Egy írországi tehetős nagybirtokos, aki hűséges keresztyén ember volt, a birtokain foglalkoztatott embereknek egy alkalommal igen eredeti és mély benyomást keltő prédikációt tartott.

Egyik napon birtokának legforgalmasabb pontjan felhívásokat függesztett ki, a következő szöveggel:

- Jövő hétfőn délelőtt tíztől tizenkettőig az irodámban vagyok található. Ebben az időpontban kész vagyok valamennyi alkalmazottam kifizetetlen számláját kiegyenlíteni. A számlákat természetesen mindenki hozza magával.

Attól kezdve naphosszat csak erről beszélnek a munkások egymás között. Egyesek azt mondták: ámítás az egész. Voltak, akik úgy vélték, az uraság megzavarodott.

Amikor eljött a kijelölt nap, mégis számos ember lehetett látni, amint az iroda felé tartott.  A földbirtokos percnyi pontossággal megérkezik a kocsiján, titkárával együtt kiszáll, és anélkül, hogy egy szót vesztegetne, bemegy az irodába, és becsukja maga mögött az ajtót. Kint izgatott beszélgetés kezdődik:

 - Mégis lenne a dologban valami? - Talán csak azt akarja, hogy nyíltan kiteregessük eléje adósságainkat, és azután megaláz bennünket?

Eltelik egy teljes óra, de senki sem ment be, hogy a kifizetetlen számláit felmutassa. Amikor azt tanácsolja valaki a szomszédjának, hogy próbálja meg, azt a mérges választ kapja:

 - Én nem vagyok annyira eladósodva, mint te; nincs olyan nagy szükségem rá. Próbáld meg inkább te!

És így telik a drága idő.

Végül, amikor már fél tizenkettő van, egy idős házaspár érkezik karonfogva. Az öregember bal kezében egész köteg számlát szorongat. A két öreg szaván fogja a földbirtokost. Kissé félénken nyitják ki az ajtót, és belépnek az irodába. Ott szíves fogadtatásban van részük. A számlákat összeadják, majd pedig kézhez kapják a teljes összegről szóló csekket a birtokos aláírásával.

Hálától túláradó szívvel készülnek elhagyni az irodát, amikor azt mondja a titkár:

 - Ne menjenek még, maradjanak itt mindaddig, amíg az óra tizenkettőt üt, és bezárjuk az irodát!

Erre azt felelik, hogy kint sokan várják, hogy kimenjenek és meghallják, igaz-e az ajánlat. A birtokos azonban szigorúan nemet mond, és azt mondja:

 - Maguk a szavamon fogtak, a többieknek ott kint is azt kell tenniök, ha azt akarják, hogy adósságukat kifizessem.

 Így telnek az értékes percek. A tömeg az ajtó előtt már nyugtalan, de egyikük sem meri lenyomni a kilincset, hogy belépjen az irodába. Végre, tizenkét órakor az idős házaspár sugárzó arccal lép ki.

 - Megtartotta a szavát? – záporoznak a kérdések mindenfelől.

 - Igen, nézzétek csak, itt a csekk, annyit ér, mintha készpénzt adott volna!

Nemsokára kilép a birtokos és titkára a házból, és a kocsihoz sietnek. Körülfogja őket a tömeg, és mindenünnen kifizetetlen számlákat nyújtanak feléjük.

 - Nem fogja a számlánkat éppúgy kifizetni, mint a két öregét?

 - Most már késő. Bőségesen volt időtök és alkalmatok. Kifizettem volna a ti számlátokat is, ti azonban nem hittetek nekem.