1967-ben – a zuglói nyilasperben - egy gyilkos szájából megdöbbentő történet hangzott el.

1944. december 27-én este történt, hogy a Duna partra, a Fővámház elé kísértek 5 asszonyt és egy fiatalembert. A foglyokat levetkőztették és a Duna partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült volna, egy alacsony, fekete hajú 45 esztendős nő a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre nézett és keresztet vetett.

Majd eldördült a gyilkos sortűz.
Ekkor tűnt el a mélyben az a nő, akit halála után, 62 esztendővel, – tízezres tömeg jelenlétében – avatták boldoggá a Szent István Bazilika előtt.

Pontosan 68 esztendeje ennek a tragédiának…
Egy ilyen történelmi kor, és egy ilyen borzasztó halál kellett ahhoz, hogy István király, Imre herceg, valamint az őt nevelő Gellért püspök szentté avatása után 923 esztendővel valakit ismét boldoggá (azaz szentté) avassanak Magyarországon.

Ő volt Salkaházi (Schalkház) Sára, a Szociális Testvérek Társaságának nővére, aki közvetlenül közel száz zsidó embert mentett meg, míg mintegy ezer “halálraítélt”-nek  segített közvetve az életben maradásban.

Életéről és tetteiről könyvek jelentek meg, ezért erről most nem szeretnék hosszan írni, hanem azt keresem, hogy mi az, amit nekünk taníthat Sára nővér élete?

Hitelességet, alázatot és odaadást. Élete majd’ minden pillanata erről szólt.

Schalkház Sára életének első meghatározó lépése volt, amikor a 20 esztendős kassai tanítónő megtagadta, hogy hűségesküt tegyen az akkor alakult csehszlovák kormányra.
Ez a döntése számára azt jelentette, hogy többet nem taníthatott szülővárosában, Kassán.

Bohém életet élt, újságíró lett, 1926-ban megbízták a Nép c. keresztényszocialista lap szerkesztésével.
Még ebben az évben jelent meg első novelláskötete, Fekete furulya címmel.
Ő önmaga így írta le ezeket az éveket:
„Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene”

28 évesen ismerkedett meg Szociális Testvérek Társaságának elveivel. A káritász elveit magáénak tudva önkéntesként segített mindenkin, akin tudott.

“Keresztül kellett gázolnom önmagamon… hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre”

Ebben az öt esztendőben életét mindenben alárendelte a missziójának. Főállásban tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt és szerkesztette a “Katholikus nő” című folyóiratot.

A háború kitörése majd az emberek vallási és faji alapú megkülönböztetése oly’ módon megdöbbentette, hogy végzetes és szimbolikus lépésekre szánta el magát, mert tudta, hogy félve nem lehet élni és meghalni sem.

1942-ben a maga módján tiltakozott a német befolyás ellen, és nevét Schalkhaz-ról Salkaházi-ra magyarosította.
1943, a nemzetszocializmus megerősödésének éve.

Ebben az esztendőben egy furcsa szertartás zajlott le a Thököly úti anyaház kápolnájában.
Két elöljárója jelenlétében Salkaházi Sára titkos fogadalmat tett. Előre fölajánlotta életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be.”

Az 1944-es német megszállás után a ”Szociális Testvérek” mintegy ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi rendházuk szinte telve volt a menekültekkel.

Salkaházi Sára nővér ekkor a Bokréta utca 3. szám alatti “Katolikus Nővédő Otthon”-t vezette.
Ott mintegy száz zsidó menekült kapott menedéket. Sokan hamis papírokkal reménykedtek a közelgő szovjet csapatokban.
Ám az egyik alkalmazott feljelentette őket.

1944. december 27.
A nyilasok körbevették az otthont. Mindenkit egyenként hallgattak ki. Az ottlévők többsége tudta a “betanult” mesét és élettörténetet. Ám néhányan meginogtak a géppisztolyok csövét meglátva.

A vezető, Salkaházi Sára ekkor nem volt ott.
Csak az akció végén érkezett vissza az otthonba.
Látta a razziát.
Elmenekülhetett volna, de nem tette.
4 “gyanús” személlyel és helyettesével, Bernovits Vilmával együtt magukkal vitték el a nyilasok.
Még aznap este kivégezték őket.

Pontosan 68 esztendeje ennek.

Salkaházi Sára 1972-ben megkapta a “Világ Igaza” címet a jeruzsálemi “Jád Vásem” intézettől, majd 2006-ban “boldog”-gá avatták, ami a szentté avatást megelőző rítus…

“Az Isten- és emberszeretet – meghalni önmagának, és élni Istennek. A lemondás begyakorlása: minden úgy történjen, amint akarod. Én mindent készséges lélekkel akarok elfogadni, még ha minden csepp véremet oda is kell adnom.”
(Salkaházi Sára naplójából)

1967-ben – a zuglói nyilasperben - egy gyilkos szájából megdöbbentő történet hangzott el.

