A mai evangélium első mondatai az ókori történeti munkák bevezetéseivel mutatnak hasonlóságot. Lukács evangélista ugyanis történeti hitelességgel akarta rögzíteni a Jézus-eseményt, s miközben ezt tette, a természetfeletti életnek világunkba való betörését is ábrázolta a Lélek működése, az imádság és a látomások hangsúlyozása által, hiszen ezek a történelemben megnyilvánuló kegyelmi események.

Nyilvános működése kezdetén a Fiú megjelenik a zsinagógában, amely Jeruzsálemre, az ég és a föld találkozási pontjára emlékeztet. Izajás próféta könyvéből olvassa fel az Úr fölkentjéről szóló részt, ami azért is kap központi szerepet a szent írónál, mert evangéliumát a zsidóságból áttértek hallgatják, a Jézus melletti döntésükben elbizonytalanodottak, ezért társul nála a történeti és a kegyelmi szempontok mellé a beteljesedés bizonyítása, amit Izajás nyomán azzal támaszt alá, hogy a Messiás a szegényekhez fordulva hirdeti meg: „elérkezett Isten országa”, személyében az ég és a föld találkozása.

Érdemes arra is gondolni, mit érezhetett Jézus ott, Názáretben, amikor felismerte: az imént olvasottak rólam szólnak, ez én vagyok, bennem érkezett el, teljesedett be Izajás álma. Mielőtt azonban ezt kimondta, leült. Megpihent, mint a Teremtő a hetedik napon, és miként majd Mária is Lázár házában. Ez a leülés azok pozíciója, akik felismerik, most nem sürögni-forogni kell, hanem rácsodálkozni arra, ami van, hogy amit évezredeken át vártak, beteljesedett. A Jézus mellé letelepedettekből születik meg Lukács evangéliumának Egyháza. Azokból, akiket lefoglal és magával ragad a beteljesedés csodája, s ez készteti őket követésre, kivonulásra, hogy majd „asztalomnál egyetek és igyatok országomban”.

Jézus azonban egy ponton megtorpan Izajás idézése során, elhagyja azt a részt, hogy „hirdessem az Úr bosszújának napját”. Mindeközben kivégzését majd úgy ábrázolja a szent szerző, mint amire az Atya válasza a kegyelem kiáradása, mert a bosszú megszűnt, azt Krisztus magára vállalta, és ezáltal szembesítette az embert önmagával. Pál apostol is írja: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor az átok hordozójává lett értünk.” E felismerés legszebb jele Lukácsnál, hogy Jézus keresztre feszítése után a tömeg a mellét verve, bűnbánatot tartva megy haza: megértették az Igaz értük hozott áldozatát, az izajási mondat átvállalását.

Israel Zolli római főrabbihoz 1944-ben, a jom kippur szertartás során így szólt Jézus: „Utoljára vagy itt. Mostantól követni fogsz engem.” Majd felesége azt mondta neki: „az áldó Krisztust láttam melletted a szertartás során”, kislánya pedig arról számolt be, hogy Jézusról álmodott. Zolli ezek hatására kijelentette: „A zsinagógában már nincs helyem. Nem lenne becsületes, ha ott maradnék… A keresztvizet kérem, semmi mást. Szegény vagyok, és szegényként élek.” Ezután megkeresztelkedett, és XII. Piusz iránti tiszteletből felvette az Eugenio nevet.

Isten egy adott történeti időbe helyezett el bennünket, és azt a közeget, amiben élünk, úgy alkotta meg, hogy képes legyen kegyelmi működésének befogadására. Azok találnak békét ebben a világban, és lesznek szegényen is gazdagok, gazdagon is szegények, akik mellé oda lehet ülni, mert látják, és meg is valósul bennük Izajás „álmának” valóra válása.

Magyar Kurír