Nemzeti életünk főünnepe van a mai napon. Apostoli szent királyunkat, Istvánt köszöntjük. Géza és Sarolta fia, István fiatalon lett a magyar nép királya. Nagy értéke és kegyelmi ajándéka volt lélekformálásának a keresztény hit. Igaz, már apja, Géza is keresztény volt valamennyire. Már gyermekkorában megkapta a keresztség szentségét.

Vajon milyen körülmények között alakult ki keresztény öntudata, és mi alapozta meg azt? Első és legalapvetőbb vonása a hit. Hit az Istenben! Radikálisan állt rá a krisztusi útra, amelyet az evangélium tanít. A legendák beszélnek Szent István éjszakai virrasztásairól, imádkozásairól, álruhában, koldusként való megaláztatásairól. Ezek arra mutatnak, hogy szó szerint értelmezte az evangéliumot. Magában nem a királyt nézte, hanem a megváltásra szoruló embert, akit sem feladatok, sem szolgálatok nem mentenek föl az Istennek adandó tartozások alól. Csodálatos érzéke van hitének tisztasága tekintetében. A hírnök és híre között tudott különbséget tenni. A hit hírnökeiről és hordozóiról nem sok jót árult el az akkori világ. Szent István anyja révén a keleti kereszténységről, apja révén egy kétlaki kereszténységről, Pilgrim püspök révén egy német politikába fogott kereszténységről kapott képet. Érkeztek hírek a pápai udvar és uralom mélypontjáról. Ez éppen elég lett volna a pogányságban való megmaradáshoz vagy egy sajátságosan értelmezett kereszténységhez. Mintha István korában a kereszténység elvesztette volna lendítő erőit, és egy nagy folyó ezer ágú deltájának elerőtlenedett képét mutatva, a szellemi fáradtságra utaló világvégevárásba ölte volna még megmaradt energiáit. Mindezek között volt érzéke a kereszténység belső erőiből megújuló vallásosságot megragadni és egyedül Istenre építeni. Értékelte a monostorok imádságos csendjét, mégis sorban szólítja ki belőlük a magyar Egyház első püspökeit. Szent Gellértet a remeteségből hívja elő. Értékelte a fogadalomban Istennek adott életet, de a realitások iránti érzéke Imre fiát házasságra készítette.

Milyen mély vallásos lelkület élt Szent Istvánban! Lelke egészséges ösztönével el tudta különíteni magát a rajongásos formáktól, és a lelki sokféleségből rátalált a józan evangéliumi hitre.

Az évezred végén azzal az isten- és emberszeretettel fogott országépítő művéhez, amire az evangélium tanította őt. Pedig, sajnos nem kerülte el az emberi sors tragikus beteljesülését sem. Fiának, Szent Imrének váratlan halála mint apai gyász, a trónörökös herceg elvesztése mint királyi gyász, az uralkodói országalapítások folytatójának hiánya mint történelmi gyász borult a lelkére. Istennel is perbe szállhatott volna emberi elesettségében, de nem tette. E tragikus élethelyzetből rajzolódik elénk Szent István gyermeki lelkülete Isten iránt: koronáját és országát az Isten Anyjára bízza. Így válik teljessé műve. Kiteljesült életkorában gyermekként alázta meg magát Isten előtt, ezért magasztalta fel őt az Úr Fiának, Krisztusnak uralmára és királyságára. Tőlünk, kései utódaitól, sikerek és csapások közepette is ezt a hitet és bizalmat kéri Isten iránt.

Nagyasszonyunk, Szűz Mária és szent királyunk, István, járjatok közben nemzetünkért Istennél!

Magyar Kurír