Jézus egy vezető farizeus házába kap meghívást. Kísérjük el őt! Ez nagy megtiszteltetésnek számított akkoriban. Az étkezéskor rangsor szerint telepedtek le az emberek, ezért mindenki kereste, melyik az ő helye. Jézus erre mondja az egyszerű tanácsot: „Foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb!” Befejező szavai azonban erkölcsi üzenetet hordoznak: „aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják”. Jézus az örök élet lakomájának asztaláról beszél, ahol Isten az, aki „följebb” vezet, vagy azt mondja, „adj helyet” másnak.

Mi is az alázatosság? Amikor fiatalokat kérdeztem arról, hogy ki alázatos, olyasvalakire gondoltak, aki „bocs, hogy élek”-féle ember. Azaz negatív tulajdonságként értelmezték az alázatosságot. Korunk érvényesülésre törtető, „valósítsd meg önmagad” világában ezt a kifejezést kétségkívül nem tudják értelmezni. Az érvényesülés „celebvilága” abból áll, hogyan lehet többnek látszani, mint ami valójában vagyok. Vagyis szerepet játszani az előmenetel, a karrier érdekében. Ezt a fiatalok úgy mondták: „Úgy kell eladnod magad, hogy jól megfizessenek.” Vagyis a munkába, a tanulásba vagy éppen a „show-business” világába belerokkanni, csak ezért, hogy a megrendelő elvárásainak maximálisan eleget tegyek. Mennyi túldimenzionált élet van körülöttünk! Az ilyen ember, ha eléri, amit akart, az eredményt egyedül magának tulajdonítja.

Az alázatos ember pedig tudja, hogy életét Istennek köszönheti. Ő az, aki létbe szólított és létben tart. Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett téged. E két dolog tudatában elfogadod önmagadat olyannak, amilyen vagy? Vagy hamis illúziókban élsz? A zsoltáros így imádkozik: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az emberfia, hogy gondot viselsz reá?”

Tudod-e, hogy képességeidet Istentől kaptad, és ajándékba kaptad azokat? Ő nem vár el ezért semmit, önmagadért szeret. Ha tisztában vagy ezzel, akkor ez a gondolkodás a szavaidban és a cselekedeteidben is megnyilvánul. Alázatosnak lenni nem azt jelenti, hogy leértékelnénk magunkat, hanem azt, hogy tudjuk, hol a helyünk a világban. Mennyire más volna a világunk, ha így élnénk, akkor is, ha környezetünkben az ellenkezőjét látjuk. A szenzációéhes média világában, ha megakad a szemünk egy reklámon vagy sztorin, ezek mind-mind sikerekről, az érvényesülésről szólnak, eredményről, melyet az emberek a saját erejükből érnek el, vagy éppen az emberi tragédiákból kovácsolnak „emészthető” tanulságokat.

Ezt a kincset kell megélni, de nemcsak magunk között, a közösségeinkben, hanem az iskolai, munkahelyi, lakóközösségi életben is. Vess véget a hamis keresztény büszkeségednek! Isten országának asztalához ne csak befolyásos embereket hívj meg, hogy majd viszonozzák a meghívást. A ránk bízott kincset a rászorulókkal kell megosztani: „Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Éljünk alázatosan embertársaink között, azok között, akik szegények, betegek, kiszolgáltatottak, magányosak, a háború borzalmaiból menekülők. A hétköznapokban ott, ahol élsz, a családodban, a hivatásodban. „Így becsületed lesz az egész asztaltársaság előtt.”

Magyar Kurír