A győri szeminárium papnövendékei nem mentek haza, s bár mindegyikük makkegészséges, karanténban maradást vállaltak. Együttérzésből. „Nekünk olyan sokat nem változott az életünk. Egy papnevelő intézetben, bár nem fogadtunk teljes helyhez kötöttséget, életünk alapvetően nem a világ felé megnyílt nyüzsgés. Ezt a keretet megszoktuk, a nap nagy részében eddig is egy fedél alatt tanultunk, laktunk, a falakon belül bontakozott ki életünk” – mondta el Bognár István. S bár a körülmények hasonlóak, ahogyan ezt megélik elöljárók és kispapok, merőben más.

Bezártságot vállaltak, és ezzel együtt bepillantást engedtek életükbe, kitágítva ezzel a szeminárium falait. A paradoxonra azt a magyarázatot adta István atya, hogy gyakran állították meg járókelők a Káptalandombon, és érdeklődtek, meg lehet-e nézni a papneveldét. Ez a Tudor-stílusú kastélyszerű épület kíváncsiságot ébreszt az emberekben. Van, aki Harry Potter-féle kastélynak látja. A hófehér, tornyokkal díszített épületet valóban belengi a misztikum. Mivel azonban nem múzeum, hanem hivatásra készülő emberek tanuló és lakóhelye, látogatóknak nincs ide bejárása.

A járvány átírta számukra az időt, kairoszként, kegyelmi, soha vissza nem térő időként élik meg. „Idő Istenre és idő egymásra” – fogalmazza meg a spirituális, és arról beszél, ha jól élünk vele, szívünk legbenső kápolnájában időzünk, elmélyítjük élő kapcsolatunkat Istennel. Az átlag hétköznapokban mindenkit lefoglal a saját élete, „elvan a saját világában”. Most jobban adunk időt egymásnak – meséli, mekkora igény a növendékekben a közösen eltöltött időre, az imára, a beszélgetésre, szabadidős együttlétre. „A közösségben megéljük egységünket. A növendékek figyelnek egymásra, érzékelik, ha valaki elszomorító hírt kap, ha elborítja a hírözön, és kezdene magába fordulni. Ilyenkor jönnek hozzám, menjünk ki az udvarra, ott imádkozzuk a rózsafüzért, nézzünk még együtt egy filmet. Érzékenyebbek vagyunk egymásra, hogy mindenki jól érezze magát, segítjük egymást elöljárók és növendékek.”

„A karantén egyszerre lelki közösség megélését jelenti, és egyszerre lehetőség, ami hozzá tud járulni, hogy megújulhatunk, érettebb papok lehetünk” – mondja István atya, aki nem emlékszik olyan időre, amióta elindult a papság útján, amikor ennyire el tudott volna mélyülni az imában, gondolkodni, készülni tudott volna prédikációira. Az elöljáró úgy látja, a növendékek is hasonlóan lehetőségként élik meg ezeket a napokat, és „nekifeszülnek” a tanulásnak, imádságnak.

Ebből az elkötelezettségből misszió nőtt ki. Mindennap, reggel és este megnyílik a szeminárium az online térben, és a közösség bekapcsolódást enged liturgiájába és imájába. Reggel fél nyolckor, este pedig fél hétkor jelentkeznek be, reggel – csütörtök kivételével – szentmisével, az esti órában pedig imádsággal. Este a nagyböjtben más-más lelki imádságra hívnak. Szentírás-olvasás, litánia, esti dicséret váltakozik. Nagyszerdán az Aranymiatyánkot éneklik, azt az ősi magyar imát, amit a moldvai csángóktól hozott haza Jáki Teodóz OSB. Az ima Mária és Jézus párbeszéde. Az anya megérzi a nagy szenvedést, ami fiára vár, erről kérdezi őt. Jézus pedig elbeszéli mindazt, ami virágvasárnaptól vele történik, az egész szenvedéstörténetet.

„Nagyon fontos számunkra, hogy nemcsak befele fordulunk, a Jóistennel megélt még mélyebb kapcsolatból fakadt az a vágy, hogy az emberek színe előtt együtt imádkozzunk” – meséli az elhatározás születését az elöljáró. „Bárki bekapcsolódhat. Az emberekben amúgy is ott a vágy, belelássanak, mi lehet a falak mögött, mi pedig szívesen megmutatjuk. Hús-vér fiatalembereket láthatnak, akik egészségesek, ugyanolyanok, mint az átlagfiatalok, de mégis mások. Tudnak együtt, egy szívvel imádkozni, egy hullámhosszon lenni. Arcukon nem világfájdalom, fásultság tükröződik, hanem teli vannak örömmel, a misszió tudatával, hogy most számot adnak életükről.”

Erőt adnak a hozzájuk bekapcsolódó imádkozóknak. Bognár István azt fejezi ki, mindig imádkoznak híveikért, és „hívjuk őket, hogy lelkileg legyenek velünk. Az imádkozó ember számára a Jóisten csodálatos kegyelmi kincstárából kipótolja, amitől most elzárva vannak, és bűneiket megbánva egészen tisztán ülhetnek az ünnepi asztalhoz.”

István atya arra bíztat: „Égünk a vágytól, hogy a húsvéti szent napokban együtt lehessünk Jézussal. Még jobban átéljük, mint valaha. S bár nem tudunk most együtt templomba menni, de szívünk legbelső kápolnájában megélhetjük a találkozást Jézussal. Kövessük tanítását: »Menj be szobádba, zárd magadra az ajtót. Isten, aki a rejtekben is lát, meghallgat téged.«”

Az Aranymiatyánkba ITT lehet bekapcsolódni.

Fotó (archív): Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír