Áll megtörten Krisztus anyja,

keresztfánál könnyet ontva,

 úgy siratja szent Fiát.

Gyász a lelkét meggyötörte,

kín és bánat összetörte,

 tőrnek éle járta át.

Ó, mily nagy volt ama drága

Szűzanya szomorúsága

 Egyszülött szent magzatán!

Mennyit sírt, és hogy kesergett,

látván azt a nagy keservet,

 azt a nagy kínt szent Fián.

Ki ne sírna, melyik ember,

hogyha ennyi gyötrelemben

 látja lankadozni őt?

Ki ne sírna Máriával,

hogyha látja szent Fiával

 szenvedni a szent Szülőt?

Népét, hogy megmossa szennytől,

látta tenger gyötrelemtől

 roskadozni Jézusát.

Látta édes Egyszülöttét,

halálos nagy elepedtét:

 látta, hogy halálra vált.

Krisztusom, ha jő halálom,

Anyád szeme rám találjon:

 mennybe hívjon engemet! Ámen. 

Szeptember 15. a Fájdalmas Szűzanya (Hétfájdalmú Szűz) emléknapja egyházunkban. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódik, liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték, majd VII. Pius pápa terjesztette ki az egész egyházra.

Lukács evangéliumában olvassuk: Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk 2, 34-35) 

Az egyház mindig szeretettel és tisztelettel szemlélte a Szűzanya szenvedését – köztük a legnagyobbat: a keresztfa alatt érzett fájdalmát.

1233. augusztus 15-én hét gazdag firenzei férfi elvonult a Monte Senarióra. Elhatározásuk az volt, hogy ápolják a Fájdalmas Szűzanya tiszteletét. XI. Benedek pápa 1304-ben jóváhagyta a szabályzatukat, és ezzel elismerte Mária Szolgáinak Rendjét, vagyis a szervitákat, akik a Szent Kereszt felmagasztalása utáni napon, szeptember 15-én megemlékeztek a Boldogságos Szűz szenvedéséről. Az ünnepet VII. Pius pápa terjesztette ki az egész egyházra, hálából Napóleon fogságából való szabadulásáért, és szeptember harmadik vasárnapjára helyezte.

A régi kalendárium szerint a virágvasárnap előtti pénteken is volt egy ünnepe a Fájdalmas Szűznek, melyet XIII. Benedek pápa terjesztett ki az egész egyházra 1721-ben. Szent X. Pius pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet szeptember 15-ére, és megszüntette a kettős ünneplést.

A kultusz népszerűsítéséből a ferencesek is kivették a részüket, két kiemelkedő irodalmi mű is hozzájuk kapcsolódik: Szent Bonaventura zsolozsmája és Jacopone da Todi Stabat Mater című himnusza. Mindkettő belekerült a római liturgiába, és kiapadhatatlan forrásai és mintái lettek a szakrális népköltészetnek, a Mária-siralmaknak is. Első magyar nyelvű versünk, az Ómagyar Mária-siralom is ennek az áhítatnak az emléke.

A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő anya ábrázolása, igen gyakran ölében tartja halott Fiát (Pietà).

A magyar nyelvterületen is több templom ünnepli kiemelten védőszentjeként a kereszt alatt álló Máriát. A régi magyar szóhasználatban élt még a Fájdalmas Boldogasszony és a Hétfájdalmú Szűz megnevezés is.

A Hétfájdalmú Szűzanya Szlovákia védőszentje, ünnepe munkaszüneti nap Szlovákiában. A kultusz központja Sasvár (Šaštín), Szlovákia legjelentősebb Mária-kegyhelye.

Istenünk, te úgy akartad, hogy a Szűzanya osztozzék Fia szenvedésében, és ott álljon dicsőséges keresztje alatt. Add meg Egyházadnak, amely vele együtt részt vesz Krisztus kínszenvedésében, hogy része legyen Krisztus feltámadásában is. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen