Plébánia-épületünk bejárata mellett fehér márványtábla hirdeti, hogy a szentéletű Prohászka Ottokár, a későbbi székesfehérvári püspök az esztergomi belvárosi plébánián kezdte meg papi működését 1882-ben. A táblán látjuk a 24 éves fiatalember portréját is, amelyről nagy tetterő  és értelem sugárzik. Itt olvashatjuk a jelmondatát is: HISZEK A SZERETET VÉGSŐ GYŐZELMÉBEN!

A lánglelkű fiatal pap Rómában végezte tanulmányait, ott is szentelték
pappá. Esztergomba egyenesen az Örök városból érkezett igazi apostoli
lelkesedéssel. S bár hamarosan kinevezték a szemináriumba a kispapok
lelki vezetőjévé, továbbra is megtartotta a belvárosi hívek lelki
gondozását. Nagy szociális érzékenységgel segítette a város szegényeit.
Személyesen vitte az adományokat a rászoruló családokhoz. 22 éven át élt

Esztergomban! Minden csütörtökön egy órát imádkozott a Bakócz kápolnában a kegyoltár előtt. Rendszeresen látogatta a Kórház betegeit, a börtön rabjait, hirdette a REMÉNYT: AMIG ÉLEK, REMÉLEK!

Az Esztergom környéki községekbe, bányász-településekre is rendszeresen látogatott!

Már 1882-től Városunk újságjainak is munkatársa. A 22 év alatt mintegy
60 értekezése és 160 könyvismertetése jelent meg 2000 lapnyi
terjedelemben. Ezek nagy része a szociális kérdés megoldásának
fontosságára figyelmeztetett. 1895-ben egyik alapítója és főmunkatársa
volt Városunk új lapjának, az ESZTERGOM-nak.

Szinte minden számában jelentek meg értékes írásai. Írásaira felfigyelt
a főváros is! Egyre több felé hívták előadások, lelkigyakorlatok
tartására a Kárpát-medence egész területére. Említsünk csak néhány
helyet: Budapest, Veszprém, Pápa, Pécs, Kecskemét, Szeged, Szolnok,
Békéscsaba, Gyula, Kiskunfélegyháza, Kassa, Arad, Újvidék, Nagykanizsa,
Eperjes, Székelyudvarhely, stb. Országos hírű szónok volt az esztergomi
teológiai tanár, aki jelentősen hozzájárult hazánk szellemi-erkölcsi
megújulásához az első világháború előtti és utáni években. Szorgalmazta az Oltáriszentség imádását, a papi és szerzetesi hivatásokat, a világi hívők bevonását a plébániai munkába, az egyház szociális tevékenységébe, kezdeményezte az anyanyelvű liturgiát. 40 évvel megelőzte a II. Vatikáni zsinatot!

S rajongva szerette a természetet, Esztergom hegyét, a Pilist, és a
Börzsönyt is, ahová gyakran vitte tanítványait. Betöltötte szívét és
lelkét Esztergom történelmi levegője, az első magyar főváros, az
Árpád-házi királyaink emlékeinek szeretete. Minderről költői szépségű
írásai tanúskodnak!

1903-tól részt vett a főváros főiskolai diákjai számára alakított Szent
Imre-kör szervezésében, az országos cserkész mozgalom irányításában, a
Zászlónk című lap megindításában, a Regnum lelkipásztori közösség
megalakításában, mindezt Esztergomból.

1904-ben a Budapesti Egyetem tanárává nevezték ki!

1905-ben végleg el kellett hagynia városunkat, mert Székesfehérvári
püspökké nevezték ki. De továbbra is megtartotta kapcsolatát az
esztergomi lelki gyermekeivel főképpen levelezés útján.

Legyünk büszkék Prohászka Ottokárra! Tanuljuk meg tőle az igazi Isten és
ember szeretetet! Sugározzuk az életünkkel, hogy HISZÜNK A SZERETET
VÉGSŐ GYŐZELMÉBEN!

Prokopp Mária

Forrás: Belvárosi Harangszó