Elérkezett június 13a, Szent Antal ünnepének előestje, melyet egész Portugáliában, de különösen Fatimában nagy ténnyel ünnepelnek meg, hiszen Szent Antal az egyházközség védőszentje. A gyermekek szülei az ünnepségre készülnek, a kis pász • torok pedig a Cova da Iriába. Mintegy ötven ember követte őket kíváncsiságból. Elimádkozták a rózsafüzért s pontosan délben újra megjelent a villám, majd pedig az Úrnő maga.

     A jelenés alkalmával Lúcia szólalt meg elsőnek.

,,Mit kíván?”

(Jellemző, hogy május és augusztus kivételével minden találkozáskor a legidősebb látnok szólal meg először.)

,,Jöjjetek ide a jövő hónap 13-án is. Imádkozzátok mindennap a rózsafüzért (a Szent Szűz ezt a kérését minden fatimai jelenése alkalmával elmondta!) és tanuljatok meg olvasni. Aztán majd megmondom, hogy mit akarok.”

Lúcia közbenjárt egy beteg gyógyulásáért. A válasz: ,,Ha megtér, az év folyamán meg is gyógyul.” 

Ezután egy titkot bízott a gyermekekre: ez volt az “első titok". Francisco megint nem hallotta, mit mondott az Úrnő és Luciától tudta meg ,,titkát". Mi lehetett a titok?

AZ ELSŐ TITOK (1917  június 13a)

Ma már lehullott róla a lepel. Lucia 1927-ben engedélyt kapott Jézustól, hogy közölje a titkot a világgal. Az ő parancsára írta le Lucia az akkor lefolyt párbeszédet:

Lucia:

,,Kérlek téged, végy magadhoz mind a hármunkat a mennyországba!"

Az Úrnő:

,,Igen, hamarosan eljövök, hogy elvigyem Franciscót és Jacintát. Neked tovább kell a földön maradnod. Jézus fel akar használni téged, hogy az emberek jobban megismerjenek és megszeressenek engem. Meg akarja alapítani szeplőtelen Szívem tiszteletét a világban. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem, hogy üdvözül. Az ilyen lelkek előnyben részesülnek Istennél, mint virágok, amelyeket trónja elé helyezek."

Lucia:

,,Így hát egyedül kell itt maradnom a földön?"

Az Úrnő:

,,Nem, leánykám. Sokat szenvedsz? Ne veszítsd el bátorságodat! Én sohasem hagylak el téged. Az én szeplőtelen Szívem lesz menedéked és utad, mely Istenhez vezet." Mialatt az utolsó szavakat mondta, széttárta kezét s fényt sugárzott a gyermekekre, mely által mintegy Istenben látták önmagukat. Francisco és Jacinta olyan sugárkévében álltak, mely az ég felé tört, mert rövidesen oda kellett kerülniök, Lucia viszont olyan sugárözönben állt, mely a földön ömlött el. A jelenéstől jobbra egy szívet láttak, melybe mindenfelől tövisek hatoltak bele. Rádöbbentek, hogy ez Mária szeplőtelen Szíve, melyet a világ számtalan bűne sebzett meg s amely vezeklést, jóvátételt kíván. Lucia végezetül így ír: ,,A Szűzanya akkor nem parancsolta meg, hogy hallgassunk, de mi éreztük, hogy ez az Úr kívánsága." Amikor a jelenés távolodni kezdett, a körülállók a kis tölgyfa irányából rakétaszerű kis robbanást hallottak, majd látták, amint fehér felhőcske emelkedett az égnek. A látnokok vágyódó pillantással kísérték a Boldogságos Szüzet, Lucia pedig felkiáltott:

,,Ha látni akarjátok, ott van ... ott..." S a felhőre mutatott. Amikor az is eltűnt, így szólt:

,,Vége. Az ég bezárult." A kis pásztorok hazatértek. Éppen a nagymise végére értek a faluba. A két család állásfoglalása ellentétes volt. A két kisebb gyermek szülei hittek beszédüknek, Lucia anyja viszont képzelődésnek tartotta az egészet. El is vitte leányát a paphoz, hogy gyónja meg hazugságát. A plébános csak annyit mondott, hogy a jelenés lehetett az ördög cselvetése is.

,,Nem," — jelentette ki Jacinta, mikor ezt meghallotta azt gondolta az ördög csúf és a pokolban lakik. ,,Az az Úrnő pedig csodálatosan szép volt és az égbe ment."