy valóban szabad-e az akaratom, valóban szabad vagyok-e, amikor döntéseket hozok. Sokat hangsúlyozzák az utóbbi időben a személyes szabadságot, amellyel menekülni lehet a hagyományok, a szokások, a kötöttségek elől. A szabadság nevében sokféle szörnyűséget is megtett már az emberiség, és tesz ma is. Talán nem is véletlen, hogy igaz szabadságért imádkozunk ma. Az igaz szabadságért, amit az Egyház mindig is védett, s mindig különösen hangsúlyozza a szabad akaratot is, amely minden ember sajátja, és ami igazán felelős emberré tesz bennünket. Nagyon jól tudja az Egyház, hogy a szabadság óriási érték, ugyanakkor komoly fegyver is; éltető erő, de rombolni is tud.

A pannonhalmi barokk ebédlőben egy kis képen egy abroncsait ledobott, használhatatlan boroshordót látunk. Rajta a felirat: Libertate perit – A szabadsága tette. A szabadságunk felelőssége, hogy az életet vagy a halált választjuk-e. A döntéseink előtt érdemes komolyan elgondolkodnunk a következményekről, a hosszú távúakról is. Hajlamosak vagyunk a pillanatnyi érzéseink alapján dönteni, és egyre rövidebb távokban gondolkodni, pedig jó lenne előre tekinteni. Egy család életében, egy szerzetesi, papi közösségben sem nézhetem csupán a saját érdekeimet, az aktuális érzéseimet. És mi lesz a többiekkel? Milyen hatással lesz ez rájuk? Sokszor hiányoljuk, hogy ránk senki sem figyel, ránk senki nincs tekintettel. De fordítva hogyan áll a dolog? Én figyelemmel vagyok mások iránt? A Bölcsesség könyvéből vett mai szakasz még tovább megy, és még Isten akaratát is figyelembe veszi, ami aztán főleg nehezen megismerhető. Vele kapcsolatban még óvatosabbnak kell lennünk, de a bölcsesség lelke a segítségünkre siet. Ezt látjuk ma az öreg Szent Pálnál is, aki képes előre látni, a másik fejével gondolkodni, beleérezni magát a másik helyébe, és mindennek fényében dönteni, bár pillanatnyi érdeke mást diktálna. Igaz szabadságáról már más helyen is tanúskodott, amikor arról írt, hogy képes szűkölködni, de bővelkedni is, és nincs benne egészségtelen ragaszkodás a saját érdekeihez, aktuális érzéseihez.

Ezek fényében talán kicsit jobban megértjük, és könnyebben értelmezzük Jézus mai szavait, amelyek elsőre megdöbbentik az embert. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy költői túlzásról van itt szó, erős kifejezés ez a gyűlölni. Erős kijelentés, hogy „nem lehet az én tanítványom”. Erős és szélsőséges. Mi finomabb dolgokhoz vagyunk szokva. De gondoljunk bele: ha bármikor is elértünk valamit az életben, az nem éppen azért volt, mert hoztunk egy nagy döntést, mert szélsőségesek voltunk, mert elmentünk a végletekig? Erős és szélsőséges kijelentések ezek, de csak így van értelme a keresztény életnek, és mindenféle életnek. Csak így lesz valami tűz az életünkben. A szabadságunk akkor teljesedik ki, amikor okosan feláldozunk magunkból valamit, hogy csatát nyerjünk kicsinyes önmagunk ellen. És ez azzal kezdődik, hogy már most, a szentmise után rámosolygunk a másikra, jót szólunk, figyelmesek vagyunk, még ha nehezünkre esik is, mert a nagy döntések a mindennapi kis döntésekkel kezdődnek.

Magyar Kurír