Erzsébet királyné, vagy népszerűbb nevén Sisi, Ferenc József osztrák császár, későbbi magyar király felesége egyike volt azoknak a királynéknak, akiket a hagyomány jegyében a mindenkori veszprémi püspök koronázott meg, hangzott el bevezetőben. Bár Erzsébet sohasem járt Veszprémben – hiszen az ünnepélyes koronázási szertartást a budavári Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templom) tartották meg 1867. június 8-án Simor János esztergomi bíboros érsek, hercegprímás és Ranolder János veszprémi püspök (képünkön) vezetésével –, mégis, mint szerte magyar földön, széles kultusza alakult ki. E kultuszt erősítette, hogy mikor a császár Magyarországra készült nejével, Veszprémben is készültek fogadására, s Párizsból egy gyönyörű ülőgarnitúrát küldtek Sisinek, értékes és egyedi kagylóbetétes berakásokkal ékes pipere- és íróasztallal, szekrényekkel, melyeket ma is a veszprémi érseki palotában őriznek és megtekinthetők.

Bár a látogatás elmaradt, a magyarbarát királyné iránti szeretet és rajongás tartósnak bizonyult, hiszen 1901-ben szobrot is állítottak tiszteletére a róla elnevezett téren (Zala György alkotása), továbbá becses darabjai ma is az egyházmegyei múzeumnak azok a főpapi miseruhák, melyeket a kor szokása szerint a királyné saját ruháiból készíttetett a püspöknek. Az Erzsébet és Zita királyné emlékét idéző idei tárlaton a palotában a Sisi koronázó ruhájának uszályából készített miseruha is látható. Továbbá becses értéke Veszprémnek a koronázási palást 1867-ben készített másolata, melyet szintén Sisi adományozott Ranolder János püspöknek, s ma az egyházmegyei gyűjteményben látható.

Bertényi Iván Erzsébet kultuszát érintve más megvilágításban szólt a királyné és a magyarok kapcsolatáról, a személye körül kialakult mítosz (a jóságos királyné, a magyarbarát Sisi) valóságát vizsgálta. A történelem közös emlékezetünk, mondta, s mindenki úgy emlékezik, ahogy óhajt, de tudomásul kell venni, hogy mindig voltak és vannak túlzások is a közemlékezet megítéléseiben, melyeket aztán a hagyomány éltet.

Majd végigkísérte a bajor családból, egy uralkodói  mellékágból származó Wittelsbach

Erzsébet legendákkal átszőtt élettörténetét, keresve a mítosz mögötti valóságot. A kor ízlés- és etikett-világától, hagyományos szemléletétől eltérő császárné életvitele, személyisége a konzervatív katolikus udvart, a főúri környezetet felháborította, keményen megbotránkoztatta. Az előadó nem hallgatta el a Sisivel szemben megfogalmazható jogos kritikát sem, aki önmaga keresése közben gyermekei nevelését is elhanyagolta gyakran hosszú időkre. Utazásai az ’50-es évektől egy széthullott lélek menekülései voltak, mondta. Végül magyarbarátságát érintve mutatott rá: sokak szerint a kétségtelen szimpátia mögött – mely népünkhöz fűzte, s mely túlzó legendákat is szőtt személye köré –, családja, helyzete biztonságának féltése és az osztrák birodalom széthullásának félelme is meghúzódott.

Az előadó a témával kapcsolatban archív felvételekkel szemléltette Erzsébet életútjának állomásait, s a kultuszával összefüggő ünnepségeket, szoborállításokat, valamint felidéződött ennek nyomán a budai koronázási ünnepi szertartás is a Mátyás-templomban.

Toldi Éva/Magyar Kurír