Ha az ember a „Salve Regina” kezdősorait meghallja a szentmise alatt, garantáltan libabőrös lesz. Ezer évvel ezelőtt keletkezett és a mai napig az Egyház mindennapi imájának, a zsolozsmának a záró akkordját képezi. 

A Salve Regina az Alma Redemptoris Mater, az Ave Regina caelorum és a Regina Caeli mellett a legnagyobb Mária-antifónák közé sorolható. Egész pontosan nem egy antifonális ének, hiszen a szöveg nem egy zsoltár részletéből keletkezett, hanem himnusz. Egy himnusz, amely szövegében és dallamában is megragadja hallgatóját, és amely ezért azok közé a latin szövegek közé tartozik, melyeket kívülről megtanulunk, melynek dallama könnyen fülünkbe mászik.

Szövege latinul:

Salve, Regina, Mater misericordiae,
vita, dulcedo, et spes nostra, salve.
Ad te clamamus exsules filii Hevae,
ad te suspiramus, gementes et flentes
in hac lacrimarum valle.

Eia, ergo, advocata nostra, illos tuos
misericordes oculos ad nos converte;
et Jesum, benedictum fructum ventris tui,
nobis post hoc exsilium ostende.
O clemens, o pia, o dulcis Virgo Maria.

Magyarul:

Üdvöz légy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!
Élet, édesség, reménycsillag, áldunk.
Most kérve kérlel Évának száműzött népe.
Hozzád sóhajtozunk, sírva és zokogva
siralmaink völgye mélyén.

Hallgass meg hát, égi közbenjárónk!
Kegyes Anyánk, két szemed áldott sugarát fordítsd ránk végre!
És Jézust mutasd nekünk, méhed szent gyümölcsét,
hogy őt e számkivetés múltán lássuk!
Ó áldott, ó drága, ó édes, szép Szűz Mária!

A forrásokból kimutatható, hogy a Salve Regina a 11. század óta a kolostorok kedvelt liturgikus Mária-éneke volt. Ősibb formájában a Salve, Regina misericordiae (Üdvöz légy, Irgalmasság Királynője) szavakkal kezdődött. A későbbi betoldás – Salve, Regina, mater misericordiae – a 16. századra datálható. Kicsi, de jelentőségteljes különbség: az első változat szerint Mária mindenekelőtt királynő, erős asszony, aki feladatának az irgalmasság gyakorlása révén tesz eleget. A későbbi fogalmazás azonban azt juttatja kifejezésre, hogy ő egyszerre hatalmas asszony (királynő) és gondoskodó anya (mater misericordiae), aki irgalmas segítőnkként mindig mellettünk áll. A mai napig ezen utóbbi változat szerint imádkozunk a kompletórium, illetve a vesperás végén Máriához, mint Jézus és a mi Anyánkhoz, közbenjárónkhoz.

Ha a vonatkozó bibliai szövegeket is felidézzük, egy kicsit furcsának tűnhet, hogy Mária, az Úr egyszerű szolgálóleánya (vö. Lk 1,48) itt egy meglehetősen magas címet visel, mint királynő jelenik meg. Arra való tekintettel, hogy ő Isten anyja, az Egyház őt mint minden szentek között a legnagyobbat ismeri el, és a mennyország királynőjeként tiszteli. Ezután a himnuszban egy sor olyan állítás következik, amelyekkel Jézus anyját még közelebbről jellemzik: irgalmas anya, élet, édesség és reménység. Mindez éppen elég ok arra, hogy egy második alkalommal is köszöntsük őt: a salve szó keretet ad az első három sornak, mely sorok Isten Anyjának megszólítására szolgálnak.

Ami ezután következik, az az imádkozó szükségleteinek kifejezése – a hangvétel pedig komollyá válik: téged, Mária, dicsérő szavakkal szólítottunk meg, mert mi Éva száműzött gyermekei vagyunk, akiknek el kellett hagyniuk a paradicsomot. Ezért sírunk, zokogunk és szomorkodunk ebben a siralomvölgyben – hiszen a földön még nem tapasztaljuk meg az örök égi boldogságot, tehát Mária közbenjárására igenis rászorulunk.

Eddig az imádságok klasszikus felépítését követhettük nyomon: a dicsérő megszólítások után megneveztük a szükségleteinket, majd végül a kéréseinket. A „Hallgass meg hát” rész képezi az átmenetet az imént elhangzottak és a most következők között: az „advocata nostra”, vagyis az ügyvédünk, a közbenjárónk az, akinek a szomorkodók és jajgatók felé irgalmas szemét fordítania kell. Azért kell ezt tennie, hogy minden ember a földi élete, vagyis a száműzetése végén az örök üdvöt megláthassa: „És Jézust mutasd nekünk, méhed szent gyümölcsét, hogy őt e számkivetés múltán lássuk”. Itt a végén újra egyértelművé válik, hogy honnan is van Máriának akkora hatalma: Fiától, Jézus Krisztustól. A himnusz a felszólításoknak egy újabb dicsérő sorozatával zárul: „Ó áldott, ó drága, ó édes Szűz Mária” – hallgasd meg a mi kiáltásunkat, fűzhetnénk még hozzá.

A képekkel teli szöveg és a súlyos kérések már a szöveg olvasásakor is libabőrt okozhatnak, de a himnusz teljesen csak akkor fejti kihatását, ha azt el is énekeljük. A Salve Regina gregorián dallamát a Graduale Romanum, az Egyház központi énekeskönyve tartalmazza. Világszerte ismertebb azonban a kolostorokban és más egyházi közösségekben énekelt szabad-melankolikus dallam, melyet a belga barokk zeneszerző, Henri Du Mont komponált (1610–1684).

Kéziratok bizonyítják, hogy a himnusz latin szövege 1054 előtt keletkezett. Szerzőjének hagyományosan a bencés Hermann von Reichenaut tartják – más néven Hermannus Contractust, Sánta Hermannt. A keletkezés pontos ideje és a szerző kiléte egyértelműen nem tisztázható. Az ima utolsó sora („O clemens, o pia, o dulcis Virgo Maria”) valószínűleg későbbi kiegészítés, melyet Clairvaux-i Szent Bernát toldhatott hozzá. Előkelő helyet foglalnak el ezek az Ó-val kezdődő megszólítások a speyeri Mária-dómban: rézbetűkkel vannak felírva a templom közepén végighaladó folyosón. A Salve Regina felirat a székesegyház Mária-szobrának talapzatát ékesíti.

A zsolozsmában a Salve Reginát hagyományosan Szentháromság vasárnapjától Krisztus Király vasárnapjáig énekeljük, az úgynevezett különleges időszakokban – karácsonyi időben, nagyböjtben és húsvéti időben – a másik három antifóna közül éneklünk egyet-egyet. Sok helyen szokás az is, hogy egy pap vagy más megszentelt életű személy temetésének végén ezt az éneket éneklik.

Fordította: Koszoru Péter

Forrás és fotó: Katholisch.de

Magyar Kurír