Karácsony, húsvét és pünkösd úgy emelkedik ki az egyházi évből, mint az üdvösség történetének három legjelentősebb eseménye. Pünkösddel lezárul az ünnep íve, a megváltás művének drámai megjelenítése. A liturgia két ünnepet hozzácsatol a drámához: a Szentháromság ünnepét és az úrnapját. A Szentháromság ünnepe a történet végcélját és forrását mutatja be, az úrnapja pedig Jézus köztünk való szeretetének leginkább fogható és legelérhetőbb jelét, az Eucharisztiát ünnepli.

Az evangélium leírja, hogyan küldi el Jézus a tanítványait, hogy mindent készítsenek elő az utolsó vacsorához. Tudjuk, hogy az igazi lakoma nem tőlük származik: maga Jézus lesz az, aki testét és vérét kínálja ételül és italul. A legfontosabb Jézus, aki önmagát adja ezen a lakomán. Fog egy darab kenyeret, imádkozik, és szétosztja: „Ez az én testem.” Majd a borral teli kelyhet nyújtja nekik, ezekkel a szavakkal: „Ez az én vérem, mely sokakért kiontatik.” Ezekkel a tettekkel valóságosan Jézus jelenik meg közöttünk, és szeretetünk odaadottságában végső formáját ölti magára. Életünket feláldozni a másik emberért. Valamint szeretni, mert a szeretet erősebb a halálnál. Szeretni az ellenséget is, mint ahogy azt a Magyar passió című filmben láttuk.

Amai úrnapi mise első olvasmánya felidézi az első szövetségkötést a Sínai-hegyen. Magyarságunk őstörténetéből tudjuk, hogy a szövetségeket vérszerződéssel pecsételték meg. Isten is ilyen szövetséget köt az emberrel Mózes személyén keresztül. Ahogy az emberiség Istennel való szembefordulása Ádámmal kezdődött, úgy Jézus kereszthalálával és feltámadásával a hit tapasztalattá vált. Isten nem rejtélyes hatalom, nem egy energiaáramlás, hanem irgalmas Atya. Nem azt várja, hogy egyoldalúan csak felé forduljunk, hanem a Szentlélek kiáradásával egy akar lenni velünk, egészen odáig, hogy ételünkké válik. A ma élő, posztmodern ember számára nincs tekintély, Isten csak gátolja a szabadságunkat, korlátozza kibontakozásunkat. A főúri attitűddel ellentétben Isten kicsi tud lenni. Egy darab kenyérben táplálék tud lenni, és a külső szabadság helyett nagy belső szabadságot ad. Sőt! Az Eucharisztia vételével úgy válik bensőségessé a kapcsolatunk, hogy jó kenyér módjára ő épül belénk és tesz hozzá hasonlóvá. Az Eucharisztia kenyere és bora új Krisztus-képiséget hoz létre a hívekben.

Aki ismeri és beszéli a szentmise nyelvét, az tudja a kereszténység lényegét, hitünk szent titkát. Akik magukhoz veszik az Urat, kizárt dolog, hogy bezárkózzanak Isten édeskettes életébe, mert az áldozat az áldozásban életünk realitásává válik. Ez az apropó elég lesz ahhoz, hogy a kereszténység közösség legyen, mi pedig e Krisztus felé forduló, vele táplálkozó közösség tagjai. A vasárnaponkénti eucharisztikus részvételünk a misén nem kötelesség, hanem lehetőség, csakúgy, mint a szentgyónás. Nem a „kell” dominál, hanem a meghívottaknak az öröme, akik ahelyett, hogy misét hallgatnának, részesei lesznek Isten nagy szeretettitkának. Ez a szeretettitok lesz az életük középpontja és örömük oka.

Magyar Kurír