Vencel 907 körül Csehországban született, a cseh Premysl uralkodóház sarjaként. Atyja, Vratiszláv herceg a csehek második keresztény uralkodója volt; édesanyja, Drahomira hercegnő keresztény volt ugyan, de lelkületében pogány szellem élt. Vencelre nagy hatással volt Vratiszláv édesanyja, Ludmilla, akit később szentként tisztelt az Egyház. Neki köszönheti keresztény neveltetését. Legendája szerint igen jártas volt a latinban s a görög nyelvben; a zsoltárokat könyv nélkül tudta imádkozni.

922-ben vette át az ország vezetését. A tizenhét, legfeljebb tizenkilenc éves fejedelemnek sok nehézséggel kellett megküzdenie nemcsak a hercegség ügyeiben, hanem az evangélium terjesztése folytán is. Vértanúként adta életét Krisztusnak.

Nyugatról jött papokkal és szerzetesekkel népesítette be udvarát, akik magukkal hozták a német királyság kormányzásának mesterfogásait is. A nyomor és műveletlenség enyhítésén fáradozott. Templomalapításai a kereszténység terjesztésével együtt a műveltség terjedését is széles körben elősegítették. Egyházpolitikájában a clunyi reform mellé állt, azt tűzve ki célul, hogy végleg eltűnjön a pogányság Csehországban.

Ítéleteiben igazságos, felebarátai iránt irgalmas, önmagával szemben szigorú ember volt. Uralkodóként is személyesen is gondozta a betegeket és a nyomorultakat, éjszakánként mezítláb járta a templomokat, ahol virrasztott és zsoltárokat imádkozott. Az Oltáriszentség iránti tiszteletből apródaival maga aratta, csépelte és őrölte a búzát, amiből ostyát sütöttek, ő szüretelte, préselte és gondozta a bort, ami az oltárokra került. Emiatt lett a szőlők, szőlőhegyek patrónusa. Ünnepnapja is a szüreti hetekre esik.

Népe örömmel fogadta szent királya vezetését, ám a pogányságot ápoló ellenségei növekvő haraggal figyelték, ahogy Vencel keze nyomán megerősödik a kereszténység országukban. A nagyurak azt rótták föl Vencelnek, hogy a német királyság felé húzó politikájával elárulja a cseh nemzetet. Ellenei Vencel öccsében, Boleszlávban találtak nekik tetsző vezérre, aki örömmel vette a lázadók által fölkínált hatalmat.

Vencel (feltételezhetően) 935. szeptember 27-én Boleszláv meghívására Altbunzlauban ünnepelte a Szent Kozma és Damján-templom dedikációs ünnepét, melyet ő építtetett a két szent tiszteletére. Vissza akart térni Prágába, ám öccse marasztalta. A tiszteletére adott vacsora végén Vencel áldást mondott, Szent Mihály arkangyal tiszteletére ürítve poharát. Másnap reggel misére sietett, ám a templom kapuja előtt Boleszláv és néhány embere várta. Boleszláv nyájasan üdvözölte bátyját, majd kardot rántott, és a fejére sújtott. Vencel, a csapást kivédve, e szavakkal taszította földre öccsét: „Bocsássa meg neked az Úr, öcsém!” Elmenekülni azonban nem tudott, mert a Boleszláv kíséretében lévők rárontottak és megölték.

Vencelt halála után vértanúként tisztelték nemcsak Csehországban, hanem hamarosan egész Európában is. Holttestét még I. Boleszláv uralkodása alatt vitték át Prágába, az általa alapított Szent Vitus-templomba. A csehek Szent Vencel családjának tekintik magukat, és Vencel koronája a nemzet szimbóluma.

Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, szeptember 28-ára.

Szent Vencel tisztelete hazánkban sem volt ismeretlen. Napját a Szelepchényi-kódex és más középkori misekönyveink is számontartják; pozsonyi misekódexeink ereklyéi átvitelének március 4-ére eső ünnepéről is megemlékeznek. A nyugati gyepűvidéken, Gyanafalván (Jennersdorf) a középkorban templom állott a tiszteletére; ma is ő a falu védőszentje. Kőhalom (Steinberg) is patrónusául választotta. Selmecbányán a XIV. században kápolnája volt. Tótvázsony középkori patrónusa. Budán a tabáni templom egyik mellékoltárának barokk Vencel-szobrát szőlőművesek állíttatták.

Életútja: http://www.katolikus.hu/szentek/0928.html

*

Ruiz Szent Lőrinc és társai Japánban, Nagaszaki városában és a Fülöp-szigeteken haltak mártírhalált a XVII. század első felében. 1987-ben avatták őket szentté. A vértanúk között domonkos áldozópapok voltak, továbbá két szerzetes, két leány és három világi férfi, akiknek egyike Ruiz Lőrinc, a Fülöp-szigetekről származó családapa volt. 1633 és 1637 között hirdették a krisztusi hitet a Fülöp-szigeteken, Franciaországban és a Japán-szigeteken; életükkel és vértanúhalálukkal tanúságot téve a kereszténység egyetemességéről.