Kisgyerekkoromban a boltba küldtek, vagy a szomszédba szalajtottak sütőporért. Aztán néhány évig iskolába küldtek, majd Kecskemétre, a piarista atyákhoz. Örökké csak küldözgették az embert. És ez mindaddig tart, amíg valaki önjáró nem lesz. Amikor aztán felnő, maga indul neki az útnak, és ha szerencsés alkat, akkor idejében felismeri: nem sokra megy egyedül. Az élet értelme, hogy másokkal együtt éljük. És akkor eljutunk oda, ahová József Attila, aki ezt írja: „Ha rikkancs volna mesterséged, / segítnék kiabálni néked. // Hogyha meg szántóvető lennél, / segítnék akkor is mindennél. / A lovaidat is szeretném / és szépen, okosan vezetném. // Vagy inkább ekeszarvat fogva / szántanék én is a nyomodba, / a szikre figyelnék, hogy ottan / a vasat még mélyebbre nyomjam.” Az ember maga is ráérez, hogy jó volna valakit a boltba küldeni vagy a szomszédba szalajtani, és hogy ez nem csak vágyálom.

Az emberi történet így épül fel: először küldik, aztán megy magától, majd keres valakit, akit elküldhet. Nem gyakran találni olyat, aki szívesen megy, s néha előfordul, hogy aki elmegy, az nem alkalmas. Ahhoz, hogy valaki vállalja a küldetést, több szempontnak kell megfelelni. Mindenekelőtt annak, hogy személyes legyen közöttük a kapcsolat. Hogy tudja, mit kér tőle, hova küldi és mi célból. A Szentírás beszél arról, hogy az emberek nem szívesen vállalják a küldetést. Jeremiás a hibás beszédére hivatkozik, Mózes hasonlóképpen a dadogásáról panaszkodik, Jónás egyenesen az ellenkező irányba indul. Az evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus kiválasztott hetvenkét tanítványt, és kettesével elküldte őket maga előtt azokba a városokba és helységekbe, ahová menni szándékozott.

A küldetés fokozatosan tárul fel. Először csupán maga előtt küldi őket, mennybemenetelekor pedig már az egész világra. A szűk körben megvalósuló küldetés célja, hogy hirdessék: elérkezett a mennyek országa. A végső küldetésben pedig azt a feladatot kapják, hogy tegyenek tanítvánnyá minden embert, és kereszteljék meg őket. Menjenek el az egész világra! Nem hangzik egyszerűen a feladat, különösen akkor, ha belegondolunk, hogy mit is jelent az egész világ. Nem csupán térbeli kiterjedést, hanem küldetésünk köreit, munkaterületeit. Így például: menjetek el az iskolákba, a kórházakba, a börtönökbe, a kommunikáció fórumaira. A foglyokhoz, a gyászolókhoz, a keresztelendőkhöz, a jegyesekhez, a családokhoz, a gyermekeiket egyedül nevelőkhöz, a haldoklókhoz, a politikusokhoz, a tudósokhoz, az ifjúsághoz, a karitász által segélyezettekhez, a művészekhez, a sérültekhez, az öregek és a magányosok mellé, a fogyatékossággal élőkhöz, a sportolókhoz, a kereskedőkhöz – csak úgy találomra sorolva. És akik kimaradtak, azokhoz is. Küldj sms-t, e-mailt, menjen futár, vigye a hírt csomagküldő szolgálat: iparággá vált a kommunikáció. Az Egyház küldetési nyilatkozatában az is szerepel, hogy nem veszélytelen a közeg, ahová menni kell. Nem várják tárt karokkal a küldöttet. Egy bizonyos: a küldetés embernek való feladat, hozzá igazította az Úr. Jól kiválasztja, és felvértezi azokkal az eszközökkel, amelyekre szüksége van a küldetés sikeres teljesítéséhez. Hozzáteszi azért végül, hogy úgy küldi őket, mint bárányokat a farkasok közé.

Magyar Kurír