Az egyszerű kis ház, melyben született, ma is áll, múzeumként működik. Szülei Champagne-ból bevándorolt parasztok voltak. A jámbor szülők házasságából öt gyermek született, Johanna negyedik volt a sorban. Keresztelésekor az Úr legkedvesebb apostolának mennyei pártfogására bízták. Életével méltóvá vált égi pártfogójához, erkölcsi-politikai tisztátalanságba süllyedt korában a testi-lelki tisztaság tanúja lett.

A francia történelem egyik legsötétebb korszakában, a százéves háború idején élt. Az angol királyok a francia trón örökösödési jogát akarták megszerezni. A kislány gyermekkora folytonos rablások, vérengzések és rettegések közepette telt. A trónviszályokat kihasználó kisebb-nagyobb hűbérurak tönkretették a parasztok földjeit, elhajtották állataikat. Túszokat szedtek, s kegyetlenül legyilkolták őket, ha nincstelen hozzátartozóik képtelenek voltak kifizetni a váltságdíjat.

A városok tanácsainak egyetlen célja csak az lehetett, hogy ügyes diplomáciával, homályos szerződésekkel, hol az egyik, hol a másik félnek tett engedményekkel mentsék a lakosság életét és vagyonát. Ilyen légkörben élte át az egyszerű pásztorlány látomásait, amelyekben küldetésül kapta, hogy a trónörököst tegye fölszentelt királlyá és tisztítsa meg az országot az angoloktól. A látomásokban az Úr Szent Mihály arkangyalt, Alexandriai Szent Katalint és Antiochiai Szent Margitot adta Johanna mellé vezetőnek.

Maga Jeanne mindig azt hangoztatta: ő Franciaország igazi királyáért, Jézus Krisztusért indult harcba. VII. Károly, akit meg kellett koronáznia, az országot csak kommendába (letétbe) kapja, s csupán képviselője az ország igazi Urának.

Károly mélyen vallásos volt. Jeanne hivatásának elbírálását az egyház tekintélyére és tapasztalatára bízta, fölkérésére Poitiers-ben hat hétig vizsgálták Jeanne szavahihetőségét. A próbák között szerepelt többek között, hogy egy áldozás alkalmával a papnál két ostya volt, egyik konszekrált, a másik nem. Amikor a pap az utóbbit nyújtotta a szűznek, az így válaszolt: „Ez nem ami Urunk Megváltónk Teste. Ő a másik ostyában van.”

A doktorok arra a véleményre jutottak, hogy Johanna alázatos, istenfélő, becsületes, egyszerű és mindenestől jó, s mivel azt állítja, hogy Isten Orléans alatt fogja őt jellel igazolni, oda kell küldeni, nehogy az elutasítás a Szentlélek kegyelmének elutasítása legyen. Jeanne megjelenése – akit most már mindenki csak „a szűz”-nek (la Pucelle) hívott – lángra lobbantotta a hitet a város csüggedt lakóiban, fölrázta a fáradt és félénkké vált katonákat. És háromnapos harc után, 1429. május 8-án Orléans megszabadult az angoloktól.

Az első győzelmet továbbiak követték, 1429 júniusában az angolokat Loire menti állásaik föladására és elhagyására kényszerítették. A francia sereg ekkor az angolok háta mögött Reimsbe indult, ahol 1429. július 27-én a trónörököst királlyá kenték. Ezzel VII. Károly visszanyerte az angol királytól, VI. Henriktől a törvényes uralkodói jogot. Jeanne egész családját örökös nemesi rangra emelte, és adómentességet biztosított szülőhelyének.

Johanna minden bátorsága ellenére állandóan azt vallotta, hogy igazi küldetése nem a harc, hanem a béke és a segítség kieszközlése a szenvedőknek. Minden fontos csata előtt több ízben is – személyesen – fölajánlotta az ellenfélnek a békekötést.

Úgy tűnt, észre sem veszi a rajongást, mely körülvette, s természetes egyszerűséggel utasított vissza minden lényének szóló csodálatot.

Jeanne addig akarta folytatni a harcot, amíg – küldetésének megfelelően – az angolokat teljesen ki nem űzik az országból. Az ingatag jellemű VII. Károly azonban féltékeny tanácsadói hatására kezdte hátráltatni Jeanne terveit. A Párizs felszabadítására irányuló támadás támogatás híján sikertelen maradt. Nem sokkal később Jeanne saját felelősségére megindult a burgundoktól ostromlott Champiegne védelmére. Ott 1430. május 23-án az ellenség kezébe került. A luxemburgi herceg foglya lett, aki átadta őt az angoloknak.

Az orléans-i szűz pere Rouen városábanban folyt le 1431 tavaszán a párizsi egyetem 53 doktora, valamint egy domonkos inkvizítor előtt. Az egyházi bírák mindent megtettek annak érdekében, hogy Jeanne-t beismerő vallomásra bírják, s ezzel az angolok várakozásának (a koronázás érvénytelenítésének) halálbüntetés nélkül is eleget tegyenek. Az angolok azonban nem egyeztek ki életfogytiglani ítélettel.

Miután egy utolsó szentáldozást engedélyeztek Johannának, 1431. május 30-án reggel eretnekség vádjával halálra ítélték, és azonnal átadták a hóhérnak. Kordéját nyolcszáz angol katona kísérte. Jeanne az egész úton áhítattal imádkozott. A korabeli följegyzések leírják, hogy mindenki sírt körülötte. Amikor a máglyát meggyújtották, nagy szóval fölkiáltott: „Jézus! Jézus!” Krisztus neve volt az utolsó szava is. A tömeg föloszlásakor az angol katonák között is elhangzottak ilyen megjegyzések: „Az Úr vértanúja volt, szentet égettek el!”

Hamvait a Szajnába szórták, nehogy valaki boszorkányságra vagy más gonosz célra használja. Huszonöt évnek kellett eltelnie, míg az angolok végleges kiűzése után VII. Károly francia király Jeanne családjának kérésére jóvátételi eljárást indított meg, III. Callictuts pápa pedig perújrafelvételt rendelt el ügyében, melynek következtében Johannát rehabilitálták.

1909. április 11-én avatták boldoggá, majd 1920. május 16-án szentté. 1944. május 13-án XII. Pius Franciaország második patrónusának nyilvánította. A foglyok, harcosok, vallásosságuk miatt kigúnyolt emberek, a távíró-hivatalnokok és a rádió kezelők védőszentje. Fegyverzetben, zászlóval a kezében ábrázolják. Nevének jelentése: „Isten irgalmas volt”, „az Úr ajándéka”.

Jeanne d'Arc sok művészt megihletett a korábbi századok folyamán és a 20. században is: az orléans-i szűz élete a dráma-, zene-, film- és képzőművészet érzékeny témája lett. Alakját Paul Claudel formálta meg a leghűségesebben.

(Forrás: A szentek élete, katolikus.hu; Kép: wikipédia)

Magyar Kurír