Hideg, téli este volt.

Ketten ültünk a tűz előtt, dédi mama és én.

Karácsonyra készülődtünk.

A lakásban már mindenhol gyertyák égtek, ünnepi hangulat szállta meg a kis szobát.

A kályhában pattogott a tűz.

Dédi mama egy szép gobelinképet varrt a családnak karácsonyra.

Ültem mellette, és csak néztem, ahogy tevékenykedik.

Hirtelen arra gondoltam: vajon ez az ünnep is olyan lesz, mint a tavalyi? Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy keze megáll, és szomorúan néz ki a jégvirágos ablakon.

- Valami baj van? - kérdeztem tőle. Felém fordult, és így szólt:

- Most elmesélek neked egy történetet.

Ez abban az időben történt, amikor a gyerekek nagy része kukoricababával és rongylabdával játszadozott. Tudod, kisunokám, régen a karácsony nem az ajándékozás, hanem a tiszta szeretet ünnepe volt. Betlehemi játékokkal, énekekkel és éjféli misével ünnepeltük a kis Jézus születését.

A karácsonyfát nem ridegen csillogó üveggömbök díszítették.

A családok otthon főzött szaloncukrokkal, habcsókokkal, saját készítésű gyertyával, arany és ezüstpapírba csomagolt diókkal ékesítették.

A fa alatt nem díszes dobozok álltak, hanem sütemények, gyümölcsök, néhány ruha, cipő.

Az egyik karácsonykor velem mégis kivételt tettek a szüleim: egy nagyon szép babával ajándékoztak meg. Mikor megláttam, még a könny is kicsordult a szememből, annyira megörültem. Ez a baba volt az én első igazi ajándékom. Vele keltem, vele feküdtem, a világért oda nem adtam volna soha senkinek.

Egy januári napon sietve jött át hozzánk a szomszéd bácsi. Ő általában vidám ember volt, ha meglátott, mindig megörvendeztetett egy-két jó tréfával. De akkor, ahogy belépett az ajtón, majdnem megijedtem tőle. Hamuszürke volt az arca. Elmondta nekünk, hogy a kislányának torokgyíkja van, és az orvosok szerint csak pár nap volt hátra az életéből.

Amikor ezt meghallottam, hónom alá csaptam a babámat, és rohantam át hozzájuk. Odamentem a barátnőmhöz, és a kezébe adtam.

"Neked adom, a tündérek küldték." - mondtam neki.

Még három napig játszottunk együtt.

A negyedik napon is átmentem hozzá, de az anyukája megsimogatta a fejem, és ezt suttogta: "Köszönöm, hogy átjöttél, de a barátnőd ma már az angyalkákkal játszik."

Lassan kiballagtam az ajtajukon. Akkor egy kicsit én is jó tündérnek éreztem magam, amiért az utolsó három napban teljesíthettem Julcsi barátnőm egyik legnagyobb álmát.

Lelkemben végtelen szomorúságot éreztem, hiszen a legjobb barátnőmet veszítettem el.
Mikor dédi mama befejezte a történetet, nagy csend lett a szobában. Csak ültem és gondolkodtam.

Ekkor hirtelen megszólalt a csengő.

Anya és apa jött haza a bevásárlásból. Megláttam a kezükben az ajándékokkal teli táskákat, aztán ránéztem a félig kész gobelinképre, s a szívemet melegség töltötte el.

Egyből odaszaladtam dédi mamához, megöleltem és megpusziltam.

- Ugye, ha majd felnőtt leszek, és nekem is gyerekeim lesznek, nekik is elmeséled ezt a történetet?

Ő nem szólt, csak mosolygott, rábólintott, és egy elkóborolt könnycseppet törölt ki a szeme sarkából.

-FARKAS BETTINA - a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola és Kollégium 10. E osztályos tanulójának, díjazott írása.