1944. december 27-én este történt, hogy a Duna partra, a Fővámház elé kísértek 5 asszonyt és egy fiatalembert. A foglyokat levetkőztették és a Duna partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült volna, egy alacsony, fekete hajú 45 esztendős nő a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre nézett és keresztet vetett.

Majd eldördült a gyilkos sortűz.
Ekkor tűnt el a mélyben az a nő, akit halála után, 62 esztendővel, – tízezres tömeg jelenlétében – avatták boldoggá a Szent István Bazilika előtt.

Pontosan 68 esztendeje ennek a tragédiának…
Egy ilyen történelmi kor, és egy ilyen borzasztó halál kellett ahhoz, hogy István király, Imre herceg, valamint az őt nevelő Gellért püspök szentté avatása után 923 esztendővel valakit ismét boldoggá (azaz szentté) avassanak Magyarországon.

Ő volt Salkaházi (Schalkház) Sára, a Szociális Testvérek Társaságának nővére, aki közvetlenül közel száz zsidó embert mentett meg, míg mintegy ezer “halálraítélt”-nek  segített közvetve az életben maradásban.

Életéről és tetteiről könyvek jelentek meg, ezért erről most nem szeretnék hosszan írni, hanem azt keresem, hogy mi az, amit nekünk taníthat Sára nővér élete?

Hitelességet, alázatot és odaadást. Élete majd’ minden pillanata erről szólt.

Schalkház Sára életének első meghatározó lépése volt, amikor a 20 esztendős kassai tanítónő megtagadta, hogy hűségesküt tegyen az akkor alakult csehszlovák kormányra.
Ez a döntése számára azt jelentette, hogy többet nem taníthatott szülővárosában, Kassán.

Bohém életet élt, újságíró lett, 1926-ban megbízták a Nép c. keresztényszocialista lap szerkesztésével.
Még ebben az évben jelent meg első novelláskötete, Fekete furulya címmel.
Ő önmaga így írta le ezeket az éveket:
„Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene”

28 évesen ismerkedett meg Szociális Testvérek Társaságának elveivel. A káritász elveit magáénak tudva önkéntesként segített mindenkin, akin tudott.

“Keresztül kellett gázolnom önmagamon… hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre”

Ebben az öt esztendőben életét mindenben alárendelte a missziójának. Főállásban tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt és szerkesztette a “Katholikus nő” című folyóiratot.

A háború kitörése majd az emberek vallási és faji alapú megkülönböztetése oly’ módon megdöbbentette, hogy végzetes és szimbolikus lépésekre szánta el magát, mert tudta, hogy félve nem lehet élni és meghalni sem.

1942-ben a maga módján tiltakozott a német befolyás ellen, és nevét Schalkhaz-ról Salkaházi-ra magyarosította.
1943, a nemzetszocializmus megerősödésének éve.

Ebben az esztendőben egy furcsa szertartás zajlott le a Thököly úti anyaház kápolnájában.
Két elöljárója jelenlétében Salkaházi Sára titkos fogadalmat tett. Előre fölajánlotta életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be.”

Az 1944-es német megszállás után a ”Szociális Testvérek” mintegy ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi rendházuk szinte telve volt a menekültekkel.

Salkaházi Sára nővér ekkor a Bokréta utca 3. szám alatti “Katolikus Nővédő Otthon”-t vezette.
Ott mintegy száz zsidó menekült kapott menedéket. Sokan hamis papírokkal reménykedtek a közelgő szovjet csapatokban.
Ám az egyik alkalmazott feljelentette őket.

1944. december 27.
A nyilasok körbevették az otthont. Mindenkit egyenként hallgattak ki. Az ottlévők többsége tudta a “betanult” mesét és élettörténetet. Ám néhányan meginogtak a géppisztolyok csövét meglátva.

A vezető, Salkaházi Sára ekkor nem volt ott.
Csak az akció végén érkezett vissza az otthonba.
Látta a razziát.
Elmenekülhetett volna, de nem tette.
4 “gyanús” személlyel és helyettesével, Bernovits Vilmával együtt magukkal vitték el a nyilasok.
Még aznap este kivégezték őket.

Pontosan 68 esztendeje ennek.

Salkaházi Sára 1972-ben megkapta a “Világ Igaza” címet a jeruzsálemi “Jád Vásem” intézettől, majd 2006-ban “boldog”-gá avatták, ami a szentté avatást megelőző rítus…

“Az Isten- és emberszeretet – meghalni önmagának, és élni Istennek. A lemondás begyakorlása: minden úgy történjen, amint akarod. Én mindent készséges lélekkel akarok elfogadni, még ha minden csepp véremet oda is kell adnom.”
(Salkaházi Sára naplójából)