Ez az a nap, amelyet az Úr szerzett nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta, alleluja. Örömünk oka, hogy „az élet Ura halott volt, most azonban él és győzelmet arat”. Szent Pál így kiált fel: „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek.” Ki hinne egy halottnak? Krisztus azonban nem halott, hanem él! „Feltámadt, nincs itt!” – mondta az angyal az asszonyoknak. Ez a hír első hallásra rémületet váltott ki köztük, annyira, hogy elfutottak. Mária Magdolna, mihelyt meglátja, hogy a kő el van hengerítve, azonnal futásnak ered, hogy értesítse Pétert és Jánost. Azok szaladnak a sírhoz, s belépve látják „az otthagyott gyolcsot, meg a kendőt (…) külön összehajtva, más helyen”. Láttak és hittek! Ilyen „egyszerű” jelet használt Jézus, hogy megvilágosítsa a tanítványait, akik „nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból”, sem azt, amit előre megmondott nekik a feltámadásáról. Péter és János érdeme, hogy felfogták a Feltámadott „jeleit”, a hírt, amit egy asszony hozott: az üres sír és az összehajtott kendő üzenetét.

Más formában, de a Feltámadott „jelei” ma is jelen vannak a világban: a vértanú hit, az evangéliumi élet, az Egyház élete, amit sem külső üldözések, sem belső harcok nem tudnak meggyengíteni. Az Eucharisztia élő jelenléte. Feladatunk, hogy észrevegyük a Feltámadott Jézus „jeleit” az életünkben, és higgyünk benne!

Te még a lezárt sír felé tartasz „keneteiddel”, vagy találkoztál már a Feltámadottal, aki át tudja lépni bezártságaidat, fájdalmaidat, mulandóságodat? Felébreszt majd halálod mozdulatlanságából, üressé teszi sírodat!

Húsvétkor abban a nehéz helyzetben vagyunk, hogy próbáljuk meglesni azt a pillanatot, amit nem tudunk. A Szentírás nem ír a feltámadás pillanatáról. De következtethetünk rá, mert János azt írja, hogy a hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Máté szerint érzékelte, hogy „az Úr angyala (…) elhengerítette a követ és ráült”. Így Jézus diadalmasan lép ki a sírjából. Pedig ahogy az angyalt érzékelték, ugyanúgy érzékelhették volna a feltámadt Jézust is.

„Tehát a katonáktól sem érzékelten, emberi szemmel nem látottan, észrevétlenül támadt fel. Mint ahogy szűzi fogantatásában is az emberi érzékelhetetlenség formájában – miként a harmat – lépett be az emberi történelembe, akiről Keresztelő János harminc évvel később is elmondhatja: »köztetek áll az, akit nem ismertek«. És ez az a pillanat, a feltámadásától a kő elhengerítéséig eltelő kisebb vagy nagyobb idő, amikor a főpapok pecsétje még sértetlenül bizonyította Jézus halálát, pedig már föltámadt. Erre azt mondhatjuk, hogy isteni mű. Így szokott cselekedni az Isten: észrevétlenül, a szenzációk mozgalmassága nélkül. És mintha csak ki akarta volna játszani az emberi okosságot és furfangot, halálának emberi bizonyítását üressé tette. Az ember úgy tudta, hogy a halál van jelen. Isten megmutatta, hogy az Élet legyőzte a halált! Isten elindítja legnagyobb műveit anélkül, hogy az ember észrevenné… Isten »gyöngesége« erősebb az embereknél – írja majd Szent Pál.” (Belon Gellért)

Jézus feltámadt testén megőrizte a halálos sebeket, nem magáért, hanem érted, hogy lásd, és el ne felejtsd: halálosan szeret téged, és meghívott az Életre!

Magyar Kurír