A napkeleti bölcsekben az Egyház kezdettől fogva az Istenre találó ember képét látta, azoknak megérkezését az Úr elé, akik a vérségi kötelékek által ugyan nem részesei az ígéreteknek, de akikért a választott népet is meghívta a Teremtő, hogy annak közreműködésével újra magához vezessen minden nemzetet. Ebben a hódolatban megkezdődött Izrael küldetésének beteljesedése: a távoli népek első képviselői megérkeznek az Úr elé.

A bölcsek úton lévő, kereső emberek, akik engedik, hogy kimozdítsa őket önmagukból a csillag fénye. A szépség ugyanis magával ragad, megnyitja, megérinti a szívet. Az Egyháznak ezért olyan fontos feladata, hogy rámutasson a teremtett világ szépségére, ezért nem felesleges számára a kultúra építése, a művészet támogatása. Ezek ugyanis az evangelizáció előfutárai: megszólaltatnak valami mélyen bennünk lévő valóságot, amit kimondani nem tudunk, mégis szükségünk van rá, hogy testet öltve lássuk, halljuk, érzékeljük, és segítségükkel a bennünk jelen lévő Isten utáni szomjnak szabad utat nyissunk, az ajándék kapcsán az ajándékozóval találkozzunk.

A bölcsek útra kelnek, keresik a dolgok értelmét, az Igazságot, és e keresésükkel még Jézus későbbi ellenségeit is keresésre, az Írások értelmének kutatására indítják. S bár megrémül ennek hatására egész Jeruzsálem, az így kialakuló kommunikáció mégis gazdagítja őket, minden töredezettség közepette utat mutat nekik a továbbjutáshoz.

Aztán, ahol szívük vágya és az igazság egymásra talál, ott lelnek rá a Jóságra, akivel találkozva igazi, benső örömöt tapasztalnak. Vagyis a megigézettség és a keresés után megjelenik „a szeretethez való szabad csatlakozás, mert a kinyilatkoztatott igazság szeretet, a megvalósult szeretet a szépség” (M. Ivan Rupnik SJ). A szépség, az igazság és a szeretet tehát, bár ezeken az útszakaszokon különböző erősséggel dominálnak, mégis szüntelenül átjárják egymást.

A mi megjelenítőink ők, „mert az összetört, automatizált és szétesett ember mindenekfelett keres valakit, aki szeretettel tekint rá, aki sebeiből meggyógyítja, aki egy olyan mozaikká fogja össze a történetét, amely értelemmel bír” (M. Ivan Rupnik SJ). Azaz a bölcsek alakja és útja elénk tárja, hogy ez a gyógyító és értelemmel bíró erő, amely összefogja életünk minden szakaszát, Krisztus, az egyedüli uralkodó, aki előtt leborulva bennük és bennünk is már itt a földön megjelenik az a győzelem, amelyet a Jelenések könyvének látomása a vének hódolatával szólaltat meg.

De nem feledhetjük azt sem, hogy ez az út és keresés az Egyházban találja meg célját. Máté evangéliuma külön hangsúlyozza, hogy a házban a Gyermeket Anyjával együtt találják. Mária jelenléte – aki mindig az Egyház képe – mintegy otthont, közeget teremt ahhoz, hogy a bölcsek leboruljanak, és ajándékaikkal megvallják Krisztusban a királyt, az Isten Fiát és üdvösségszerző halálát. Találkozásuk a Fiúval és hódolatuk Jézus előtt már elővételezi az Egyház küldetésének egy igen fontos pontját: az emberiség képviseletét Isten színe előtt az imádságban. Így lesz az Egyház „az üdvösség jele és eszköze” a világban, miként Mária is eszköze és jele a Fiú emberségének a betlehemi házban, és amiként a Szűzanya az emberiség egyik első reménykedő tekintete, amely a Feltámadott felé fordul, a húsvét titkában.

Magyar Kurír