Ezen a vasárnapon az evangélium egy jelentős üzenetet közvetít számunkra, ami egyben a kereszténység jellemző vonása is, s ez az ellenség szeretete. Jézus azt kéri, hogy ne csak toleráljuk ellenségeinket, ne csak türelmesek legyünk velük, hanem szeressük őket. A természetes az lenne, ha az ellenség viselkedésére mi is ugyanúgy válaszolnánk. A megbántásra megbántással, akár nagyobbal is. Az Úr Jézus viszont azt mondja: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket!” Ez a magatartás valóban a kereszténység sajátja, mert magának Jézus Krisztusnak is sajátja. Ahogy Szent Pál írja: „Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tett tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,6–7) Hogy egységben legyünk vele, ugyanazt a lelkületet kell őriznünk magunkban, ami benne volt. Ez azt jelenti, mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy győzelemre vigyük a szeretetet. Az ideál, a kereszténység feladata ez: szeretetet vinni oda, ahol nincs.

És ez az igazi győzelem. A háború poklában, mikor a gyűlölet látszott a legnagyobb hatalomnak, Maximilian Kolbe atya önként felajánlotta az életét egy másik emberért, akit nem is ismert. Még a durva lelkű parancsnok is megdöbbent, mert megsejtette a szeretet mindent legyőző hatalmát. Már az Ószövetségben is jelen volt ez a gondolat, még ha nem is olyan tisztán. Dávid, bár sok bűnt követett el, sok embert ölt meg, mégis megkönyörült ellensége, Saul életén. Kijelentette: „Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.” De Jézus még többet kíván. Nem csak azt kéri, mondjunk le arról, hogy erőszakkal válaszoljunk az erőszakra. Azt kéri, hogy a szeretet lelkülete is legyen jelen bennünk az ellenségeink iránt. A szentlecke témája látszólag nem erről a kérdésről szól, jóllehet arról a lényeges változásról hallunk, amit az evangélium kíván tőlünk: „Ádám, az első ember élőlénnyé lett, a végső Ádám pedig éltető lélekké.” Jézus a végső Ádám, az, aki az életet adja.

Ő közli velünk az isteni életet, a szeretet életét, és ezt a szeretetet kell közvetítenünk mindenki, még az ellenség felé is. Ahogy André Frossard írta: „Elég tapasztalatot szereztünk már a gyűlöletről, hogy tudjuk, az igazság nem e világról jön.”

Magyar Kurír